Repülési magasságok – Operai napló – Pillangókisasszony

Az Operaház koncertszerűen adta elő Puccini Pillangókisasszonyát, három alkalommal. A mostani széria három Pillangója három különböző szoprán hangfaj képviselője, a pálya egymástól eltérő szakaszában. Eltérő méretű lepkék, eltérő repülési magasságon. Tanulságos figyelni és összevetni őket.

A ZENE mindenekfelett – A Nyugat lánya az Operaházban

Chiara Isotton, Alexandru Agache és Nyári Zoltán elképesztő zenei-színpadi összjátéka folytán a második felvonás az utóbbi évek legizgalmasabb összecsapása lett és ott felejtettük el végleg a rendezést, mert olyan hatást keltettek a közreműködők, hogy lényegtelenné vált, milyen környezetben tették.

A szent és a profán – A Nemzeti Filharmonikusok Duruflé-Debussy koncertje a Vigadóban

Egy héttel nagypéntek előestéje előtt a Nemzeti Énekkar és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar egy tán kevéssé és egy nagyon ritkán játszott művel adóztak az nevezetes alkalomnak. Duruflé Requiemjét és Debussy Szent Sebestyén mártíromsága című misztériumjátékának zenei részleteit adták elő, narrátorral.

Véres gyilkosságok a föltámadásra – Parasztbecsület és Bajazzók Szegeden Nagyszombaton

Nagyszombaton Parasztbecsület-Bajazzók ment Szegeden. Ha mélyebben belegondolunk, ez a két darab voltaképpen nagyon illik Húsvétra, mert mindkettő arról szól, hogy kicsi döntéseinknek, gyarlóságainknak milyen végzetes következményei lehetnek, s ha a végzet gépezete egyszer működésbe indult, milyen nehéz, leggyakrabban lehetetlen azt megállítani.

Azok a sosem hallott színek – A Faust az Operaházban

A szólisták nyomán minden adva volt egy kifejezetten jó előadás létrejöttéhez, de hogy ez kimagaslóan sikerült, ahhoz kellett a veterán dirigens, Kovács János. Kovácsot – bármily furcsának tűnik – az Operaházban eltöltött közel fél évszázada alatt elkerülte a Faust vezénylése. Ez nekünk a legrosszabb, mert sosem hallott színeket varázsolt elő Gounod partitúrájából.

A mítoszok itt vannak előttünk – A Takács Quartet koncertje a Zeneakadémián

A Takács Quartet a vonósnégyes-játék tökéletességét mutatta be. Négy egyenrangú muzsikus maximális egymásra hangoltságát, közös együtt lélegzését. Ez utóbbi nem pusztán szóvirág, a négyes tagjainak minden megszólalása végtelen harmóniát tükrözött. Minden kicsit is szólisztikus dallam a nagy egészből nőtt ki és utána ugyanoda érkezett vissza, átadva a helyet az utána következőnek. Ez, bármennyire egyszerűnek is tűnik így leírva, elképesztő mennyiségű közös próba és együtt-gondolkodás lehet e kidolgozottság mögött. A mérnöki pontosság pedig egy ponton átcsapott a legmélyebb művészetbe.

Nem csak koncert – Zubin Mehta a Nyugat-Keleti Diván Zenekarral a MÜPÁ-ban

Nagy örömömre Mehta nem engedett a csábításnak, hagyta, hogy Schubert angyali hangjai, majd emberi érzései megtegyék a magukét. A megint csak visszafogottabb tempóban megszólaló pazar scherzo-t az előadás nagyon bölcsen megfosztotta a legterjedelmesebb ismétléstől, így elkerültük azt, hogy a 3. tétel nyúljon a leghosszabbra az összes közül. Ezzel egyébként a keringő ritmusú gyönyörű középrész is nagyobb hangsúlyt kapott.

Már megint – az új Macbeth első szereposztása

Már megint kiderült, hogy Boross Csilla alulfoglalkoztatása (mellőzése) az Operaházban teljesen érthetetlen. Ladyje hangi szempontból mindenképpen a produkció legnagyobb értéke, még ha nem is teljesen és egyformán átütő minden regiszterben.

„Ami megtörtént, nem vonható vissza” – Az új Macbeth az Operaházban

Két, meglehetősen unalmas felvonást, két sokkal izgalmasabb követett az Operaház új Macbeth-produkciójában, a végére összejött valami katarzisféle, ami Verdi-dalműnél általában sokkal előbb és gyakrabban szokott előfordulni. Már az is magáért beszél, hogy az első igazán bravós ováció a IV. felvonásbéli Macduff-ária után érkezett az Andrássy útra. Nem, nem a Macbethben volt a hiba, s nem a nézőtérben.

A pózna vége… - Gurre Lieder az Erkel Színházban

Meggyőződésem, hogy Arnold Schönberg nélkül szinte a teljes huszadik század zenéje válik érthetetlenné. Ő volt az a géniusz, aki képes volt a korábbi mesterek műveit minden szempontból továbbgondolni, extrapolálni. Richard Strauss szélsőséges harmóniavilágát jeleníti meg – sőt fejleszti tovább – a „Megdicsőült éj”, és Mahler gigantikus oratórikus szimfóniáit gondolja tovább a Gurre-Lieder. Mindkettő után nyilvánvaló, hogy az a hangkészlet és modell, amit az európai műzene még évszázadokkal ezelőtt választott magának, tovább nem fejleszthető.

Isten veletek, múlt szép álmai — Operai napló — Traviata

Traviata ment utoljára az Erkel Színházban. Nem búcsúzom. Legalábbis nem végleg. Reméljük, hogy hamarosan új szelek fújnak majd az egykori Köztársaság téren. A Magyar Köztársaság majd az Erkel Színházat is visszaadja nekünk. Nekünk és az operának.

Mikor a darab nem enged – Operai napló – Manon Lescaut

A címszerepben Ádám Zsuzsanna a teljes hangtartományban homogén színnel szól, közép fekvésben, ha kell puha, bársonyos, ha kell erőteljes, a magas regiszterben pedig példátlan fénnyel és erővel szól. Ez a hang nemzeti kincs, amelyre repertoárt lehetne és kellene építeni, mindenekelőtt a Verdi-életmű nagy szerepeit, de bevallom, nekem lennének más, merésznek tűnő ötleteim is.

Tomboló siker – Az új Pillangókisasszony mankóval Szegeden

Cso-Cso-Szán szólamát tökéletesen uralja Máthé Beáta, bírja a nagy kitöréseket, s hihetetlenül árnyaltan énekel, akár egy frázison belül váltva hangszínét – azt a hangszínt, ami gyönyörű, minden lágéban. Máthé a mai szegedi operajátszás egyik legdíszesebb ékköve. Szeretném hallani vele a nagy Verdi-szerepeket, a két Leonórát, Elisabettat, Améliát, idővel Aidát.

Nem kell mindig mélyen szántani - Az NFZ és Denis Kozhukhin hangversenye

Elsősorban a Strauss Burleszk miatt éreztem fontosnak elmenni erre a koncertre, aztán persze pontosan az ilyen okoskodásokat szokta az élet felülírni – szerencsére. Most például a karmester oldott fel minden görcsöt és más problémát, és vezényelt mindent másképp, mint amire én fel voltam készülve.

„Csak azt tudnám feledni…” – Az új Turandot két fináléval az Operaházban

Puccini halálának 100. évfordulójára az Operaház új rendezésben hozta ki a Turandotot, mindjárt két különböző fináléval. Ha engem megkérdeznek, a legstílusosabb és a komponistához is leginkább hű megoldás Liù halála és elsiratása után leereszteni a függönyt, miként az ősbemutatón történt. A néző pedig hazafelé szabadon lamentálhat, hogy Ő hogyan fejezné be ezt az elvarratlan történetet.

Egy új élet kezdetének két változata – A Scævola és a Gianni Schicchi a Csokonai Színházban

Mi sodorta egymás mellé a kortárs komponista, Mátyássy Szabolcs és a kerek száz esztendeje elhunyt Giacomo Puccini egyfelvonásosait? Végül arra jutottam, hogy nyilván a feltűnő ellenpont. Mátyássy operája, a Scævola rideg és riasztóan ismerős háborús hangulata a látszólag pozitív végkicsengés ellenére sem hagy a nézőben derűs nyomot, ezzel szemben a Gianni Schicchi a halál (szó szerint) kézzelfogható közelsége ellenére is megmarad az operairodalom egyik legoptimistább remekművének.

A kultúra ÍGY nem vész el – A kamara.hu negyedik koncertjéről

A kamara.hu fesztivál minden évben egy-egy regényt tűz ki mottójául, az idén Kundera került műsorra. De ha jobban belegondolok, Simon Izabella és Várjon Dénes immár évek óta ismétlődő fesztiválja pont a mennyiség őrületével szemben jött létre. Egy olyan biztos pont a hazai zenei életben, ahol csak egymásra, a kamarázás élményére figyelhetünk.

Végül is... - A Staatskapelle Dresden a Müpában

Vártam már ezt a hangversenyt. Egyrészt a legendás múltú Staatskapelle Dresden zenei minősége személyesen is megérintett, amikor még kamaszkoromban megvettem bakelit-gyűjteményem egyik legelső kincsét, a Weber Freischütz komplett felvételét Carlos Kleiber vezényletével – de élőben azóta sem sikerült meghallgatnom őket.

Amikor nem a címszereplő a főszereplő – Bellini: Il pirata

A kalóz hatalmas főszerepe tökéletesen megfelel magyar bel canto dívánk, Kolonits Klára mostani hangjának. Azt hiszem, a legjobb pillanatban találkozott vele, mikor egyszerre élvezhetjük a tökéletességig kiforrt hangot és a hozzá csatlakozó hangi alakítókészséget is.

Menj vidékre! – Operai napló – Tosca / Requiem

Menj, ha Budapesten nem találod meg, amit keresel, vagy ha mégis, nem olyan formában, mely neked elfogadható. Ezzel a gondolattal vágtam neki november végén két többszáz kilométeres kiruccanásnak, nem kímélve sem erőm, sem időm, sem pénztárcám.