Panem et circenses - avagy Carpe diem

Oslóban látogatásom első teljes napja, nem tervezetten, az alkotmány ünnepére esett (május 17-e). A norvég Nasjonaldagen a királyi család aktív részvételével zajlik és mindenféle katonai jelenlétet nélkülöz. Az emberek, a csöppségektől a dédmamókákig bunadba, norvég népviseletbe öltöznek. Hömpölyög a tömeg, mindenhol rezesbandák játszanak, ide két tucat Karel Komzák is kevés lenne.

Tele vannak az éttermek, de az utcákon is fogy a virsli, fagylalt, sütemény.

A fő látványosság a Barnetoget, a gyerekparádé, zászlókkal vonul fel a város összes általános iskolása. A sétálóutca, a Karl Johans Gate szinte összes üzlete nyitva, de a kondombolt kivételt jelentett, hiába virít kirakatüvegen háromszor is a „Kom igen!” (Gyere újra!) felirat, bár kapizsgálom, ez nem az üzlet ismételt látogatására utaló felhívás.

Menekülendő a tömegből, komppal áthajóztam Bygdøy félszigetére, ismét megcsodáltam a Kon-Tiki Múzeumot. Itt éltem át oslói tartózkodásom első hatalmas viharát, a Fram Múzeum impozáns audiovizuális animációjának köszönhetően.

Újra megtapasztaltam a norvégok hihetetlen kedvességét és segítőkészségét. Leszállván az autóbusztól (azzal jöttem vissza a központba, hogy megismerjem a város egy másik arcát) a sofőr érdeklődésemre rossz irányt adott meg. Egy idős hölgy ezt meghallotta, utánam rohant, hogy megmutassa a helyes utat, velem jött – olyan tempót diktált, hogy alig bírtam követni. Svéd nyelven beszélgettünk – a két nép olyan szinten érti meg a másikat, ahogy egymást a csehek és szlovákok.

Aztán ismét jártam a félszigeten, nem tudok betelni vele, különösen olyan ragyogó időben, melyben szerencsém volt – hat nap alatt egyetlenegy délután láttam néha kósza bárányfelhőt.

Meglátogattam persze néhány más múzeumot is, így a Munch Múzeumot – előző látogatásamkor még készülőfélben volt. Csalódást jelentett. Hatalmas monstrum, az Opera mögött pöffeszkedik. Úgy éreztem, nem tudják betölteni a hatalmas tereket – bár véleményemben szerepet játszhat, hogy sosem tudtam megszeretni a híres norvég művész alkotásait.

Kedves volt kolléganőm, Zsuzsa jóvoltából részem volt egy remek csapolt kézműves norvég sörben is.

Persze látogatásom elsődleges célja Norvég Operaház bejárása, s esti előadásának megtekintése volt.

Úgy alakult, hogy Rossini Cenerentoláját láthattam (május 20.), éppúgy, mint öt éve, első látogatásomkor.

Cseppet sem bánom az ismétlést (és megnézném ötödször, tizedszer is). Stefan Herheim rendezésének milliónyi ötlete van, most újakat és újakat fedezek fel. Lehetetlen írásban visszaadni hangulatát. A Neten sajnos, csak rövid, és álltalában nem releváns részletek láthatók. Ugyanakkor a Stingray Classica rendszeresen műsorára tűzi az oslói Bohéméletet az ő rendezésében, bízom abban, egyszer ez a Rossini-opera is megtekinthető lesz.

Átéltem a második oslói vihart, a II. felvonásban (más: lenne egyszer valakinek kedve operai viharjelenetekről írni?).

A szereposztás jobb, mint az öt évvel korábbi.

Vincenzo Milletari világos mozgású, határozott dirigens. Harmincas évei derekán járva már több jelentős európai operaházba eljutott – többek között a Prágai Nemzeti Színházba is.

Az énekesek közül egyedül a Renato Girolamit ismertem – mint, gondolom, itt a Momus-n a legtöbben. Ő valóban vérbeli buffo, minden szóval, mi több, minden betűvel játszik. A hang a hatodik X. közepe táján is intakt.
És erős, néha talán harsány, ahogy játéka is hajlik időnként némi pojácaságra.

Nekem 2019-ben Sebestyén Miklós jobban tetszett, de gyenge láncszem nincs.

A tenorista, Jack Swanson világszerte keresett Rossini-szerepekben. A hangszín kissé nyávogós – de Alváé vagy Flórezé nem az?

Adrian Sâmpetrean, az Alidorót alakító művész a Salzburgi Ünnepi Játékokra, a Bolsojba, a Scalaba is eljutott már, de a többiek is szép nemzetközi karriert tudhatnak maguknak

A címszerepet alakító Lilly Jørstadról szeretnék hosszabban írni.

Az Asztrahánban (!) született norvég mezzo még csak harmincas éveiben járt, de fellépett már a bécsi Staatsoperben, a Scalaban vagy a Zürichi Operában is, hogy csak néhány ismertebb helyet említsek.

Mozgása balett-táncosnői, kecses, mint egy gazelláé. S a földszint negyedik sorában középütt ülve, amikor a nézőtér közvetlen közelébe jött, analizálhattam fenotípusát – hogy stílszerűen fogalmazzak, szemrevaló fehércseléd.

A hang igazi mezzo, hihetetlen virtuozitással és koloratúra-készséggel – a YouTube-ra felkerült a zárórondó, persze gyatra minőségű kalózfelvételen, de alakításáról így is képet nyerhetünk. (Lilly Jørstad: Nacqui all’affanno)

S láthatjuk, az előadás végére ugyanazzá az egyszerű takarítóasszonnyá válik, aminek megismertük és hatalmas partvis puffan mellé.

Hát igen. Fél évtized alatt sokat öregszik az ember, már nem írásom címének juvenalisi vagy horatiusi sorai jutottak eszembe, hanem a katolikus liturgia hamvazószerdán használt kifejezése:

Memento, homo, quia pulvis es et in pulverem reverteris.

Köszönetünket fejezzük ki az Osloi Operaház sajtóreferensének, Mrs. Ellinor Rundhovdenek az előadás megtekintéséhez, e beszámoló elkészültéhez nyújtott segítségéért.