Szálljon szent hálaének az Úrhoz!” – Húsvéti Parasztbecsület Szegeden

2026. április 5
Gálaest – Mascagni: Parasztbecsület

Adriana Banásová – szoprán
Szélpál Szilveszter – bariton

Turiddu – Tötös Roland
Santuzza – Máthé Beáta
Lola – Bita Boglárka
Alfio – Réti Attila
Mamma Lucia – Vajda Júlia

km.a Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Szegedi Nemzeti Színház énekkara.
vez. Dobszay Péter

Szeged még mindig operaváros, egy operarajongónak érdemes itt élni, sőt talán még ide költözni is.

A zeneileg imponáló Falstaff-sorozat szünetében, nagyszombaton a Parasztbecsületet játszották koncertszerűen, telt hát előtt. Mascagni egyórása kicsit kevés egy színházi estére, ezért gyakran párosítják valamivel. Tavaly itt Leoncavallo Bajazzókjával, másutt Puccini Messa di Gloriával. Szegeden most más megoldás akadt, bevezetőként a 2024-es Simándy Énekverseny egyik győztesének gálahangversenyét hallgathattuk meg.

A szlovák Adriana Banasováról érdekes módon semmilyen felvételt nem találtam a közösségi oldalakon. Már az első Mozart-koncertáriában kitűnt, hogy kiegyenlített hanggal és biztos technikával rendelkezik. A voce sötétebb tónusú, fő erénye az erőteljes és fényes magas regiszter, amit azonban az est folyamán azonban csak korlátozottan aknázott ki. A Zerlina-Don Giovanni duettben úgy tűnt, hogy a világosabb színek, a lányos kedvesség, a melegség mintha nem csak szopránjából, de a lelkéből is hiányoznának. Az első rész legjobb száma a nagy Grófnő-ária volt a Figaro házasságából. Ez a szomorú asszony mindig levesz a lábamról, különösen, ha fájdalmát olyan bensőségesen szólaltatják meg, mint Banasova, és ha a Dove sono visszatérését piano éneklik. Az eddig hallottak alapján viszont nem lepett meg, hogy a gyors rész repeső boldogságát nemigen volt képes sugározni. Micaela vagy Ruszalka áriája is technikailag perfekten, de nem megrendítően szólalt meg. A legnagyobb sikert a Faust Ékszeráriájával aratta. Imponáló fölénnyel énekelte a koloratúrákat.

Hogy mi az, ami Banasovából hiányzik, az a szünet után nyomban kiderült, amikor a Parasztbecsület fölvillanyzóan és megrendítően csendült föl. Tavaly jelentette be Dobszay Péter zeneigazgató, hogy ezen túl minden húsvétkor eljátsszák koncertszerűen. (Megjegyzem hét éve ment Szegeden előadásszerűen, nincsenek meg a díszletek és a jelmezek?) A Parasztbecsület furcsa mű, hogy már fél órája megy az előadás, amikor elkezdődik – a darab.

Azaz a valódi cselekmény. Addig csak portrékat kapunk a szereplőkről, az előzményeket mesélik. Nagyon érdekes, hogy Dobszay vezénylésében is ugyanitt van egy erős határvonal. A nyitányt, a Sicilianát vagy a Húsvéti kórust precízen, kidolgozottan tárja elénk, de csak „gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket”, vonósokat, kürtöket, timpanit, tuttét, szólót, pianót, fortét. Kevéssé sikerül elevenné tennie zenében megbúvó drámai történéseket. Igen ám, de amikor Santuzza elkezdte mesélni a keservét, Dobszay nyomban meglátta a „a dolgozót is, ki dolgáért remeg”! Innentől mély átéléssel közvetítette a drámát és vergődő hőseink sorsát. Persze kellettek ehhez a jó énekesek is.

Több mint szerencse, hogy Máthé Beátában megvan minden, ami szlovák vendégünkből olyan fájdalmasan hiányzott: a mély átélés, az érzelmi sokszínűség, és a nagy énekeseknek az a nehezen megfogható tulajdonsága, hogy nem csak szép a hangja, de úgy érezzük, kifejezetten nekünk énekel. Szopránja egészen föl a magas C-is megőrzi erejét és sötét tónusát. Soha nem hallottam-láttam még Santuzzát, aki ilyen pontosan tudná az első perctől, hogy ő ezt a játszmát elveszítette, mégis ennyire elszántan küzdene az igazáért. Máthé kissé váratlanul kitűnő Pillangója és mostani megrendítő Santuzzája után fölmerül a kérdés: vajon mi akadályozza meg a színház vezetőit, hogy jövőre az egyik operabemutató egy nagyszabású drámai mű legyen az ő főszereplésével?

Turiddut gyakorta éneklelték az olyan nagy hőstenorok, mint Del Monaco, Corelli vagy Domingo. Nem csoda, hisz a szólam drámai, az egyetlen felvonásba 3 hatásos áriát komponált neki a szerző. Pedig ha jobban meggondoljuk, egy fiatal fiúról van szó, aki elég kisszabású is. Töttös Roland ilyen figurát formál. A hang elég tartalmas és fényes, nagy duettjükben lépést tart kolléganőjével is. Persze aki őrlődött már valaha két nő között, szenvedély és becsület határmezsgyéjén, az nem tudja önfeledten hallgatni Turiddu gyönyörű mentegetőző dallamait. Ha egy tenor komolyan veszi az egész dolgát, a nagy duett nemcsak hangilag, de lelkileg is nagyon megterhelő. Bita Boglárka üde hangon adja Lolát. Nem akar kifejezetten csábítani, csak hát erős a vonzereje. Lolának nem csak egyszerűen a tulajdonsága, hanem a funkciója, hogy nagyon vonzó. Réti Attila acsargása meggyőzőbb, mint amennyire zenei. Lucia mamát kifejezetten mély női hangok szokták énekelni. Vajda Júlia szoprán, de alsó regisztere is erős, és kivételes ízléssel használja. Sarastróig mindent rá lehetne bízni. A Szegedi Szimfonikusok remek formában odaadással játszottak, a második részben pedig látható élvezettel merültek el a dráma mélységeiben. A színház kórusa korlátozott létszámmal is pompásan szólt. A koncertszerű előadás ki-bevonulásai is egészen jól sikerültek, csak azt nem döntötték el, hol is van a templom.

Pedig hát Szegeden egyértelmű: a templom a Dóm téren van!

Ilyen nagyszerű előadás után nem sietek haza. Szívesen gyalogolok, rágyújtok egy jó szivarra, és hagyom, hogy újra átjárjon az élmény. Most azonban valami kizökkentett merengésemből. 10 órakor a Dóm téren harangzúgás fogadott.

Három is zengett, egy mély, és két magasabb. Hát persze, most lett vége a misének, most tértek vissza a harangok Rómából, csaptam a homlokomra. Majd elővettem a telefonomat és elkezdtem fölvenni a ráadás-hangversenyt. Amíg a körsvenket készítettem, eszembe jutott, hogy úgy 90 éve ezen téren Pietro Mascagni maga vezényelte nagysikerű operáját. és bizony milyen szerencsések vagyunk, hogy ma is meghallgathattuk! Kivételes, kegyelmi pillanat volt! Ahogy Santuzza és a kórus énekli: „Szálljon szent hálaének az Úrhoz”

fotók:© Szegedi Nemzeti Színház