Operabemutatók
A szólisták nyomán minden adva volt egy kifejezetten jó előadás létrejöttéhez, de hogy ez kimagaslóan sikerült, ahhoz kellett a veterán dirigens, Kovács János. Kovácsot – bármily furcsának tűnik – az Operaházban eltöltött közel fél évszázada alatt elkerülte a Faust vezénylése. Ez nekünk a legrosszabb, mert sosem hallott színeket varázsolt elő Gounod partitúrájából.
Operabemutatók
Már megint kiderült, hogy Boross Csilla alulfoglalkoztatása (mellőzése) az Operaházban teljesen érthetetlen. Ladyje hangi szempontból mindenképpen a produkció legnagyobb értéke, még ha nem is teljesen és egyformán átütő minden regiszterben.
Operabemutatók
Két, meglehetősen unalmas felvonást, két sokkal izgalmasabb követett az Operaház új Macbeth-produkciójában, a végére összejött valami katarzisféle, ami Verdi-dalműnél általában sokkal előbb és gyakrabban szokott előfordulni. Már az is magáért beszél, hogy az első igazán bravós ováció a IV. felvonásbéli Macduff-ária után érkezett az Andrássy útra. Nem, nem a Macbethben volt a hiba, s nem a nézőtérben.
Operabemutatók
Meggyőződésem, hogy Arnold Schönberg nélkül szinte a teljes huszadik század zenéje válik érthetetlenné. Ő volt az a géniusz, aki képes volt a korábbi mesterek műveit minden szempontból továbbgondolni, extrapolálni. Richard Strauss szélsőséges harmóniavilágát jeleníti meg – sőt fejleszti tovább – a „Megdicsőült éj”, és Mahler gigantikus oratórikus szimfóniáit gondolja tovább a Gurre-Lieder. Mindkettő után nyilvánvaló, hogy az a hangkészlet és modell, amit az európai műzene még évszázadokkal ezelőtt választott magának, tovább nem fejleszthető.
Operabemutatók
Traviata ment utoljára az Erkel Színházban. Nem búcsúzom. Legalábbis nem végleg. Reméljük, hogy hamarosan új szelek fújnak majd az egykori Köztársaság téren. A Magyar Köztársaság majd az Erkel Színházat is visszaadja nekünk. Nekünk és az operának.
