Mégsem mindegy – A Don Giovanni az Operaházban

2026. május 16

Magyar Állami Operaház

MOZART: Don Giovanni

Don Giovanni - Haja Zsolt

Kormányzó - Rácz István

Donna Anna - Balga Gabriella

Don Ottavio - Szeleczki Artúr

Donna Elvira - Horti Lilla

Leporello - Sándor Csaba

Masetto - Pataki Bence

Zerlina - Anija Lombard (operastúdió)

km. a Magyar Állami Operaház Ének- és Zenekara

vez. Hontvári Gábor

Két éve, félig önhibából lecsúsztam az akkor friss Don Giovanni-premierről. Emlékeznek talán, akkoriban voltak azok a sztrájkos előadások, aminek áldozatul esett néhány este. A díszlettel viszont találkoztam már, a szintén sztrájk következtében létrejött zongorás Hunyadi László-részletek jóvoltából, írtam is róla egy kis emlékeztetőt: https://momus.hu/hangversenyek/operabemutatok/messzirol-neha-tenyleg-minden-maskepp-latszik-szubjektiv-szeljegyzetek-a-minapi-hunyadi-eloadashoz. Idén tehát kötelességemnek éreztem, hogy bepótoljam az akkori mulasztást.

A Don Giovannit szokták operák operájának is nevezni, nem is teljesen indokolatlanul (lásd még erről Søren Kierkegaard Vagy-vagy című terjedelmes tanulmányát). Olyan szférában játszódik, ami majdnem korlátlanul adaptálható más gondolati síkokra, helyszínekre, azaz térben és időben szinte végtelen szabad kezet ad a színpadra állítóknak.

Claus Guth rendező is ebbe kapaszkodhatott bele, amikor a díszlet- és jelmeztervező Christian Schmidt segítségével a teljes színpadot erdővel borította be. Hőseink itt bóklásznak, futnak, kúsznak, menekülnek, mintegy az Élet nagy sűrűjében. A díszleterdő a forgószínpad jóvoltából mindig más és más arcát mutatja. A terepen egyetlen építmény van, egy buszmegálló, ami olykor felbukkan és mindig érdekes aspektust kölcsönöz az adott szituációnak. Elvira például első áriája alatt ott ülve várná a menetrendszerinti járatot, időnként türelmetlenül megnézi az óráját, máskor meg a menetrendet böngészi.

Mozart örökbecsű operája nem tiltakozik vehemensen a merénylettel szemben, mert ami a darabból fontos, azt így is megtudjuk. A megértést kissé nehezíti, amikor a rendező új oldalról próbálja a történetet felmutatni. A Kormányzó halála előtt súlyosan megsebesíti Don Giovannit, aki a cselekmény hátralévő részét, gyakorlatilag majd a teljes dalművet egyfajta, aktív haldoklásban tölti, végül nem a pokol rántja le a kőszobor jóvoltából, hanem egyszerűen csak kiszenved, mint bármely halandó. (A kőszobor nem is jelenik meg, a Kormányzó alakítója talán sírásóként jelenik meg.) Érdekes teória, ráadásul ezután elmarad a záróhetes, ami így, Don Giovanni „klasszikus” halálával is éppúgy adekvát lenne. (Gondolhatjuk, hogy a szeptett a prágai ősbemutatón sem hangzott el, hiszen a bécsi premierre toldotta meg vele a dalművet a komponista, de pl. a Dalla sua pace is Bécsben szólalt meg elsőként, az pedig szerepelt.)

Ha egy mondatban kéne összefoglalni Guth rendezését, érdekes, de nem ad hozzá a darabhoz annyit másik oldalról, mint amennyit elvesz az eredetiből. Mozart azért kicsit visszarúg, mert a dalmű eredeti címe úgy hangzik, hogy Il dissoluto punito ossia Don Giovanni, azaz A megbüntetett erkölcstelenség avagy Don Giovanni. De – ha már választani kell – inkább Guth rendezése, mintsem a megelőző 2011-es verzió.

De Bosio két éve sutba vágott, kisiskolás rendezésének ugyanis egyetlen „előnye” volt, hogy a semmit mondás miatt az arra fogékony szólisták a saját értelmezésükben tudták a dalmű egyedi olvasatát felmutatni, gondoljunk csak Bretz Gábor, Kolonits Klára, Pasztircsák Polina, Erwin Schrott és mások alakításaira.

Az idénre számos új beállót köszönthettünk.

A címszerepet Haja Zsolt először alakíthatta. A probléma hasonló, mint nála oly sokszor, a szólam súlyával adósunk marad. Ugyanakkor ez az adósság kisebb, mint amikor basszus szólamokat bíznak rá, de a feladat koránt sem annyira testhezálló, mint amikor kortárs operában hallhatjuk. Haja teljes erőbedobással végig hajtja a szerepet, becsülettel teljesíti a rendező összes kívánalmát. Hogy ettől még Don Giovanni személyisége nem lett elég átütő, kevéssé tehet.

Donna Anna Balga Gabriella, úgy érzem, szereposztási tévedés. Köztudott, hogy a végtelenül tehetséges mezzoszoprán erősen ambicionálja a drámai szoprán szólamokat. Tisztességgel belead apait-anyait, minden hang megszólal, de a hang a felső regiszterben pont a drámai hangszínét veszti el. Nehéz ezt pontosan megfogalmazni, de idegennek érzem a szólamban, minden erőfeszítés ellenére.

Horti Lilla is új beálló, Elvira szerepe nagyszerűen megtalálta. A figurát Guth rendezésén keresztül (vagy akár annak ellenére) is tökéletesen magára tudta venni. Nagyon muzikális, összetett alakítást nyújtott.

Leporelloként nálunk most debütált Sándor Csaba. Korábban már láthattuk Masetto szerepében és a címszerepet is énekelte már. Leporello szólama tökéletesen fekszik neki, a kisember figurát viszi színre nagyon kompakt zenei formálással, humorral. Neki testhez álló ez a rendezés, legalábbis elhitető erővel játszik benne.

Masettoként sajnos kissé halovány volt Pataki Bence, de a szólamot korrekt módon elénekelte. Zerlina szólamában ezúttal is kitűnt Anija Lombard, formálása hordoz magában valami ősi ösztönösséget, ez a fajta muzikalitás nem tanulható, vagy van, vagy nincs. Kíváncsian várom újabb feladataiban.

Don Ottavio kissé sápadt szólamát kissé sápadtan adta elő Szeleczki Artúr, valószínűleg ez a szólam jelenti per pillanat a hangi határait is. Régi szerepében formátumos alakítást nyújtott nagyszerű hangi állapotban Rácz István (Kormányzó).

Az előadás kiugró közreműködőjét a végére hagytam. Hontvári Gábor most vezényelt először operát az Operaház égisze alatt. Az egész előadást egy különös fény ragyogta be, ami csak kiemelkedő Mozart-produkciók sajátja. Hontvári gondosan kísérte énekeseit, de a szélsőségek mértéktartó hangsúlyozásával a tradíciók nyomán ideális előadást teremtett. Ha a rendezés el is mulasztotta olykor a Don Giovanni legfőbb erényeit felmutatni, Hontvári jóvoltából megérezhettük az érzékiség, a csábítás, a vonzalom ezernyi színét. Örömmel találkoznék vele más produkciókban is. Az Operaház Zenekara ideális partnerként közreműködött ezen az estén.

fotó:© MÁO - Berecz Valter