Főtéma
Rados Ferencet csak a tehetség érdekelte, de az rettentően. Amolyan szürke eminenciása lett a magyar zenei életnek, mint előtte volt a legendás Simon Albert vagy még korábban Weiner Leó. Akiknek a nagyságát legpontosabban a következő muzsikusnemzedék teljesítménye tud jellemezni.
Főtéma
2025 márciusától az Erkel Színházat a kormányzati döntés következtében elveszti operai játszóhelyként a magyar nagyközönség. A döntés nem meglepő, hiszen az operai direkció már évek óta, ahogy egyik fórumtársunk frappánsan megfogalmazta, „szezonálisan váltakozó magyarázkodásaival” előkészítette azt. Volt covid, volt orosz-ukrán háború, volt energiaválság. Az érvrendszer most szintet lépett. A felelősök mi vagyunk: nézők, akik nem jártunk elegen az Erkel előadásaira.
Főtéma
Rendhagyó direktori pályaképek nagyon szubjektíven megfogalmazva: ahogyan én láttam őket, a nézőtérről. Rendhagyó abban az értelemben is, hogy időben visszafelé haladunk. Egyfajta időutazás, aminek a végére érve az Olvasó egy folyamaton tekinthet végig. Egy folyamaton, ami nemcsak a rendszerváltás előre kiszámíthatatlan operai útvesztőin vezeti végig, hanem a műfaj strukturális és művészeti változásain is. Látni fogjuk, mi változott meg visszavonhatatlanul és mi csak átmenetileg. A mai írás hőse Vámos László.
Főtéma
Rendhagyó direktori pályaképek nagyon szubjektíven megfogalmazva: ahogyan én láttam őket, a nézőtérről. Rendhagyó abban az értelemben is, hogy időben visszafelé haladunk. Egyfajta időutazás, aminek a végére érve az Olvasó egy folyamaton tekinthet végig. Egy folyamaton, ami nemcsak a rendszerváltás előre kiszámíthatatlan operai útvesztőin vezeti végig, hanem a műfaj strukturális és művészeti változásain is. Látni fogjuk, mi változott meg visszavonhatatlanul és mi csak átmenetileg. A mai írás hőse Szinetár Miklós.
Főtéma
113 esztendővel ezelőtt, épp a mai napon avatták fel a Népoperát, a későbbi Városi Színházat, a még későbbi Erkel Színházat, s alig pár napja söpört végig a médián: megszűnik a budapesti operajátszás alaphelyszíneként, visszaveszik azt az eddig – úgy ahogy – kezelő Operaháztól. Ugye, tudjuk kérdés nélkül is, hogy a döntés egy az egyben kivégzi a magyarországi operajátszást?
Főtéma
Rendhagyó direktori pályaképek nagyon szubjektíven megfogalmazva: ahogyan én láttam őket, a nézőtérről. Rendhagyó abban az értelemben is, hogy időben visszafelé haladunk. Egyfajta időutazás, aminek a végére érve az Olvasó egy folyamaton tekinthet végig. Egy folyamaton, ami nemcsak a rendszerváltás előre kiszámíthatatlan operai útvesztőin vezeti végig, hanem a műfaj strukturális és művészeti változásain is. Látni fogjuk, mi változott meg visszavonhatatlanul és mi csak átmenetileg. A mai írás hőse Locsmándi Miklós.
Főtéma
A halál az operaszínpadon mindennapos dolog. Ráadásul gyakori az erőszakos halál, a különféle gyilkosság, a párbaj, és az öngyilkosság. Persze ez a prózai tragédiákban se ritka, Shakespeare különös előszeretettel irtja ki főszereplőinek többségét.
Az operai halálestek leggyakoribb velejárója, hogy egy lelövés, leszúrás, súlyos mérgezés után valaki még hosszú percekig énekel. Ezen gyakran gúnyolódnak a műfaj kritikusai, de a lassú haldoklás legtöbbször nemcsak művészi, de orvosi szempontból is indokolt.
Főtéma
A mai napon lenne 100 esztendős az operaműfaj vitathatatlanul legismertebb dívája. 100 esztendeje ezen a napon született egy görög kislány, akinek egész életét meghatározta a soha be nem teljesült vágy, hogy valaki igazán szeresse.
Főtéma
A kulturális örökség napjai kapcsán lehetőségem adódott a Színházat más aspektusból megnézni.
Három önkéntes támogató gondoskodott a meglepően nagy létszámú csoportról. Két hölgy kísért, irányítgatott bennünket, egy úr pedig lelkesen magyarázott.
A Színház történetéről, a nyitás után pár hónappal bekövetkezett nagy tűzvészről. A gyors újjáépítésről...
Főtéma
„Viva la morte insiem! - Éljen a halál együtt!” – kiáltják végül a szerelmesek a nagy paradoxont, én pedig fordítok. Viva la vita insiem! Éljen, hogy még vannak ilyen énekesek, éljen az élet, mert lehet őket együtt hallgatni, ami megsokszorozza az élvezetet és a megrendülést! Hogy valaki más is ugyanazt érzi közben, mint te.