Brahms I. szimfóniájának előadása gyönyörű bocsánatkérés lett a mestertől az első félidő botlásaiért. Mert ott a Változatok egy Haydn-témára kicsit lötyögősre sikeredett, a Prokofjev-versenymű szólistája pedig csupán felszínes mondanivalóval tudta megtölteni a zenei anyagot.

Bach-karácsony, oratórium nélkül (Karácsonyi kantáták / Helmuth Rilling)

Rilling felfogását nem középutasnak nevezném, inkább olyannak, amely nem esik romantikus túlzásokba, ugyanakkor egyfajta egyszerűségre törekszik, nyilván historikus előadások tanulságai alapján, de nem különösebben érdeklődve azok valódi természete iránt.

Nevezhetjük ezt kortárs zenének, de akár hívhatnánk free jazznek, vagy kísérleti zenének is, ha nem ragadna mindhez valami sztereotípia, „hátrányos megkülönböztetés”. Márpedig a Fractal Strings nem „sztereotipizálható”, nem húzható klisékbe.

Nem mintegy (Monteverdi Vesprója a Mátyás-templomban)

A Cantus Corvinus produkciójának végig egységesen magas színvonala képezte az este nagyon is pozitív megítélésének alapját. Tiszták, pontosak voltak, hűen engedelmeskedtek Klembala Géza dinamikai utasításainak, ritka élményt nyújtva.

Giya Kancheli Styx című, szokatlan szerkezetű versenyműve most először hangzott el nálunk, és Brahms zongoranégyesének Schönberg által hangszerelt változata szintén magyarországi bemutató volt.

A Pozsonyból érkezett Solamente Naturali Zenekar (néhány magyar taggal kiegészülve), az Ars Longa Kamaraegyüttes és a négy nagyszerű énekes szólista emlékezetes estét szerzett a templom nagyszámú közönségének.

Poker After Dark (A Nyugat lánya a MűPában)

A MűPában a Nyugat lánya volt a Puccini-év utolsó nagy dobása. Ezúttal nem félig-szcenírozott, hanem kifejezetten koncertszerű előadásban. A színlapra ismét jó nevek kerültek, ám közülük csak a címszerepet vállaló Olga Romanko, és a zenekar igazolta a várakozásokat.

Ismeretlen ismerős (Ünnepi koncert Messiaen születésének 100. évfordulóján)

Rácz Zoltánnak köszönhető, hogy az emlékest végül is Messiaen hagyatékához méltó módon valósulhatott meg, megmutatva, nem olyasvalakiről van szó, akire csak különleges alkalmakkor érdemes odafigyelnünk.

Herreweghe és együttese régizenés hozzáállással muzsikált, a szólista azonban teljes egészében az új idők gyermekeként lépett a színpadra. Így aztán az Eroica szokatlan felfogásban, de jó előadásban szólalt meg, míg Schumann a-moll zongoraversenye apróbb összetűzések nyomait viselve hangzott el.

Két szép ferrarai dáma házasságot kötne máma (A Cosi fan tutte a MűPában)

Szerencséje van a Művészetek Palotája közönségének a Mozart-operákkal. Volt már itt Don Giovanni, Figaro, Titus és Varázsfuvola. A Cosira érdemes volt idáig várni, ugyanis kiemelkedően szép előadás született belőle.

Carter, Adams, Vajda Gergely, Kurtág – azt hiszem, erről a koncertről minden jelenlévő elégedetten távozhatott. Sokféle muzsikát hallottunk, bőséges volt a zenei étlap kínálata, bizonyára mindenki megtalálta a neki tetsző falatokat.

Sakari Oramo több zenekarnál visel vezető tisztséget, most csak annyit róla, hogy ő lett Rattle utódja a Birminghamiaknél, ami azt jelzi, volt mit várnunk tőle. És amit vártunk, azt maradéktalanul meg is kaptuk – ugyanúgy, miként a Debussy-dalokat megszólaltató Anu Komsitól is.

Rendezte: Puccini (A Manon Lescaut második szereposztása)

El kell ismernem, hatott rám az előadás. De azt is hozzá kell tenni, hogy ez szinte kizárólag Puccini, Sümegi Eszter, Fekete Attila, valamint a Győriványi Ráth György által irányított zenekar érdeme. A rendezés ugyanis sajnos számomra nem nyújtott semmit.

Úgy hiszem, nem túl sűrűn fordult még elő hazánkban, hogy egy koncerten meghallgathattuk Bach három, két csembalóra komponált versenyművét. Ebből a szempontból ez az este máris különleges csemegének számított.

Mozart három utolsó szimfóniájának előadása meglehetősen nehéz feladat. Nem tudom, hány profi zenekar akad ma országunkban, amely maradéktalanul meg tudna felelni egy ilyen kihívásnak, de a szakmát egyelőre még csak tanulgató, kezdő fiataloknak erre végképp kevés az esélyük.

Mi lesz veled, Opera? (A Manon Lescaut az Operaházban)

A szándék, hogy egy hagyományos stílusú rendezés valami mást nyújtson újbóli elővételekor, érthető, ugyanakkor magában hordozza a paradoxont: mi értelme van, ha már a premieren úgy hat, mint egy ötvenéves színrevitel leporolása?

Az Otellót, melyről kobzos egy éve beszámolt, most Fischer Ádám dirigálta, másnap a Scala zenekarát hallottam, Daniele Gattival. Hatalmas apparátus (kilenc nagybőgő!), műsoron Prokofjev és Csajkovszkij – nagy koncert volt.

Mostanra már egyértelműen kiderült, nem pusztán szerencsés véletlenek sora, de jól átgondolt, tudatos koncepció eredménye a Telekom Zenekar tagadhatatlan fejlődése. Zenekar és karmesterük egymásra találásának fő nyertesei mi, a közönség vagyunk.

Don Giovanni revised (A vámpír a szegedi operaversenyen)

Ha meggondoljuk, a vámpír Don Giovanni mesterkedéseit folytatja – más eszközökkel. A vérre hajt, és el nem bukhat, csak átalakulhat, mert egyenest az alvilágból jött.

Az még a bécsi kínálatban is különösen szerencsés időzítésnek számít, hogy négy estéből háromszor sikerült kifejezetten csemegének számító koncerteken részt vennem a Musikvereinben (közben az operákban és a Konzerthausban is voltak izgalmas esték, de – legnagyobb sajnálatomra – bizonyos fizikai törvények alapján egyszerre csak egy helyen tudok megjelenni).