A Szegedi Nemzeti Színházban, előadás nélkül – avagy bő egyharmad (Lang János emlékének)
Az viszont világosan előttem van ma is, hogy a kiadványt 45-ös fordulatú lemezek kísérték, szemléltetve az írottakat. No, ezeket hallgattuk meg nagyon sokszor.
És Jancsi vitt el először a Szegedi Nemzeti Színházba, még nem voltunk tizennégy évesek.
Ábrahám Pál operettjét, a Hawaii rózsáját játszották. Az előadásból már szinte semmire nem emlékszem, de Berdál Valériára igen – ő valóban tünemény volt, a színpadon és az életben egyaránt.
S persze arra, mennyire elbűvölt a színház, akkor szippantott magába, s ma is fogságában tart.
Aztán persze jöttek az operaelőadások, az elsők között egy Aidára emlékszem, Karikó Terézzel. Számomra akkor a világ leggyönyörűbb nője volt (amúgy ugyanabban az évben született, mint édesanyám), akkor persze honnan tudhattam volna, huszonév múlva megtisztel a pertuval.
S hamarosan jött a Falstaff, ennek az előadásnak már szinte minden részletére emlékszem. Belém ivódott. Láttam sokszor – nem elégszer – Pesten Melissel. Bécsben, ahol Ozawa verte szét a produkciót. A Salzburgi Ünnepi Játékokon, Solti vezényletével. A nyolcvan felett járó Maestro állva, s persze partitúra nélkül dirigált, emberfeletti teljesítmény. Előadás után néhány kevesen köszönthettük öltözőjében. Puritánul berendezett szobájában – egy karosszéken kívül, hamuszürkén ült benne – csak egy íróasztal volt s a falon egy hatalmas fénykép Toscaniniről.
Vagy legutóbb Brünnben, pár hónapja.
Sorolhatnám, hosszasan, élményeimet. A kedves jegyszedő néniket, havi 100 Forintos zsebpénzem nagy részét belépőkre költöttem, hat Ft volt a legolcsóbb, de ők leengedtek a 12 Forintos méregdrága első sor egyik szabad ülésére.
Ugrás a jelenbe.
A kulturális örökség napjai kapcsán lehetőségem adódott a Színházat más aspektusból megnézni.
Három önkéntes támogató gondoskodott a meglepően nagy létszámú csoportról. Két hölgy kísért, irányítgatott bennünket, egy úr pedig lelkesen magyarázott.
A Színház történetéről, a nyitás után pár hónappal bekövetkezett nagy tűzvészről. A gyors újjáépítésről.
Közben az előtérben Fricsay emléktábláját, Vaszy Viktor, Gregor József és mások életét felidéző szobrokat nézegettük.
Oly sok emlék tolult fel bennem.
Fricsayt persze nem hallhatam élőben, az 1940-es években vezényelt Szegeden. Rövid pesti működés után indult nemzetközi karrierje, mely üstökösszerű volt – fájdalmasan korai haláláig.
Ha vele nem is, de az egyik fiával órákon át alkalmam volt beszélgetni pár éve Thaiföldön. Nagyon kedves, szimpatikus öregúr, úgy tudom, még köztünk van. Felváltva angolul vagy németül folyt a társalgás, sajnálom, hogy sok érdekeset „privátban” mondott el.
Vaszyt persze, kamaszként, sokszor láttam dirigálni Szegeden, operát és koncerteket is. Egyszer interjút és készíthettem vele, ezt már többször megírtam.
Gregor Jóska más kategória volt, őt is egy interjú kapcsán ismertem meg. Rögtön felajánlotta a pertut. Rengetegszer láthattam, beszélgethettem vele, persze legtöbbször Szegeden, de Budapesten, a Flamand Operában vagy épp a Metropolitanben. Akárhányszor felcsörren otthon a telefon, várom, hogy beleszól „Betetted a macskát a sütőbe?”.
Természetesen bementünk a nézőtérre, aki akart, a III. emeletre is felmehetett.
Majd irány a kulisszák mögé, Itt már akadt újdonság számomra is. Sok művész öltözőjében jártam – de a zenekari árokban korábban sosem. Elég deprimáló lehet ott ülni a muzsikusoknak.
Közelről láttam a két süllyesztőt, a régi és új súgólyukat.
Rövid, de érdekes színházbejárás volt.
S elfelé baktatván a Széchenyi-téren valami olyasmit éreztem, mint amikor Prágától elköszönőben szoktam. Csodálatos volt lenézni a Macchu Picchu tetejéről, a Níluson utazni, vagy épp most e sorokat írva az Elba szigete-Korzika-Szardínia út, meg ezer más élmény, de akkor is: Prága, Prága, Prága.
Ahogy szép emlék, amikor éveken át rendszeresen néztem a Wiener Staatsoper előadásait, jártam a Scalaban, a Covent Gardenben, a Stockholmi Királyi Operában, a Metropolitanben, hosszan sorolhatnám (Buenos Aires még a bakancslistán) – de nekem a színház, az operajátszás a Szegedi Nemzeti Színházat jelenti.
A napokban ünnepli fennállásának 140. évfordulóját. S ennek a periódusnak a bő harmadában én is ott voltam-vagyok.
