„A történelem visszatartja a lélegzetét” – A Nixon Kínában magyarországi bemutatója

Az Operaház hatalmasat lépett előre a Nixon Kínában c. John Adams-opera magyarországi bemutatójával, még akkor is, ha ezt a lépést akár két-három évtizede is megtehette volna. Ugyan, az intézmény háza felől permanensen az anyagi gondokról szólnak leginkább a hírek, a produkció ezt a legkevésbé sem tükrözte, sőt, helyenként pazarló kiállítással találkozhattunk.

Semmi nem ugyanaz – Operai napló – Carmen

Nem újdonság, tudjuk évtizedek óta, hogy az Operaház Énekkara milyen nagyszerű együttes. Ezúttal csodálatos volt a leheletfinom Cigarettakórus, vérbő a Veszekedőkórus, remekül szóltak az együttesekben, de olyan káprázatos, döbbenetes energiával szóló kórusélményben, amelyet a IV. felvonás kórustablójában kaptam, nagyon ritkán van része operalátogatónak. Az énekkar az Operaház ékköve, ezt újólag meg kell állapítani, és a gyémánt ismét régi fényében ragyog.

Ariadné félúton Naxosz felé

Fischer Iván természetesen nagyszerű karmester, és láthatóan szívét-lelkét (és a humorát is) beleadta a produkcióba. Hatásos és egyedi ötlettel érkezett, az operatársulatával végzett misszió pedig minden elismerést megérdemel. Hogy az egész est mégsem akart összeállni, abban talán az ötlet is hibás, de a nem túl jól sikerült szereposztás biztosan.

Vannak még csodák! – Operai napló – Az álarcosbál

Az álarcosbállal ért véget az Opera nyári Verdi-sorozata, amelyet a Rigolettótól és a Traviatától eltérően csak két szereposztásban hoztak színre – igaz, hogy azokhoz képest kevesebb előadásban.

Az énekesnő magánya – Operai napló – Traviata

Anger Ferenc műve egyszerűen csak ostobán és bosszantóan tehetségtelen. Ha valakik megmenthetik, azok az énekesek. Ha vannak magas színvonalon éneklő, színjátszó művészek a színpadon – és ez a Traviata sorozat, amelynek összesen négy előadását volt szerencsém látni, ilyen énekesekből többet is felvonultatott, számos örvendetes, vagy egyenesen meglepő alakításnak lehettem tanúja.