Időutazás – Az új Carmen Debrecenben
2025. május 21.
Csokonai Nemzeti Színház
BIZET: Carmen
Carmen – Busa Gabriella
Don José – Ujvári Gergely
Escamillo – Molnár Levente
Micaëla – Nagy Kíra
Zuniga – Kelemen Dániel
Morales – Udvarhelyi Péter
Frasquita – Benedekffy Katalin
Mercédès – Janovitz Zsófia
Remendado – Böjte Sándor
Dancaïre – Donkó Imre
Táncos pár – Elise Paris Turco és Fernando Gabriel Luis
Kodály Filharmonikusok
a Csokonai Nemzeti Színház Énekkara, a Lautitia Gyermekkar és Lautitia Ifjúsági Vegyeskar
vez. Kollár Imre
Igazi időutazásban lehet része annak az operabarátnak, aki elzarándokol Debrecenig, hogy a legújabb Carmen-produkciójukat megtekintse. Már a körülmények sem átlagosak, pesti szemmel nézve. Először is a darab magyarul ment, id. Ábrányi Kornél (és nem Emil, ahogy a színház honlapja tartalmazza) szövegére, mely az 1876-os magyar bemutatóra készült, s amelyet Oberfrank Géza egy bő évszázaddal később némileg aktualizált. Az időutazás része, hogy a négyfelvonásos operát, ahogy illik, három szünettel adták. A szünetekre szükség is volt, mert a komplett, húzás nélküli dalmű ment, benne az összes előjátékkal, s még a máshol hanyagolt próza nagy része is elhangzott. Ennek egyébként azért volt jelentősége, mert alapjaiban módosította a címszereplőről alkotott képet, ti. Carmen nem egy pusztán öncélú férfifaló, hanem egy ritka mély érzésű, ám szabadságszerető teremtés.
Hogy mégis egyértelműen kortárs előadást kapjunk, Juronics Tamás rendező áttette a dalművet napjainkba, a helyszínt pedig Mexikóba, ami tökéletesen működött. Azt hihetnénk, de nem borította meg a darab menetét azzal sem, hogy a rendező a Día de los Muertos, a mexikói Halottak napi felvonulás köré szervezte át a cselekményt. Juronics koreográfus léte ellenére a legkevésbé sem zsúfolta tele a színpadot táncosokkal, pusztán a felvonásokat bevezető előjátékokat használta arra, hogy mindössze két táncos segítségével megteremtse az aktuális pillanat lehető legköltőibb indítását (koreográfus: Domoszlai Edit).
Ennek ellensúlyozására viszont a rendező a teljes kórus, a gyermekkar és a szólisták igen aktív megmozgatásával hihetetlen feszes, pörgős jelenetek sorát tette színpadra, ahol a minden közreműködő személyre szóló feladathoz jutott. Juronics rendkívül sokat foglalkozott azzal, hogy a személyiségjegyeket kellően kibontsa, így az elmúlt időszak legkövetkezetesebb Carmen-rendezését sikerült színpadra álmodnia.
Hogy ez mennyire így volt, azt fényesen bizonyította, hogy bár az általam megtekintett előadás középiskolai bérletben ment, s az ifjak mindvégig feszült figyelemmel kísérték a cselekményt, majd a bő három és fél órás előadás után hatalmas és hosszan elhúzódó ovációval ünnepelték az este hőseit. Ilyen előadás után a korábban bizonytalankodó operabarát is visszanyeri a hitét abban, hogy igenis van ennek a műfajnak jövője.
Az előadás zenei színvonaláról beszélve elsőként kell említeni Kollár Imre dirigens nevét, aki finom érzékkel keverte ki a Carmen egzotikumokban bővelkedő színeit, mindkét véglet nemcsak hatásosan, hanem remek stílusérzékkel szólalt meg. Kollár az együtteseket is nagyszerűen összefogta.
A címszerepben Busa Gabriella becsülettel állt helyt, nemcsak hangban, hanem játékban is hatásosan jelenítette meg Carmen ösztönlény természetét. Ha valamiben még fejlődhetne, az a szélsőségek merészebb vállalása lehetne. De szép hangon, muzikálisan mindvégig sikerrel oldotta meg ezt a rendkívül összetett feladatot.
Budapesten általában középszerepek gazdája Ujvári Gergely, akit jó volt Don José markáns alakjában felfedezni. Ujvári nagyszerűen és főleg hitelesen megy végig José átalakulásán, az édesanyja szófogadó fiától kezdve a szökött és elvadult gyilkos figurájáig. Énektechnikában még van mit fejlődnie, a csúcshangok csak „beledőlve”, de amúgy hatásosan szólalnak meg, viszont minden hangi megoldása a kifejezést szolgálja.
Molnár Levente Escamillója hozza az énekes személyiségét, ellensúlyozva a hangi formálás nyersességét. Micaëla kényes szerepében Nagy Kira korrekt alakítással van jelen , a szimpatikus fiatal énekesnő érezhetően még lámpalázzal küzdve oldotta meg a nem könnyű feladatot.
A kisebb szereplőkről felsőfokban lehet beszélni, hihetetlen csapatmunka aktív részeseiként mindenki a legjobbját nyújtotta: Benedekffy Katalin és Janovitz Zsófia Frasquita és Mercédès szerepében nemcsak hangi ellenpontot, hanem a jelentősen más személyiséget jelenítettek meg Carmen és Micaëla figurájával szemben. Hatásos volt Kelemen Dániel Zuniga és Udvarhelyi Péter Morales szerepében, a két csempész szerepében ideális alakítókat kaptunk Böjte Sándor (Remendado) és Donkó Imre (Dancaïre) személyében.
A Kodály Filharmonikusok, a Csokonai Nemzeti Színház Énekkara, a Lautitia Gyermekkar és Lautitia Ifjúsági Vegyeskar őszinte lelkesedéssel vett részt a produkcióban.
fotó:© Éder Vera
