Csodák mindenütt születhetnek – Bartók Kékszakállúja a Műegyetem aulájában

Csoda volt ez a két koncert, amely egyenesen újra felfedezte számomra ezt a csodálatos operát. A Műegyetem Zenekara vezető karmesterük, Erdélyi Dániel dirigálásával pazar alapot jelentett eleve. A karmester betanító munkája, a világos manualitás nyilvánvalóan óriási jelentőségű volt a produkció sikerében.

Varázstalan hangok – Jonas Kaufmann koncertje a Müpában

A MÜPA vendége volt Jonas Kaufmann, aki nemrég dobott piacra egy cd-t „Magische töne” (Varázslatos hangok) címmel, amelyen szavai szerint az egykori Osztrák-Magyar Monarchia hangulatát szeretné felidézni a kor népszerű melódiáival. A lemez anyaga szerepelt műsoron.

Marzelline vezetné a Népet? – Az új Fidelio az Operaházban

Új Fidelio az Operaházban. A színrevitel, ami a londoni Covent Gardenben 2020-ban már egyszer elővezetett feldolgozás helyi újra játszása, ritka érdekes csapdát rejt a klasszikus rendezések iránt fogékony pesti publikum számára.

Merre tovább - (BFZ, Bruckner, Janowski)

Ahogy egészen más egy galériában, vagy múzeumban találkozni képzőművészeti alkotásokkal, úgy összehasonlíthatatlanul más élmény egy térben lenni, egy levegőt szívni azokkal a muzsikusokkal, akik a szemed láttára kerülnek földöntúli szférákba, mint akár a legfullosabb hang és képrendszeren keresztül megtapasztalni ugyanezt.

Ősbemutatók az Eiffelben – Miért nézzünk kortárs operát?

Selmeczi György és Vajda János új operáinak ősbemutatója került színre az Eiffel Műhelyházban. Mindkét mű egyértelműen szakított a 20. századi hagyományokkal és a közönség szélesebb rétegéhez kívánt szólni, érezhetően azzal a szándékkal, hogy darabjaik – ha nem is repertoárdarabok, de – gyakran játszott művek legyenek.

A törött szárnyú karmester esete – avagy milyen volt a Parsifal idén?

Az idei Parsifal-sorozatra egy német karmestert, Constantin Trinkst hívta meg az Operaház, aki a mű rendkívüli lehetőségeit nemhogy nem használta ki, de még el is vett a minimálisan elvárható élményből bizonytalan tempóival, lelketlen és unalmasan egybefolyó dirigálásával.

Szálljon szent hálaének az Úrhoz!” – Húsvéti Parasztbecsület Szegeden

Máthé Beátában megvan minden: a mély átélés, az érzelmi sokszínűség, és a nagy énekeseknek az a nehezen megfogható tulajdonsága, hogy nem csak szép a hangja, de úgy érezzük, kifejezetten nekünk énekel.

Mi maradt, mi változott? – Operai napló – Rigoletto az Operaházban

Minden Rigoletto előadás kulcsa a címszereplő. A szerep nagy énekest és nagy színészt követel, aki képes a bariton fach legigényesebb feladatának megfelelni. Színész még csak akad minden házban, megfelelő hang már sokkal kevésbé.

Egy komplett Trisztán-film, színpadon – A Metropolitan új Trisztánja a MÜPA-moziban

Sokak szerint a Trisztán és Izolda a legérzékibb opera, mások úgy vélik, minden operaház próbaköve, hogyan tudják színre vinni. Már kezdetektől fogva viták kereszttüzében áll, ami ott kezdődhetett, hogy az ősbemutató férfi címszereplője pár héttel később elhunyt, s a kortársak a szerep követelte megfeszített teljesítményt vélték a halál kiváltó okaként.

Milyen az ideális Lucia-hang? – A Lammermoori Lucia megújult szereposztással az Operaházban

Szemere Zita elképesztő munkát tett bele Lucia szerepébe. A szólam biztonsággal az övé, a színpadi alakítás, ha csak nézem, pedig egyenesen lebilincselő. Az elmúlt évtizedekben számos magyar és külhoni énekesnőt volt szerencsém megcsodálni, de még senki nem alakította ily naturalisztikusan az Őrülési jelenetet.

Nem, nem, nem! – Operai napló – Tosca az Operaházban

A Tosca mostani rendezése harmadik sorozatban került színpadra az Operaházban. Az elsőt, a bemutatót, az előzetes hírek és képek alapján kihagytam. A második egyik előadásáról az első felvonás után elmenekültem. De most úgy döntöttem: egy életem, egy halálom, nekiveselkedem!

Végre egy valódi dalest – Asmik Grigorian és Lukas Geniušas az Operaházban

Évek óta megy az Operaház égisze alatt a Sztárestek zongorával sorozat. Keveset látogatom, mert vagy a programot éreztem hakniszagúnak, vagy az előadót (olykor mindkettőt). Most Asmik Grigorian és Lukas Geniušas látogatott el hozzánk, igényes, ritkán hallható műsorral, így nem volt apelláta.

Érdekes párhuzamok - Operai napló – Az Aida az Operaházban

Újra Aida az Operaházban. A két szereposztás teljesen eltérő minőséget képviselt, mégis általános leírásban hasonlítottak egymásra. Az egyik általánosan rendkívül magas művészi színvonalat mutatott, egy gyenge ponttal, míg a másik összességében nagyon kevéssé lelkesítőt, egy rendkívüli klasszis alakítással.

Vörös és fekete, avagy A kékszakállú herceg vára „Audiofil előadásban”

Ha ilyen minőségben valósítják meg az Opera IC Audiofil sorozatot a jövőben, akkor biztosan kíváncsiak lehetünk a többi előadásra is. Nem csak az énekesek színpad elejére rendezése volt kiváló ötlet, hanem a vetítés ötletével is egy egészen új élményt adnak azoknak a nézőknek is, akik távolabbról nézik az előadást.

Mint Jupiter és az ő holdjai – Verdi Requiem a Müpában

Akarva-akaratlanul rá irányult minden figyelem, ha nem ő énekelt, akkor is őt kereste a tekintet, hogy megnézze, mit csinál, ha éppen nem énekel. A mágikus erejű személyiség mindent visz. Hiába, ez az este Anna Netrebkóról szólt.

Együtt – A Rádiózenekar hangversenye a Müpában

Az egész koncert alapérzése a harmonikus együttműködés volt. Ennek kulcsa, alfája és ómegája a beugró karmester Antal Mátyás volt. Precíz, ugyanakkor gyakran légiesen könnyed, már-már laza mozdulataival tűpontosan irányította a zenekart, amely mindvégig együtt lélegzett vele.

Az Idő és az időtlenség… - Az új Lohengrin az Operaházban II.

A budapesti közönség hatalmas ovációval búcsúztatta a Lohengrint, mindössze négy előadás után. Ha Almási-Tóth rendezését nem is kívánom, a zenei színvonal miatt feltétlenül visszavárnám az Operaház színpadára.

Az Idő és az időtlenség… - Az új Lohengrin az Operaházban I.

Almási-Tóth játékvezetése nem segíti a Lohengrin rejtett dimenzióit feltárni, pedig vannak ilyenek. Így kevéssé lett világos, kit mi motivál ebben az összetett történetben. Valahogy elvergődünk közösen a fináléig, de a publikum leginkább csak az idő lassú múlását érzékeli. A helyzetet – mint oly sokszor – a zene menti.

Turandot nekem először, hosszú ideig utoljára – Operai napló

Boross Csilla alakítása nem a szokványos Turandot, hanem egy intelligens énekesnő egyéni megoldása, amellyel lehet vitatkozni, lehet elfogadni vagy sem. Kétségtelenül nem felel meg a bennem élő Turandot-emlékeknek, de számos olyan értéke van, amely miatt érvényes interpretációnak kell tekinteni.