Mozart három utolsó szimfóniájának előadása meglehetősen nehéz feladat. Nem tudom, hány profi zenekar akad ma országunkban, amely maradéktalanul meg tudna felelni egy ilyen kihívásnak, de a szakmát egyelőre még csak tanulgató, kezdő fiataloknak erre végképp kevés az esélyük.

Mi lesz veled, Opera? (A Manon Lescaut az Operaházban)

A szándék, hogy egy hagyományos stílusú rendezés valami mást nyújtson újbóli elővételekor, érthető, ugyanakkor magában hordozza a paradoxont: mi értelme van, ha már a premieren úgy hat, mint egy ötvenéves színrevitel leporolása?

Az Otellót, melyről kobzos egy éve beszámolt, most Fischer Ádám dirigálta, másnap a Scala zenekarát hallottam, Daniele Gattival. Hatalmas apparátus (kilenc nagybőgő!), műsoron Prokofjev és Csajkovszkij – nagy koncert volt.

Mostanra már egyértelműen kiderült, nem pusztán szerencsés véletlenek sora, de jól átgondolt, tudatos koncepció eredménye a Telekom Zenekar tagadhatatlan fejlődése. Zenekar és karmesterük egymásra találásának fő nyertesei mi, a közönség vagyunk.

Don Giovanni revised (A vámpír a szegedi operaversenyen)

Ha meggondoljuk, a vámpír Don Giovanni mesterkedéseit folytatja – más eszközökkel. A vérre hajt, és el nem bukhat, csak átalakulhat, mert egyenest az alvilágból jött.

Az még a bécsi kínálatban is különösen szerencsés időzítésnek számít, hogy négy estéből háromszor sikerült kifejezetten csemegének számító koncerteken részt vennem a Musikvereinben (közben az operákban és a Konzerthausban is voltak izgalmas esték, de – legnagyobb sajnálatomra – bizonyos fizikai törvények alapján egyszerre csak egy helyen tudok megjelenni).

A Lukretia felmagasztalása (A Lukretia meggyalázása a szegedi operaversenyen)

Mivel a darab korábbi előadásai visszhang nélkül maradtak, Britten remeke (mert az, nagyon is) csak most kezdi meg hazai pályafutását – remélhetően. Merthogy a Telihay Péter rendezte előadásban minden benne volt, s ez nem igazán mindennapos.

Amerikából jöttem (A salemi boszorkányok a szegedi operaversenyen)

A mű alapjául szolgáló Miller-dráma töretlen népszerűségnek örvend a prózai színpadokon, Robert Ward műve pedig szinte teljes egészében a prózai darab operai adaptációja. Míg azonban a színmű mindenkor és mindenhol aktuális társadalmi és lélektani problémát feszeget, addig az opera – döntően a zenei anyag miatt – nagyon amerikai, sőt azt is mondhatnánk, olykor talán túlzottan is az.

Kármen (Hárman a CarmenCET-ről)

Bizet Carmenje, rövidítve, modernizálva. Aki a premiert látta, csalódott, aki a második estén volt jelen, élményekkel gazdagabban távozott. Ennek nem az ízléskülönbség az oka, a két előadásról ugyanis abszolút elmondható a régi közhely: ég és föld.

Storyboard (A Raoul a szegedi operaversenyen)

Az angol nyelvű opera lépésről lépésre halad végig Raoul Wallenberg magyarországi ténykedésén, egészen 1945-ös eltűnéséig. Minimáldíszlet, a sötét-világos kontraszt jegyében, jelzésértékű, ám szinte karikaturisztikusan alkalmazott jelmezek, gyakran a pantomim határmezsgyéjét ostromló színpadi mozgás.

November 5-én lett volna nyolcvanhét éves Cziffra György, az emlékére hirdetett koncert tehát pontosan volt időzítve. És tartalmilag is rendben volt, hiszen három olyan muzsikus idézte fel példaképét, akik zongoratudásukat tekintve szintén kivételesnek mondhatók.

Az Adriana Lecouvreur a szegedi operaversenyen

Cilea zenéje kifejezetten szép, habár tényleg nem túl mélyenszántó. Nem véletlen, hogy ritkán szokták műsorra tűzni, de mindenképpen érdemes meghallgatni - az ínyencnek pedig kötelező. Már ha zeneileg is megfelelő az előadás - de a szegedi több volt, mint megfelelő! A szerepre pályázó fiatalok közül tényleg sikerült egészen ragyogó énekeseket kiválasztani.

Dvořák oratóriuma szinte végig morózus, sötét-töprengő tónusú marad, és az egyszerűség nyelvén szólal meg. Ennek az igénynek a mentén tolmácsolta a darabot Kovács János is, ügyelve arra, hogy a Requiem mindvégig képviselje is ezt a „nyelvi” egységességet.

Pokol és menny (Az Orchestre National du Capitole de Toulouse hangversenye)

A zenekar fegyelmezetten tűrte Sa Chen kalimpálását, bízhattunk benne, hogy valamit tudhatnak az est második feléről. És lőn. Ha az első részben a közönség inkább a pokolban járt a mutatós pianistalány jóvoltából, Berlioz művének előadásakor a mennyországban érezhette magát.

Csináld magad! (A Bosch Zenekar Miskolcon)

Hogy a Bosch a legtöbb multival ellentétben nem komplett profi produkciót bérel, hanem a dolgozóiból alakult szimfonikus zenekarral erősíti imázsát, arra igen enyhe kifejezés, hogy felkeltette az érdeklődésünket. Mondjuk inkább, hogy elképesztett. Koncertjük után pedig főhajtásra késztetett.

Ketten a legtehetségesebbek közül (BFZ, Jansen, Petrenko)

Janine Jansen és Vaszilij Petrenko több szempontból is hasonlítanak. Amellett, hogy mindketten a legtehetségesebbek közül valók, elképesztően egyéni mozdulatokkal operálnak, és nagyszerűen építik fel a zenei történéseket is.

A szándékos félreértést elkerülendő jelezném: nem sértésnek szántam a címet, még csak nem is hűvös bírálatnak. Mert lássuk be: a két dimenzió nem kevés, csak kevesebb, mint a három. Emlékezzünk, a fekete-fehér televízióknak is voltak csúcsmodelljei, meg aztán ma is kapni kiváló minőségű hajhálót.

Ian Yungwook Yoo kijött a színpadra, és eltörölt a Föld színéről mindent, ami e hívságos világ mulandó tartozékai közé tartozik. Sok a jó zenész ma. Nagy zenészből is van egypár. De ilyen erős, önmagában zárt egységet alkotó, a külvilág felé mégis nyitott egyéniség csak keveseknek jut osztályrészül.

Az erősebb nem (A Filharmóniai Társaság Zenekara és Tomomi Nishimoto)

Tomomi Nishimoto komoly karriert épít, ő a Bolsoj Szimfonikus Zenekarának vezető karmestere, továbbá számos japán zenei szál mellett még egy Csajkovszkijról elnevezett másik orosz zenekart is vezet.

Fellegvár (A Tosca Szegeden)

A társaságomban lévő Nikol először látta a Toscát – tizenkilenc évesen ez megbocsátható. Bájos pofikáját megszállottan szögezte a színpad felé, leginkább a karmestert nézte, és megértem, miért.
Pál Tamás nem dirigált. Bűvölt. Varázsolt. Transzba ejtett. Egy másik dimenzióba, másik világba helyezett.