Bejelentkezés Regisztráció

Hangversenyek

Budapesten

2023-12-08
-- zéta --

Valamikor a negyedik-ötödik variáció táján tűnt fel, hogy már nem fázom, s hogy elkezdtünk, mi nagyközönség együtt lélegezni a pianistával. Koroljov ezen az estén nem sietett, bár a szüneteket minimálisra csökkentette, szinte attacca játszva az egyébként monumentális alkotást. Ennek látszólag ellentmond, hogy valójában a művet mégis megfosztotta a monumentalitás üres bálványaitól, lehozta ide a földre közénk, a sok táncos-népies karakter mellé becsempészve az elmélyült filozófiát, de úgy, hogy mindezt valami földöntúli derű lengte körül.

Operabemutatók

2023-11-25
-- zéta --

Az, hogy egy világvárosban pár hónap elteltével két, ráadásul nagyon különböző Ringet tekinthet meg a Nagyérdemű, fantasztikus kincs. Ha valamire lehetnénk büszkék, erre mindenképpen. És megnyugtató, hogy mindkét produkció telt házak előtt ment-megy, sikerrel. Ugyan ezt nem mindenki hiszi el, de két konkurens előadás húzza egymást.

Operabemutatók

2023-10-31
-- ppp --

Régi közhely, hogy énekesek nélkül nem lehet operát csinálni. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar impozáns, minden értelemben felvillanyozó teljesítménye nagy élmény volt az Aidában: gyönyörű szín, egységes hangzás és ahol kellett, félelmetes erő jellemezte az énekkar minden megszólalását, de ez önmagában nem elégséges Verdi remekművének előadásához.

Operabemutatók

2023-10-16
-- zéta --

Nem véletlenül fogta meg Kurtág Györgyöt A játszma vége, de azt hiszem, így is kellett a hosszú életpálya, hogy a saját eszközeivel vigye színpadra Beckett darabját. Az eredmény egyszerre lebilincselő és földhöz verő, attól függően, honnan nézzük.

Budapesten

2023-10-04
-- dni --

Az idén 100 éves Nemzeti Filharmonikusok kezdte meg most az új évadot. Jó lenne, ha most egy szép összefoglalóval tudnám köszönteni őket, de ekkora áttekintésem sajnos nincs, ahhoz túl fiatal vagyok. Habár, ha jobban belegondolok, amikor kiskamasz koromban a fővárosba költöztem, hogy megkezdjem középiskolai tanulmányaimat - szinte napra pontosan ötven évvel ezelőtt – hallottam először őket egy Zeneakadémiai koncerten

Operabemutatók

2023-09-15
-- zéta --

A Pelléas és Mélisandét színpadra álmodni különleges feladat, mert el kell engedni a szüzsé megszokott értelmezéseit. Fischer Ivánék a MÜPA nagyszínpadát rendezték, nyugodtan mondhatjuk, hogy álmodták be. A zenekar a színpadon egy díszleterdőben ül, barna-barnászöld leplekkel borítva, miként a karmester is.

Vidéken

2023-09-07
-- szike --

Az idei immár a 14. augusztusi fesztivál Kaposváron, hagyományosan a nyolcadik hónap 13. napján kezdődik és 19-én fejeződik be. A vírusidőszak óta, tavaly és idén rövidebbre sikerült, négy napot lehetett tartalmas programmal megtölteni.

Operabemutatók

2023-08-27
-- zéta --

Végre eljutott hozzánk a XX. század emblematikus darabja, a nálunk feltűnően keveset játszott Karol Szymanowski operája, a Roger király. Az előadás a Kassai Állami Színház produkciója volt, ami kimagasló művészi színvonalon valósult meg.

Operabemutatók

2023-08-08
-- zéta --

Szinetár Miklós és Harangi Mária lassan két évtizedes Rigoletto-rendezése korrekt és pontos, a darabbéli viszonyokat remekül tükrözi. Beállítása alapjaiban klasszikus, de egyes megközelítései határozottan modernek voltak. Méltán ünnepelte a zömében külföldiekből álló publikum a produkciót az előadás végén felállva.

Budapesten

2023-06-06
-- zéta --

Ez az este úgy kezdődött, hogy ennyi ismeretlen komponistára én nem vagyok kíváncsi. Miért menjek el egy olyan operaestre, amiből mindössze egyetlen Gounod-részletet ismertem korábban, Júlia áriáját? Hát tán pont ezért! Mert utána jöttek a hírek, milyen remek koncert készülődik. Éppen ráértem és legyőztem azt a fránya előítéletet – és milyen jól tettem.

Operabemutatók

2023-05-27
-Heiner Lajos-

Az öregurak egyikének a személye érdektelen, legfeljebb annyit, hogy ő jegyzi e beszámolót. Másikuk viszont az operairodalom egyik legundokabb, legsajnálatraméltóbb, legszerethetőbb alakja, Verdi utolsó operájának főhőse, Falstaff
Az opera, mely számomra minden operák legkedvesebbje, életem második operai élménye

Operabemutatók

2023-05-18
-- zéta --

Ha első látásra egyetlen jelzőt lehetne csak ráaggatnom a kényszerűen leköszönő operaházi triumvirátus utolsó premierjére, az a hivalkodó lenne. Pedig nem létezik operakomponista, akitől ez a tulajdonság távolabb állna, mint Mozart, akinek Idomeneóját tekinthettük meg ezen az esős májusi napon.

Operabemutatók

2023-05-09
-Heiner Lajos-

Ha megkérdeznek, ki a legkedvesebb zeneszerzőm, a válaszom a következő szokott lenni: Haydn, Verdi és Mahler. Aztán ha nagyon sarokba szorítanak, és a kérdező egyetlen névhez ragaszkodik, akkor Verdié ez a név.

Operabemutatók

2023-04-18
-- zéta --

Volt valami különös, várakozással teli, fojtott ünnepélyesség a levegőben a Szegedi Nemzeti Színház nézőterén. Hát igen, nem minden este lehetünk tanúi egy 175 évvel elkésett magyarországi Verdi-bemutatónak! Az előadás folyamán ez a kezdeti visszafogott feszültség lelkesedésként robbant ki a publikumból, minden zárt számot ütemes taps és bravózás fogadott, s az előadás végén pedig amolyan igazi békebeli ünneplésnek lehettünk részesei.

Operabemutatók

2023-02-12
-- zéta --

Kezdem a legvégén: tetszett. Sőt, nagyon tetszett. A vállalkozás, Prokofjev Háború és békéje előadása lehetetlennek tűnt korábban is, az Operaház utóbbi éveinek mélyrepülése tudatában meg különösen. Mégis, itt van, sikerült, az előadást menetközben elhagyó néhány tíz néző kivételével katartikus sikerrel. Érdemes tehát leásni a mélyre.

Operabemutatók

2023-01-31
-- zéta --

Némi hezitálás után, sok év várakozást követve újra elmentem az Operaház Otello-előadására. Amiért most mégis inkább a produkció megtekintése mellett döntöttem, az a mű aktuális szereposztása miatt történt. A hét és fél évvel ezelőtti stáb mindössze két fontos ponton változott és ezúttal más a dirigens is. De micsoda különbség!

Budapesten

2023-01-20
-- dni --

A legritkábban játszott Mahler szimfónia nyilvánvalóan a nyolcadik. Azt főleg a hatalmas, és ennek megfelelően borzasztó drága apparátus teszi szinte előadhatatlanná. De vajon miért ennyire ritka vendég a hetedik? Nincs hatalmas kórus, nincsenek énekes szólisták.

Operabemutatók

2022-12-22
-- zéta --

Ifjabb Johann Strauss Denevérjét átlengte egy különös ensemble-érzés, a szereplők jól összecsiszolódott fogaskerekekként kapcsolódtak egymáshoz. A közönség pedig örömmel vett részt ebben a derűs, közös játékban. Kicsit elhittük, hogy ott vagyunk a XIX. század picit szegényes, de mégis sok boldogságot hozó bálján, kikapcsolva a mindennapok zaklatottságát. Akarhat-e színház ennél többet?

Operabemutatók

2022-12-17
-- zéta --

Gianni Schicchi az Operakalandon! Toronykőy Attila érti az ifjúság nyelvét, pörgős, mai rendezést konstruált, néhány eredeti poénnal. (De hát oly sok újat nem lehet már kitalálni.) Itt mindenesetre szerepelt Buoso Donati is, aki ott hal meg a szemünk láttára, majd utána néhány poén erejéig fel is támad.

Budapesten

2022-11-18
-- szike --

Az év zenekarának választott együttes bő negyven évvel ezelőtti létrejöttének pillanataira is jól emlékszem. Az eltelt évek alatt soha nem jutott eszembe, hogy írásban reagáljak, vagy akárcsak beszámoljak az együttes bármely produkciójáról. Most öregedvén gyakran jönnek elő az ifjúkori koncertélmények, részben ez válthatta ki belőlem, hogy erről a koncertről írjak...





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.