Viva la vita insiem! - A 25 éves Café Momus születésnapjára

„Viva la morte insiem! - Éljen a halál együtt!” – kiáltják végül a szerelmesek a nagy paradoxont, én pedig fordítok. Viva la vita insiem! Éljen, hogy még vannak ilyen énekesek, éljen az élet, mert lehet őket együtt hallgatni, ami megsokszorozza az élvezetet és a megrendülést! Hogy valaki más is ugyanazt érzi közben, mint te.

Kire is van valójában szüksége Erkel Zeneakadémiájának?

Nem lehetséges, hogy közel 150 év elteltével mi igazából ismét Erkel Ferencet keressük? Persze, jöjjön-jöjjenek az intézmény rangját emelő nemzetközi megbecsülésnek örvendő virtuózok is, azonban tőlük aligha remélhető, hogy egész évben itthon írnak majd mindenféle tanterveket meg beadványokat…

Az én operaigazgatóim VIII. – Szinetár Miklós, az egyensúlyozóművész másodszor

Rendhagyó direktori pályaképek nagyon szubjektíven megfogalmazva: ahogyan én láttam őket, a nézőtérről. Rendhagyó abban az értelemben is, hogy időben visszafelé haladunk. Egyfajta időutazás, aminek a végére érve az Olvasó egy folyamaton tekinthet végig. Egy folyamaton, ami nemcsak a rendszerváltás előre kiszámíthatatlan operai útvesztőin vezeti végig, hanem a műfaj strukturális és művészeti változásain is. Látni fogjuk, mi változott meg visszavonhatatlanul és mi csak átmenetileg. A mai írás hőse újra Szinetár Miklós.

„Csupán vágyjuk a békét…” – Gondolatok a lezárult operaházi vezetői pályázatról tisztánlátás céljából

Lezárult a Magyar Állami Operaház megismételt vezetői pályáztatása, Csák János miniszter bő hónapja eredményt (más nézőpontból: ítéletet) hirdetett. Mivel az események az eltelt egy hónap után sem csitulnak és mivel a főigazgatónak szinte minden megnyilvánulása újabb adag olaj a lassan hamvadni készülő parázsra, érdemes górcső alá venni ezt a bizonyos főigazgatói pályáztatást.

Az én operaigazgatóim IX. – Hegyi Árpád Jutocsa, a konfliktuskereső blöffmester

Rendhagyó direktori pályaképek nagyon szubjektíven megfogalmazva: ahogyan én láttam őket, a nézőtérről. Rendhagyó abban az értelemben is, hogy időben visszafelé haladunk. Egyfajta időutazás, aminek a végére érve az Olvasó egy folyamaton tekinthet végig. Egy folyamaton, ami nemcsak a rendszerváltás előre kiszámíthatatlan operai útvesztőin vezeti végig, hanem a műfaj strukturális és művészeti változásain is. Látni fogjuk, mi változott meg visszavonhatatlanul és mi csak átmenetileg. A mai írás hőse Hegyi Árpád Jutocsa.

Az én operaigazgatóim X. – Vass Lajos, aki jobb híján volt

Rendhagyó direktori pályaképek nagyon szubjektíven megfogalmazva: ahogyan én láttam őket, a nézőtérről. Rendhagyó abban az értelemben is, hogy időben visszafelé haladunk. Egyfajta időutazás, aminek a végére érve majd az Olvasó egy folyamaton tekinthet végig. Egy folyamaton, ami nemcsak a rendszerváltás előre kiszámíthatatlan operai útvesztőin vezeti végig, hanem a műfaj strukturális és művészeti változásain is. Látni fogjuk, mi változott meg visszavonhatatlanul és mi csak átmenetileg. A mai írás hőse Vass Lajos.

Az én operaigazgatóim XI. – Horváth Ádám, a kérészéletű

Rendhagyó direktori pályaképek nagyon szubjektíven megfogalmazva: ahogyan én láttam őket, a nézőtérről. Rendhagyó abban az értelemben is, hogy időben visszafelé haladunk. Egyfajta időutazás lesz, aminek a végére érve majd az Olvasó egy folyamaton tekinthet végig. Egy folyamaton, ami nemcsak a rendszerváltás előre kiszámíthatatlan operai útvesztőin vezeti végig, hanem a műfaj strukturális és művészeti változásain is. Látni fogjuk, mi változott meg visszavonhatatlanul és mi csak átmenetileg. A mai írás hőse Horváth Ádám.

Az én operaigazgatóim XII. – Ókovács Szilveszter, a narcisztikus

Rendhagyó direktori pályaképek nagyon szubjektíven megfogalmazva: ahogyan én láttam őket, a nézőtérről. Rendhagyó abban az értelemben is, hogy időben visszafelé haladunk. Egyfajta időutazás lesz, aminek a végére érve majd az Olvasó egy folyamaton tekinthet végig. Egy folyamaton, ami nemcsak a rendszerváltás előre kiszámíthatatlan operai útvesztőin vezeti végig, hanem a műfaj strukturális és művészeti változásain is. Látni fogjuk, mi változott meg visszavonhatatlanul és mi csak átmenetileg. A mai írás hőse Ókovács Szilveszter.

A mi napunk – Huszonakárhány éves a Café Momus

Egy kívülálló talán el sem hinné, de a mostani legnagyobb gondunk egy olyan technikai probléma, amit elég régóta tologatunk magunk előtt. A mi magazinunk tényleg egyike volt a legkorábbi internetes újságoknak, de éppen ezért, legalábbis műszakilag, már többedszer avult el – de nagyon.

Nagyon fiatal lélek - Pál Tamás 85 éves

Azóta is ez a fő élményem vele: ahogy eredetien és izgalmasan mutatja föl az ismert műveket. No, és persze ahogy a frakkja ujjából előhúz egy-egy teljesen ismeretlent. Mondjuk Verdi Alziráját, Marco Tuttino legújabb operáját vagy épp a Sosztakovicstól a Styenka Razint. A Macbethnek vagy a Bánk bánnak eredeti verzióját veszi elő, és nem rettenti, hogy a címszereplőnek ezt kell énekelnie: „Miként vándor, ki tévedez viharzó éjjelen”...