Bánk bán megbundázva - Erkel bemutató Pécsett és az M5-ön

Pécsi Nemzeti Színház
2026. március 11

II. Endre - Bognár Szabolcs
Gertrud királyné - Veress Orsolya
Ottó, meráni herceg - Horváth István
Bánk bán, Magyarország nagyura - Kovácsházi István
Melinda, Bánk felesége - Gebe-Fügi Renáta
Petur bán, bihari főispán - Fülep Máté
Biberach, kalandor lovag - Geiger Lajos
Tiborc, paraszt - Káldi Kiss András
Királyi tiszt - Győrfi István

km. a Pannon Filharmonikusok, a Pécsi Nemzeti Színház Kibővített Énekkara
vez. Kocsár Balázs

Bundában lép színre Bánk bán Pécsett, ráadásul szürke műszőrme bundában. A műszőrme a XIII. században még nem volt föltalálva, de ha lett volna, Magyarország nagyura akkor se vette volna magára, különösen, ha ilyen randa. Még nagyobb baj, hogy Kovácsházi Istvánon borzalmasan áll, olyan macisan esetlen benne. Az Ottót éneklő Horváth Istvánt is megbundázták, neki se a legelőnyösebb viselet és Biberachnak is ilyen kabátja van, furcsa, hogy ruhában egy platformra kerülnek Bánkkal.

A pécsi Bánk bán legnagyobb baja a színházi következetlenség. Az első felvonásban Erkel Ferenc változatát halljuk Egressy Béni szövegével, aztán hirtelen Nádasdyra váltanak. Fájdalmas butaság, hogy kihagyják a mű legmegrendítőbb részét Bánk és Melinda búcsúját, amit Erkel világraszóló leleménnyel a viola d’amour és a cimbalom kettősére álmodott meg. Kocsár Balázs karmester a legkülönfélébb Bánkokat dirigálta már, Debrecenben még az ősváltozatot, aztán Pesten a bariton átiratot, de a tenor átdolgozást is. Rejtély, hogy ennyi próbálkozás után miért nem tudja eldönteni, melyiket tartja legjobbnak és játszandónak? Amúgy karmesterként Kocsár biztosan fogta össze az előadást, kár, hogy tagozatvezetőként ilyen zagyva változatot ollózott össze.

Hasonló bizonytalanságot vagy koncepciótlanságot tükröz a szereposztás. Értem, hogy a társulati tag Bergovecz Dávid mellé a szintén Pécsett nevelkedett Horváth Istvánt hívják, de ugyan minek kell még Boncsér Gergely is, különösen hogy a három tenor teljesen eltérő alkatú? Szintén három erősen különböző Melinda van. Ebben az operában a baritokok szokták cserélgetni a szerepeket. A közvetítésben Fülep Máté világos, tenorális baritonja nem volt túl meggyőző a Petúr megrövidített szerepében. A fiatalos mozgású énekest nehezen tudom elképzelni más estéken Tiborc szerepében. Az udvari uraságok nagy részét stilizált díszmagyarba bújtatták, csak sajnos valódi surranót kaptak hozzá, ami nem illik össze, és csak durva léptekkel lehet benne vonulni. Bognár Szabolcs Endre gyönyörű vonalvezetésű áriáját nagy erővel harsogta el, a bel canto finomságokra kevés figyelmet fordított.

Mintha az operarendezőként debütáló Fejes Szabolcsnak nem lett volna világos elképzelése miről is szól a történet és pontosan kik a szereplők. Prózából jött emberként nincs elég bizalma a műfajhoz, nem hiszi el, hogy az éneklő ember magában érdekes. Nem kell állandóan táncosokkal meg egyéb bűbájjal körülvenni! Az énekes hősről nem elvonni kell a figyelmet, hanem ráirányítani, és színészi eszközöket kell adni neki, hogy minél szabatosabban, erőteljesebben tudja kifejezni magát.

Káldi Kiss András 63 évesen ép hangon, daliás tartással énekli Tiborcot. Kicsit fiatalnak néz ki a szerephez, de az éneklés szelíden nemes. Kovácsházi István viszont kicsit idősnek tűnik Bánkhoz. A képernyőn különösen szembetűnik ritkuló ősz haja. Vajon miért nem adtak rá egy parókát? Hangja sem ideális a szólamra. Az alsó és a középregiszter erőteljes, de a magasság nem szárnyal föl, nem ragad magával, a lírai részekben pedig nem lég hajlékony a legatója, ami lehet a sokéves Wagner-éneklés következménye. És Kovácsházi egyénisége is statikus, nincs benne lobbanékonyság, elemi erő. Lehet, hogy gyönge napot fogott ki, a szegedi koncertszerű elsőadásában sokkal meggyőzőbbnek tűnt. (Elkeserítő profanizálás, hogy a fölismerés után Bánk egy zacskó pénzt ad Tiborcnak. De még ennél is szörnyűbb, hogy az éhező szolga később ezt a földre dobja.)

Gebe-Fügi Renáta elbűvölő tónussal mély átéléssel mutatja meg Melinda tragikus sorsát. A koloratúrákban és a lírában egyaránt meggyőző. Ezért is haragszunk érte, hogy Tisza-parti nagy szólójának végét egyszerűen levágták. Mintha az előadásnak fontosabb lenne a pécsi buszmenetrend, mint Erkel szándéka és szopránjának kivételes tehetsége. Wasilewski Laura jelmeztervező neki viszont gyönyörű hófehér csipkeruhát tervezett, amelyben nagyon csinos. Bár itt fölmerül a darab örök problémája: hogy néz ki és miért marad makulátlan ez a ruha a megerőszakolás után? (Kisfiúkat Bánkék babakocsiban tologatják, amit a magam részéről ízléstelen megoldásnak tartok. Ha egy láthatalan babáról van szó, nem a lábon járó Somáról, akinek neve is van, halála személytelenné, alig átélhetővé válik.) Veress Orsolya dús hangon, nemes indulatokkal adta Gertrudiszt, az Erkel által beleírt magas C-t is biztosan hozta.

A szinte minden jelenetben színre hozott táncosokról inkább a szórakoztatóipar jut eszünkbe a drámát gyöngítik, fölhígítják. A forgószínpad gyakori használata viszont szinte észrevétlenük dinamizál statikus jeleneteket.

… miután viszont alaposan kibosszankodtuk magunkat, az utolsó jelenetben fölhangzik Melinda fájdalmas dallama a fuvolán, hátul a színpadon Tiborc jelenik meg, hatalmas fehér leplet vonszol be a színre, hosszúkás teher van rajta. Az első pillanatban nem hiszünk a szemünknek, aztán megbizonyosodunk, hogy Melinda holttestét vonszolja be. A teljesen váratlan, gyönyörű, kicsit szürreális kép szíven üt. Hát persze! Ugyan ki más hozná be a nőt? Ketten indultak el hazafelé, azaz hárman a pólyással. Ez az ő kettőjük ügye, története, amely itt ér véget.

A tévéközvetítés pontos és profi volt, mindig azt láttuk, amit kellett, filmes eszközüket nem akartak hozzátenni a produkcióhoz. Üdvös, hogy az állami, reménybeli köztelevízió vidéki operaelőadásokat is rögzít és lead. Fontos volna azonban, hogy a megörökített produkció örökebb értékeket képviseljen, szilárdabb alapokon jöjjön létre.

fotó:© Pécsi Nemzeti Színház