Ősbemutatók az Eiffelben – Miért nézzünk kortárs operát?

Selmeczi György és Vajda János új operáinak ősbemutatója került színre az Eiffel Műhelyházban. Mindkét mű egyértelműen szakított a 20. századi hagyományokkal és a közönség szélesebb rétegéhez kívánt szólni, érezhetően azzal a szándékkal, hogy darabjaik – ha nem is repertoárdarabok, de – gyakran játszott művek legyenek.

A törött szárnyú karmester esete – avagy milyen volt a Parsifal idén?

Az idei Parsifal-sorozatra egy német karmestert, Constantin Trinkst hívta meg az Operaház, aki a mű rendkívüli lehetőségeit nemhogy nem használta ki, de még el is vett a minimálisan elvárható élményből bizonytalan tempóival, lelketlen és unalmasan egybefolyó dirigálásával.

Szálljon szent hálaének az Úrhoz!” – Húsvéti Parasztbecsület Szegeden

Máthé Beátában megvan minden: a mély átélés, az érzelmi sokszínűség, és a nagy énekeseknek az a nehezen megfogható tulajdonsága, hogy nem csak szép a hangja, de úgy érezzük, kifejezetten nekünk énekel.

Mi maradt, mi változott? – Operai napló – Rigoletto az Operaházban

Minden Rigoletto előadás kulcsa a címszereplő. A szerep nagy énekest és nagy színészt követel, aki képes a bariton fach legigényesebb feladatának megfelelni. Színész még csak akad minden házban, megfelelő hang már sokkal kevésbé.

Egy komplett Trisztán-film, színpadon – A Metropolitan új Trisztánja a MÜPA-moziban

Sokak szerint a Trisztán és Izolda a legérzékibb opera, mások úgy vélik, minden operaház próbaköve, hogyan tudják színre vinni. Már kezdetektől fogva viták kereszttüzében áll, ami ott kezdődhetett, hogy az ősbemutató férfi címszereplője pár héttel később elhunyt, s a kortársak a szerep követelte megfeszített teljesítményt vélték a halál kiváltó okaként.

Milyen az ideális Lucia-hang? – A Lammermoori Lucia megújult szereposztással az Operaházban

Szemere Zita elképesztő munkát tett bele Lucia szerepébe. A szólam biztonsággal az övé, a színpadi alakítás, ha csak nézem, pedig egyenesen lebilincselő. Az elmúlt évtizedekben számos magyar és külhoni énekesnőt volt szerencsém megcsodálni, de még senki nem alakította ily naturalisztikusan az Őrülési jelenetet.

Nem, nem, nem! – Operai napló – Tosca az Operaházban

A Tosca mostani rendezése harmadik sorozatban került színpadra az Operaházban. Az elsőt, a bemutatót, az előzetes hírek és képek alapján kihagytam. A második egyik előadásáról az első felvonás után elmenekültem. De most úgy döntöttem: egy életem, egy halálom, nekiveselkedem!

Végre egy valódi dalest – Asmik Grigorian és Lukas Geniušas az Operaházban

Évek óta megy az Operaház égisze alatt a Sztárestek zongorával sorozat. Keveset látogatom, mert vagy a programot éreztem hakniszagúnak, vagy az előadót (olykor mindkettőt). Most Asmik Grigorian és Lukas Geniušas látogatott el hozzánk, igényes, ritkán hallható műsorral, így nem volt apelláta.

Érdekes párhuzamok - Operai napló – Az Aida az Operaházban

Újra Aida az Operaházban. A két szereposztás teljesen eltérő minőséget képviselt, mégis általános leírásban hasonlítottak egymásra. Az egyik általánosan rendkívül magas művészi színvonalat mutatott, egy gyenge ponttal, míg a másik összességében nagyon kevéssé lelkesítőt, egy rendkívüli klasszis alakítással.

Vörös és fekete, avagy A kékszakállú herceg vára „Audiofil előadásban”

Ha ilyen minőségben valósítják meg az Opera IC Audiofil sorozatot a jövőben, akkor biztosan kíváncsiak lehetünk a többi előadásra is. Nem csak az énekesek színpad elejére rendezése volt kiváló ötlet, hanem a vetítés ötletével is egy egészen új élményt adnak azoknak a nézőknek is, akik távolabbról nézik az előadást.

Mint Jupiter és az ő holdjai – Verdi Requiem a Müpában

Akarva-akaratlanul rá irányult minden figyelem, ha nem ő énekelt, akkor is őt kereste a tekintet, hogy megnézze, mit csinál, ha éppen nem énekel. A mágikus erejű személyiség mindent visz. Hiába, ez az este Anna Netrebkóról szólt.

Együtt – A Rádiózenekar hangversenye a Müpában

Az egész koncert alapérzése a harmonikus együttműködés volt. Ennek kulcsa, alfája és ómegája a beugró karmester Antal Mátyás volt. Precíz, ugyanakkor gyakran légiesen könnyed, már-már laza mozdulataival tűpontosan irányította a zenekart, amely mindvégig együtt lélegzett vele.

Az Idő és az időtlenség… - Az új Lohengrin az Operaházban II.

A budapesti közönség hatalmas ovációval búcsúztatta a Lohengrint, mindössze négy előadás után. Ha Almási-Tóth rendezését nem is kívánom, a zenei színvonal miatt feltétlenül visszavárnám az Operaház színpadára.

Az Idő és az időtlenség… - Az új Lohengrin az Operaházban I.

Almási-Tóth játékvezetése nem segíti a Lohengrin rejtett dimenzióit feltárni, pedig vannak ilyenek. Így kevéssé lett világos, kit mi motivál ebben az összetett történetben. Valahogy elvergődünk közösen a fináléig, de a publikum leginkább csak az idő lassú múlását érzékeli. A helyzetet – mint oly sokszor – a zene menti.

Turandot nekem először, hosszú ideig utoljára – Operai napló

Boross Csilla alakítása nem a szokványos Turandot, hanem egy intelligens énekesnő egyéni megoldása, amellyel lehet vitatkozni, lehet elfogadni vagy sem. Kétségtelenül nem felel meg a bennem élő Turandot-emlékeknek, de számos olyan értéke van, amely miatt érvényes interpretációnak kell tekinteni.

Kaposfest tizenhatodszor

Tizenöt éven át – a klasszikus zenekedvelők számára augusztusban - kihagyhatatlan helyszín Kaposvár. A Kaposfest programja, szerkesztése, előadói stábja, a környezet és a légkör mindig garancia arra, hogy az augusztus tizedikét követő héten itt jól érezzük magunkat és maradandó élménnyel gazdagodjunk.

Az atmoszféra teremtésétől a karikatúráig – A Figaro lakodalma az Operaházban

Újra Figaro lakodalma az Operaházban. A szólisták közül toronymagasan kiemelkedik Tuznik Natália Grófnéja. Megvan benne a szerephez szükséges finom elegancia, a szólam hibátlan előadásán túl a személyiség varázsa. Atmoszférát teremtő előadó, akinek alakításában benne rejlik sok izgalmas főszerep,színpadi megjelenése is illúziókeltő.

Így kezdődik egy szerelem – Operai napló – Az álarcosbál

Nem tudom, az Operaház tudatában van-e annak, ki énekel színpadán, de továbbmegyek: tudja mindenki, akinek kéne, hogy Ádám Zsuzsanna személyében ki jelent meg a magyar zenei életben? Attól tartok, nem.

Az elmúlás szele – A Tannhäuser a Budapesti Wagner-Napokon

Hatalmas utat tett meg a vasárnapi Tannhäuser-produkció a MÜPÁ-ban. A változás lélektani megjelenítője az Erzsébetet alakító Elisabet Strid volt, aki egészen izgalmas Csarnokáriával nyitott, s onnantól mind személyiségben, mind zeneiségben meghatározó szereplője lett az előadásnak.

Ég és föld – Operai napló – Gioconda

Ádám Zsuzsanna a Gioconda első két előadásán olyan alakítást nyújtott, amely okvetlenül a színház emlékkönyvének arany lapjaira tartozik. Először is bebizonyította ismét, hogy nem csak kivételes hang birtokosa, hanem igazi hangfenomén. Győzi a szerep minden buktatóját, hangja dúsan és ellenállhatatlanul árad, szárnyal, betöltve úgy a házat, ahogy azt csak a legnagyobbak kivételes alakításaikor lehet tapasztalni.