Kaposfest tizenhatodszor

Tizenöt éven át – a klasszikus zenekedvelők számára augusztusban - kihagyhatatlan helyszín Kaposvár. A Kaposfest programja, szerkesztése, előadói stábja, a környezet és a légkör mindig garancia arra, hogy az augusztus tizedikét követő héten itt jól érezzük magunkat és maradandó élménnyel gazdagodjunk.

Az atmoszféra teremtésétől a karikatúráig – A Figaro lakodalma az Operaházban

Újra Figaro lakodalma az Operaházban. A szólisták közül toronymagasan kiemelkedik Tuznik Natália Grófnéja. Megvan benne a szerephez szükséges finom elegancia, a szólam hibátlan előadásán túl a személyiség varázsa. Atmoszférát teremtő előadó, akinek alakításában benne rejlik sok izgalmas főszerep,színpadi megjelenése is illúziókeltő.

Így kezdődik egy szerelem – Operai napló – Az álarcosbál

Nem tudom, az Operaház tudatában van-e annak, ki énekel színpadán, de továbbmegyek: tudja mindenki, akinek kéne, hogy Ádám Zsuzsanna személyében ki jelent meg a magyar zenei életben? Attól tartok, nem.

Az elmúlás szele – A Tannhäuser a Budapesti Wagner-Napokon

Hatalmas utat tett meg a vasárnapi Tannhäuser-produkció a MÜPÁ-ban. A változás lélektani megjelenítője az Erzsébetet alakító Elisabet Strid volt, aki egészen izgalmas Csarnokáriával nyitott, s onnantól mind személyiségben, mind zeneiségben meghatározó szereplője lett az előadásnak.

Ég és föld – Operai napló – Gioconda

Ádám Zsuzsanna a Gioconda első két előadásán olyan alakítást nyújtott, amely okvetlenül a színház emlékkönyvének arany lapjaira tartozik. Először is bebizonyította ismét, hogy nem csak kivételes hang birtokosa, hanem igazi hangfenomén. Győzi a szerep minden buktatóját, hangja dúsan és ellenállhatatlanul árad, szárnyal, betöltve úgy a házat, ahogy azt csak a legnagyobbak kivételes alakításaikor lehet tapasztalni.

Rémségek nagyáruháza – Operai napló – Don Carlos

Az Operaház újra elővette a pandémia vérzivataros idején bemutatott Don Carlost. Visszagondolva a múltra, és elképzelve a jövőt, nem hiszem, hogy ezt a rendezést még egyszer meg akarnám nézni. Azért, mert nem találtam meg benne se Schillert, se Verdit, helyettük csak egy-két jó, de sok alkalmatlan énekest.

Időutazás – Az új Carmen Debrecenben

Juronics Tamásnak Debrecenben az elmúlt időszak legkövetkezetesebb Carmen-rendezését sikerült színpadra álmodnia. Hogy ez mennyire így volt, azt fényesen bizonyította, hogy bár az általam megtekintett előadás középiskolai bérletben ment, s az ifjak mindvégig feszült figyelemmel kísérték a cselekményt, majd a bő három és fél órás előadás után hatalmas és hosszan elhúzódó ovációval ünnepelték az este hőseit.

Perfekt élmény – Turandot a Müpában

A Nemzeti Filharmonikusok évek óta előad a MÜPÁ-ban három operát hangverseny formában, ebből mára bérlet is lett, és a budapesti operarajongók boldogan töltik meg a Bartók termet, mert az Operaházhoz képest kifejezetten olcsó jegyekkel láthatnak kiváló produkciókat. A tavalyi szezon Aidája összességében nem volt megközelítőleg sem akkora élmény, mint az idei Turandot.

Egy kiemelkedő életpálya csúcsa – Maria Stuarda bemutató az Operaházban

Az Operaház a 190 éves Maria Stuarda hazai színpadi bemutatóját az Angol Évadjára időzítette. A három évvel ezelőtti, szegedi koncertszerű előadásokkal mindössze egy átfedés van: a címszerepben Kolonits Klára, aki kényszerű pihenő után a premieren lépett először közönség elé, hatalmas személyes sikert aratva. A darab minden pillanatában uralja a színpadot, igazi királynőként vesz részt a cselekményben, még akkor is, amikor térden csúszva kéri ellenfele bocsánatát.

Repülési magasságok – Operai napló – Pillangókisasszony

Az Operaház koncertszerűen adta elő Puccini Pillangókisasszonyát, három alkalommal. A mostani széria három Pillangója három különböző szoprán hangfaj képviselője, a pálya egymástól eltérő szakaszában. Eltérő méretű lepkék, eltérő repülési magasságon. Tanulságos figyelni és összevetni őket.

A ZENE mindenekfelett – A Nyugat lánya az Operaházban

Chiara Isotton, Alexandru Agache és Nyári Zoltán elképesztő zenei-színpadi összjátéka folytán a második felvonás az utóbbi évek legizgalmasabb összecsapása lett és ott felejtettük el végleg a rendezést, mert olyan hatást keltettek a közreműködők, hogy lényegtelenné vált, milyen környezetben tették.

A szent és a profán – A Nemzeti Filharmonikusok Duruflé-Debussy koncertje a Vigadóban

Egy héttel nagypéntek előestéje előtt a Nemzeti Énekkar és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar egy tán kevéssé és egy nagyon ritkán játszott művel adóztak az nevezetes alkalomnak. Duruflé Requiemjét és Debussy Szent Sebestyén mártíromsága című misztériumjátékának zenei részleteit adták elő, narrátorral.

Véres gyilkosságok a föltámadásra – Parasztbecsület és Bajazzók Szegeden Nagyszombaton

Nagyszombaton Parasztbecsület-Bajazzók ment Szegeden. Ha mélyebben belegondolunk, ez a két darab voltaképpen nagyon illik Húsvétra, mert mindkettő arról szól, hogy kicsi döntéseinknek, gyarlóságainknak milyen végzetes következményei lehetnek, s ha a végzet gépezete egyszer működésbe indult, milyen nehéz, leggyakrabban lehetetlen azt megállítani.

Azok a sosem hallott színek – A Faust az Operaházban

A szólisták nyomán minden adva volt egy kifejezetten jó előadás létrejöttéhez, de hogy ez kimagaslóan sikerült, ahhoz kellett a veterán dirigens, Kovács János. Kovácsot – bármily furcsának tűnik – az Operaházban eltöltött közel fél évszázada alatt elkerülte a Faust vezénylése. Ez nekünk a legrosszabb, mert sosem hallott színeket varázsolt elő Gounod partitúrájából.

A mítoszok itt vannak előttünk – A Takács Quartet koncertje a Zeneakadémián

A Takács Quartet a vonósnégyes-játék tökéletességét mutatta be. Négy egyenrangú muzsikus maximális egymásra hangoltságát, közös együtt lélegzését. Ez utóbbi nem pusztán szóvirág, a négyes tagjainak minden megszólalása végtelen harmóniát tükrözött. Minden kicsit is szólisztikus dallam a nagy egészből nőtt ki és utána ugyanoda érkezett vissza, átadva a helyet az utána következőnek. Ez, bármennyire egyszerűnek is tűnik így leírva, elképesztő mennyiségű közös próba és együtt-gondolkodás lehet e kidolgozottság mögött. A mérnöki pontosság pedig egy ponton átcsapott a legmélyebb művészetbe.

Nem csak koncert – Zubin Mehta a Nyugat-Keleti Diván Zenekarral a MÜPÁ-ban

Nagy örömömre Mehta nem engedett a csábításnak, hagyta, hogy Schubert angyali hangjai, majd emberi érzései megtegyék a magukét. A megint csak visszafogottabb tempóban megszólaló pazar scherzo-t az előadás nagyon bölcsen megfosztotta a legterjedelmesebb ismétléstől, így elkerültük azt, hogy a 3. tétel nyúljon a leghosszabbra az összes közül. Ezzel egyébként a keringő ritmusú gyönyörű középrész is nagyobb hangsúlyt kapott.

Már megint – az új Macbeth első szereposztása

Már megint kiderült, hogy Boross Csilla alulfoglalkoztatása (mellőzése) az Operaházban teljesen érthetetlen. Ladyje hangi szempontból mindenképpen a produkció legnagyobb értéke, még ha nem is teljesen és egyformán átütő minden regiszterben.

„Ami megtörtént, nem vonható vissza” – Az új Macbeth az Operaházban

Két, meglehetősen unalmas felvonást, két sokkal izgalmasabb követett az Operaház új Macbeth-produkciójában, a végére összejött valami katarzisféle, ami Verdi-dalműnél általában sokkal előbb és gyakrabban szokott előfordulni. Már az is magáért beszél, hogy az első igazán bravós ováció a IV. felvonásbéli Macduff-ária után érkezett az Andrássy útra. Nem, nem a Macbethben volt a hiba, s nem a nézőtérben.

A pózna vége… - Gurre Lieder az Erkel Színházban

Meggyőződésem, hogy Arnold Schönberg nélkül szinte a teljes huszadik század zenéje válik érthetetlenné. Ő volt az a géniusz, aki képes volt a korábbi mesterek műveit minden szempontból továbbgondolni, extrapolálni. Richard Strauss szélsőséges harmóniavilágát jeleníti meg – sőt fejleszti tovább – a „Megdicsőült éj”, és Mahler gigantikus oratórikus szimfóniáit gondolja tovább a Gurre-Lieder. Mindkettő után nyilvánvaló, hogy az a hangkészlet és modell, amit az európai műzene még évszázadokkal ezelőtt választott magának, tovább nem fejleszthető.

Isten veletek, múlt szép álmai — Operai napló — Traviata

Traviata ment utoljára az Erkel Színházban. Nem búcsúzom. Legalábbis nem végleg. Reméljük, hogy hamarosan új szelek fújnak majd az egykori Köztársaság téren. A Magyar Köztársaság majd az Erkel Színházat is visszaadja nekünk. Nekünk és az operának.