Az Idő és az időtlenség… - Az új Lohengrin az Operaházban I.

Almási-Tóth játékvezetése nem segíti a Lohengrin rejtett dimenzióit feltárni, pedig vannak ilyenek. Így kevéssé lett világos, kit mi motivál ebben az összetett történetben. Valahogy elvergődünk közösen a fináléig, de a publikum leginkább csak az idő lassú múlását érzékeli. A helyzetet – mint oly sokszor – a zene menti.

Turandot nekem először, hosszú ideig utoljára – Operai napló

Boross Csilla alakítása nem a szokványos Turandot, hanem egy intelligens énekesnő egyéni megoldása, amellyel lehet vitatkozni, lehet elfogadni vagy sem. Kétségtelenül nem felel meg a bennem élő Turandot-emlékeknek, de számos olyan értéke van, amely miatt érvényes interpretációnak kell tekinteni.

Az atmoszféra teremtésétől a karikatúráig – A Figaro lakodalma az Operaházban

Újra Figaro lakodalma az Operaházban. A szólisták közül toronymagasan kiemelkedik Tuznik Natália Grófnéja. Megvan benne a szerephez szükséges finom elegancia, a szólam hibátlan előadásán túl a személyiség varázsa. Atmoszférát teremtő előadó, akinek alakításában benne rejlik sok izgalmas főszerep,színpadi megjelenése is illúziókeltő.

Így kezdődik egy szerelem – Operai napló – Az álarcosbál

Nem tudom, az Operaház tudatában van-e annak, ki énekel színpadán, de továbbmegyek: tudja mindenki, akinek kéne, hogy Ádám Zsuzsanna személyében ki jelent meg a magyar zenei életben? Attól tartok, nem.

Az elmúlás szele – A Tannhäuser a Budapesti Wagner-Napokon

Hatalmas utat tett meg a vasárnapi Tannhäuser-produkció a MÜPÁ-ban. A változás lélektani megjelenítője az Erzsébetet alakító Elisabet Strid volt, aki egészen izgalmas Csarnokáriával nyitott, s onnantól mind személyiségben, mind zeneiségben meghatározó szereplője lett az előadásnak.