Bejelentkezés Regisztráció

Külföldön

Villámjelentés Bécsből (Otello és Scala-hangverseny)

2008-11-22 20:15:04 Heiner Lajos

Bécsben is érezni a recessziót, noha kissé másként, mint nálunk.
Szombat délelőtt tömve a Mariahilferstrasse boltjai. Óriási a választék zenei CD-kből, DVD-kből, könyvekből. (Egy-egy Warren-, ill di Stefano-biográfia a „zsákmányom”.)
Ismert magyar karmesterrel, hegedűssel készült Beethoven-koncertet egy euróért dobnak az ember után, ilyen árakon kapható tíz CD-s válogatás a Berlini vagy Bécsi Filharmonikusokkal, Callas-összeállítás, számos más csemege.

Egyik törzshelyemen, a Siebensternbräuban a munkanapi kedvezményes ételár korábban 5,90 euró volt – most, a vendégeket megtartandó, 4,80. Ilyenkor a sör is olcsóbb (bár a Weihnachtsbock csalódást keltett – nem éri el a többi fajta minőségét).
Olvasni persze Ausztria bajairól, a munkanélküliek számának emelkedéséről – fiatal hippi lány demonstrált a bankok megtámogatása ellen, nem sok figyelmet keltve –, a szegénység terjedéséről, talán mintha kevesebb turista is lett volna, de Bécs őrzi patináját.

Első este (november 14.) az Otello a Staatsoperben. Erről a produkcióról kobzos részletesen beszámolt egy éve, úgyhogy most csak néhány gondolat.
Mennyire nincs ma igazi Otello. Johan Botha adekvát, de nem több, érdekes, hogy a hang az idő múlásával inkább világosodni tűnik. Ha elgondolom, hogy Domingóval, Cossuttával, Cecchelével, Atlantovval láttam a darabot...
Franz Grundheber viszont természeti csoda. A hang színe persze teuton, de hosszú, hosszú karrier után is szinte intakt. Krassimira Stoyanovát először hallottam, nem szeretnék elhamarkodottan véleményt formálni.
Fischer Ádám dirigált – legalább huszonvalahány éve, hogy először vezényelte a darabot a STOP-ban, idén jelent meg egy 1987-es „élő” felvétel CD-n –, persze most is partitúra nélkül irányított.

Másnap a Musikvereinban a Milanói Scala szimfonikus zenekarának koncertje, Daniele Gatti vezényletével.
Emlékszem, lassan húsz éve láttam, egy Rigolettóra a Bolognai Operaházban (Nucci, Anderson, La Scola). Akkor ismertem meg Gatti nevét, hihetetlenül izgalmas, drámai, feszült előadást dirigált. Már akkor borítékolni lehetett a világkarriert.
Az első részben Prokofjev Rómeó és Júlia balettjének részletei. Vizuálisan is jól indul az est – gyönyörű az elsőhegedűs hölgy, vékony alkat, kecses, hosszú ujjak, lapockáig érő, göndörödő sötétszőke hajzuhatag.
Hatalmas együttessel vonul fel a Scala (kilenc nagybőgő!), a darab tolmácsolásában semmi kifogásolnivaló nem lehet.

Szünet után Csajkovszkij Ötödik szimfóniája – lenyűgöző interpretáció. Az első tétel gyorsabb, sodróbb a szokásosnál, a második óriási érzelmi kitöréseit „hozta” Gatti, de nem lendült át szentimentalizmusba, giccsbe, elegáns harmadik tétel, sodró zárórész. Egyetlen körömfeketényi hibát sem tudtam találni, jó, tény, az orkeszternek nincs olyan egyéni hangzása, mint a Bécsi avagy a Berlini Filharmonikusoknak, de technikailag perfektek.
Mily érdekes: Olaszország talán legjobb zenekara egy operaházi együttes.
A ráadás választása kissé bizarr volt, a Manon Lescaut Intermezzója, Toscanini legendás felvételére emlékeztető szenvedéllyel.
Nagy koncert volt.

S a nap megkoronázásaként vacsorára életem legjobb Tafelspitzét ettem a Krügerlben.
Lehet, hogy megint Bécsben akarok majd élni? Prága is közelebb lenne...






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.