Violetta és a hangtechnika – Az új győri Traviata

2026. október 10.
Győri Nemzeti Színház

VERDI: Traviata

Violetta Valéry - Fischl Mónika
Flora Bervoix - Busa Gabriella
Annina - Hagen Orsolya
Alfredo Germont - Boncsér Gergely
Giorgio Germont - Kálmándy Mihály
Gastone - Spenger Mihály
Douphol báró - Hajba András
D’Obigny márki - Szabó Balázs
Grenvil doktor - Visi Ágoston
Giuseppe - Komóczi Lőrinc Ádám
Küldönc - Marek Gábor
Inas - Horváth Dániel

km. a Győri Nemzeti Színház ének- és zenekara
vez. Silló István

Verdi Traviatája örökzöld alkotás és igazán népszerű is, de az elmúlt fél évszázadban aligha fordult elő, hogy fél éven belül az ország négy operai játszóhelyén párhuzamosan kerüljön színre. Most ez történik, az operarajongó nem hisz a szemének és elkezd reménykedni, hogy netán egy új operai reneszánsz veheti kezdetét? Persze közelebbről nézve a helyzet (sajnos) nem ennyire egyértelmű.

A nyári operai szériáról lemaradtam (kellően ismerem a produkciót, emiatt annyira nem vonzott), de az újabb bemutatókat igyekszem követni. Szeptember közepén a Győri Nemzeti Színház mutatta be a dalművet. Győrött kilenc éve ment utoljára a darab, elég modernnek tekinthető rendezésben, viszont magyarul. (Itt írtunk róla:Óda az öregkorhoz – Bede-Fazekas Csaba Germont György szerepében

Bakos-Kiss (tudomásom szerint) először rendez operát. Nem vállalt nagy rizikót a kortárs operarendezői olvasatokhoz képest, viszont szép, klasszikus, nézhető realista értelmezését láthatja a Nagyérdemű a tervezett 13 győri előadás során. Ez utóbbi egyébként üdítően szép szám, s a hírek szerint a debreceni bemutató decemberben is Bakos-Kiss rendezése lesz. A kilenc évvel ezelőtti győri produkciót a színház szinte teljesen a saját társulatából állította ki, emlékeim szerint egyedül Alfréd alakítója volt vendégművész. A helyzet sokat változott e téren, s nem előnyére. A dupla szereposztásban a három főszerep mindegyikét vendégművész alakítja. (Ennyit a remélt operai reneszánszról – elsőre.)

Bakos-Kiss rendezése a darabból indul ki, többnyire szöveghűen követi a cselekményt. Ezalól kivétel, hogy a Flora-bál jelenet végén Douphol báró alakítója a vesztes kártyaparti után visszatagozódik a tömegbe, noha mint egy felvonással később Germont (felolvasott) leveléből értesülünk, nemsokára párbajt vív Alfredoval. Van néhány kissé elcsépelt operai klisé az előadásban, úgy látszik, 2005 óta (Salzburg) már nem lehet nagyméretű kanapé nélkül Traviatát rendezni, mint ahogy Grenvil doktor néma játéka a Halál megszemélyesítőjeként a korábbi felvonásokban is nélkülözhetetlenné vált. Ezen apróságoktól függetlenül a produkció a főhősök személyes viszonyait igényesen és teljes körűen mutatja be.

Árva Nóra frappáns díszlete nemcsak könnyen mozgatható és variábilis, hanem igényesen illeszkedik a párizsi kurtizán életét olya megrázóan bemutató dalműhöz. Berzsenyi Krisztina jelmezei korszerűek, de egy pillanatig sem lógnak ki a mű stiláris keretéből.

Violetta: Fischl Mónika. Huzamosabb évek óta az Operettszínház vezető primadonnája, régebben ugyan fel-felbukkant operai előadásokon, de komolyabb főszerepet az utóbbi években alig énekelt. Hangilag a szerepet biztosan teljesíti, minden fekvésben telt hangon szól. A Sempre libera végén az Eszt kihagyja, de ettől nem volt hiányérzetem. Sokkal fontosabb, hogy a második felvonásbeli nagy Germont-kettősben középhangjai erősek és az azt követő búcsúzása Alfredo-tól kiemelkedően drámaira sikerült. Formálása biztos, de két ponton intonációs problémák léptek fel, melyekre később visszatérnék. Alakítása átgondolt és mély, hitelesen közvetíti Violetta útját. Előzetesen tartottam attól, hogy Fischl primadonna múltja túlontúl rányomja bélyegét az előadásra, de egyedül az első felvonásban találtam erre utaló jeleket (amikor Violetta még gyakorló kurtizán), később egyáltalán nem.

Alfredo szerepében Boncsér Gergely a szerep régi gazdája. Biztosan hozza a szerepet, áriája, kettősei, a jelenetekben való közreműködése magabiztos, de a stretta végén az opcionális C-t kihagyja. Ha valamivel játékban adósunk maradt, az Alfredo összeomlása a Flora-estély végén, de soha rosszabbat.

Kálmándy Mihály is évtizedek óta énekli idősb Germont szólamát. Hangi formálása kiérlelt, a líraibb típusú baritonokra hajaz. Játéka illeszkedik a társakéhoz, de a kilenc évvel korábbi Germont-alakításhoz (Bede-Fazekas Csaba) viszonyítva kevésbé attraktív, s mintha a finomságokhoz sem lenne elég muníciója.

Sokat tesz hozzá az összképhez Hagen Orsolya mélyen aggódó Annina-alakítása és Busa Gabriella Flora szerepében. Hangban is alakításban is kimagaslik a comprimario-csapatból Grenvil alakítója, Visi Ágoston.

A Győri Nemzeti Színház Zenekara muzikálisan vett részt a produkcióban, külön kiemelném a gyönyörű klarinétszólót Violetta levélírása alatt. Az előadás biztos kezű dirigense - miként kilenc éve - Silló István, minden szólista biztosan számíthatott a segítségére.

x x x x x

Az előadás szólistái számomra érthetetlen módon mikroport segítségével énekeltek. Egy olyan produkcióban, ahol a zenekar és a kórus hangosítás nélkül vesz részt, egy ilyen döntés zenei feloldhatatlan anomáliát teremt. Így volt ez most is. Felborultak az arányok, amin a mégoly igyekvő hangtechnika sem tudott segíteni. Mondok példákat is. Az első felvonás turbulens nyitóképében hat-hét énekes közreműködik. Jó páran énekelnek a kórussal párhuzamosan is és olykor ki-kiszólnak a saját szerepük szerint. Amikor az énekkar szól, szándékuk ellenére elnyomják őket, a publikum egy-egy tenort és baritont hall a vegyeskórus halk hátteréből.

A rutinosabb szólisták maguk is visszariadnak a saját visszahallott hangjuktól. Lehet, hogy ezért hiányoltam Boncsér és Kálmándy drámaiságát? Fischl Mónika az operett-musical műfajban sokkal jobban hozzászokhatott a mikroporthoz, ám a rendszer Őt is becsapta. A Germont-kettős nagy generálpauzájában saját magától nem hallva a befejező zenekari akkordot, a mű egyik csúcspontját jelentő frázist (“Ditte alla giovine…”) nem tudja tisztán indítani, néhány másodperc, mire a dolgok a helyükre kerülnek.

Tisztában vagyok azzal, hogy a Győri Nemzeti Színház akusztikája nem a legjobb, de mégis, évtizedek óta járok én magam is operát nézni oda. Az első akkordok után a kevésbé jó hallási körülményekkel is megbarátkozik az emberi fül, ha a teljes produkció egységes akusztikai környezetben hangzik el. Attól biztosan nem lesz operai reneszánsz, ha a kisebb hangokat a technika jóvoltából felerősítjük.

©Fotók: Győri Nemzeti Színház / 4K Media Studio