Bejelentkezés Regisztráció

Operabemutatók

Messziről néha tényleg minden másképp látszik – Szubjektív széljegyzetek a minapi Hunyadi-előadáshoz

2024-03-21 16:39:16 - zéta -

Szubjektív széljegyzetek a minapi Hunyadi-előadáshoz Messziről néha tényleg minden másképp látszik. Ez a cikk azért született, hogy dokumentáljuk ezt a helyzetet, ezt az estét.

17 óra 30 perc: a pénztárban az előttem álló jegytulajdonos éppen visszavált. Amikor sorra kerülök, a pénztáros hölgy diszkréten jelzi, hogy ne a szokásos előadásra számítsak. Tudok róla. A mérsékelten tájékozott Olvasó kedvéért rögzíteném, hogy Erkel Ferenc Hunyadi Lászlójára érkeztem március 20-án 18 órára az Operaházba.

A nézőtéren bő félház fogad, s nagyjából a kiírt kezdési időpontban a főigazgatói páholyban felbukkan Ókovács Szilveszter. Magához képest szokatlanul összeszedetlen mondatokban ecseteli, hogy ma valami egészen rendkívüli élményben részesülünk, és (előreszaladok a történetben) tényleg. Fontos része az ismertetésnek, hogy a főigazgató felajánlja mindazoknak, akik nem szeretnének ebben részt venni, azoknak a pénztár készséggel visszaváltja a jegyüket. A nézőtér mintegy fele él is a lehetőséggel (a 30ezer+-os jegyárak tudatában érthetően). Ókovács egyébként dicséretesen igyekszik rajta tartani a kezét az este ütőerén (némi képzavar, de nézzék el nekem), a hátralévő időszakban számos alkalommal ragadta magához a mikrofon, de ez – tudjuk jól – nem idegen tőle.

A főigazgatói expozé után szétnyílik a függöny és megnézzük az Operaház 130 éves jubileumára készített filmet, M. Tóth Géza zsengéjét, ami bő félórában igyekezett a maga módján összefoglalni az intézmény addigi történetét. (Kajánul persze eszembe jut, hogy majd a 150. évfordulós filmben vajon szerepel-e majd ez az este?) Némi mozgókép sok animációval és kevés, egymásba áttűnő zenével. Mára a technika erősen elavultnak tekinthető, gyermekem egy hétvégén összerak valami hasonlót a laptopján (nem filmes érdekeltségű nagykamasz amúgy, de gyártott már ilyesmit). A magaslati képeknél az előszeretettel túlzásba vitt gyors közelítések a tériszonyra érzékeny nézőket (mint jelen sorok írója) egy idő után arra sarkallja, hogy inkább csukott szemmel kövessék a történetet. A vetítés a kép és szöveg erőteljes aszinkronja miatt amúgy sem tökéletesen élvezhető.

Szünet következik. A büfé az utóbbi időben érzékeny téma az operaházi előadásoknál, igyekszem is az elvárásoknak megfelelően gyarapítani a kasszát, egy ásványvíz a pereccel 2.800,- Ft-ot kostál, viszont pezsgő az díjmentesen jár(na). Bár a „programismertetés” óta már egy óra is eltelt, pénztáraknál még mindig tömött sorokban ácsorognak a renitens visszaváltók.

A szeánsz 19,25-kor folytatódik, amikor szétnyílik a függöny és az előző esti Don Giovanni sűrű erdős díszletében találjuk magunkat. A műszak sztrájkja miatt maradt a színpadon. S mivel a Zenekar is átmenetileg munkabeszüntet, zongorával következik három részlet a dalmű elejéből: Mátyás ária, V. László és Czillei kettőse, majd Hunyadi László áriája. Az árokba rejtett elektromos zongorán Kálvin Balázs próbálkozik a kíséréssel, a karmesteri pultról Hamar Zsolt segítené. Mivel ez nem szokványos körülmények közt létrejövő élmény, a szokványos értékelésektől javaslom, ezúttal tekintsünk el. A jelenlévők mindegyike maximális erőbedobással igyekszik menteni a menthetőt, rajtuk semmi sem múlt. 19,45-kor újra „pisiszünet”, ekkor azzal válunk el (a főigazgatóval), hogy 20 órától immár zenekarral folytatjuk a mű keresztmetszetét.

Negyedórával később kiderül, hogy mégsincs Zenekar, ismét soványka zongorával megyünk tovább. (A bejelentésre újabb csoportok lépnek a távozás hímes mezejére.) Mivel egészen eddig csak a műszak és a zenekar távollétét említettem, érdemes a Hunyadi Lászlóban nem elhanyagolható Énekkarról is egy mondatot ejteni. A hírek szerint ők nem sztrájkoltak ezen a napon, hanem a főigazgató fújta le az esti részvételt. Ennek két oka lehetett: egyrészt a beerdősített színpadon nem fértek volna el, másrészt sejthető volt, hogy a férfikar jelentős része csatlakozik a munkabeszüntetőkhöz. Így maradt – kényszerűen – az énekes szólisták bemutatója. Amíg a pianista, a karmester és a magánénekesek összeegyeztetik a hogyantovábbot, Ókovács spontán és zenetörténetileg nem mindig megfelelően alátámasztott rögtönzésbe kezd Erkelről, Lisztről, korabeli komponistákról, a dalmű történetéről, a nadrágszerep mikéntjéről, etc. A mindenkinek egyaránt izzadságos negyedóra elmúltával zongorista és karmester ismételten lekúszik az árokba.

Szilágyi Erzsébet nagy pillanatai következnek, László és Mátyás hatékony közreműködésével. A La Grange ária után a nézőtéren megmaradt 150-200 fő akkora ovációt csap, mint a régi szép teltházas erkeles időkben. Gara ária, Mária és László kettőse, V. László áriája, s a Cabaletta követi egymást. A záróképet Szilágyi Erzsébet egymaga abszolválja felettébb hatásosan. 21 óra 15-nél járunk ekkor.

A publikum hálás a közreműködőknek, akik a zongoristával egyetemben (de a dirigens nélkül) boldogan köszönik a kitartást és a lelkes ünneplést. Érdemes név szerint megemlíteni őket: Brickner Szabolcs (László), Cser Krisztián (Gara), Heiter Melinda (Mátyás), Kolonits Klára (Szilágyi Erzsébet), Palerdi András (Czillei), Pataki Adorján (V. László) és Rácz Rita (Gara Mária). A műfaj és a mű szeretete győzött. De meddig még?

Ha igazak a hírek, a másnapi (mai) balettprodukció is elmarad, helyette a Don Giovanni megy, végül is a díszlet már ott van, abban a kórus szerepe is elhanyagolható. Lelki szemeimmel már látom előre, hogy Claus Guth (a mű nagynevű rendezője) lelkesen meséli odahaza, hogy Budapesten akkora sikere van a rendezésének, hogy a színház átállt arra a műsorrendre, hogy nonstop azt adják. Don Giovanni forever, vagy mi…

Messziről néha tényleg minden másképp látszik.

Szubjektív széljegyzetek a minapi Hunyadi-előadáshoz






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.