Ellentmondásos benyomások – Új Eötvös-opera az Eiffel Műhelyházban

2023. december 8.
Eiffel Műhelyház

Eötvös Péter: Valuska

Hagelmayer / Narrátor - Szalontay Tünde
Valuska János - Haja Zsolt
Pflaumné - Miksch Adrienn
Tünde - Szabóki Tünde
Parasztasszony - Farkasréti Mária
Tanár úr - Hábetler András
Posztókabátos férfi / Katona - Cser Krisztián
Direktor - Horváth István
A Herceg segédje - Papp Balázs e.h.
Nadabán - Kósa Lőrinc
Mádai - Kiss András
Volent - Szerekován János
Kalauz - Bátki Fazekas Zoltán
Főtiszt - Erdős Attila
Férfiak - Beeri Benjámin
Ninh Duc Hoang Long
Halász Gergely e.h.
Pataki Bence
Ujvári Gergely
Pál Botond
Varga Donát

km. a Magyar Állami Operaház Ének- és Zenekara
vez. Szennai Kálmán

Ez egy rendhagyó beszámoló lenne. Az új Eötvös Péter darab, a Valuska előadásán összefutottunk, s már a darab előtt kiderült, mindenki más érzésekkel készült az előadásra. A végén pedig – megosztva gondolatainkat – az is kiderült, ki miben látja másképp a Krasznahorkai László regényének zenés színpadi feldolgozását. Kézenfekvő lett tehát, hogy megpróbáljuk egymás véleményét összefésülni, ahol nem megy, hát ütköztetni. A nyájas Olvasó -zéta- sorait normál betűvel, DNI-ét dőlten szedve olvashatja. 

A Magyar Állami Operaház az Eiffel Műhelyház Bánffy Miklós termében mutatta be 80. születésnapjához közeledő Eötvös Péter tizenharmadik operáját, a Valuskát. (Ugyanakkor azt gondolom, hogy méltóbb és ünnepibb lett volna helyszínként az Andrássy úti helyszín, annak egyre visszafogottabb kihasználása miatt is.) A mű legfőbb erénye véleményem szerint a zseniális szövegkönyv, ami dramaturgiai értelemben is egy mestermunka. Keszthelyi Kingának és Mezei Marinak tökéletesen sikerül színpadra álmodni a Krasznahorkai-regényt, Az ellenállás melankóliáját. Egyetlen fölös mozdulat nincs benne, viszont minden lényeges ott van.

Ugyanakkor számomra az előadás legfőbb zenei tanulsága, hogy amit hallottunk, nem opera. Maga a darab Szerző általi megjelölése is így szól: Commedia tragica tizenkét képben. Az énekesektől a klasszikus sprechgesangot várja el, de ezen belül is jóval hangsúlyosabb a sprech, azaz a próza. Egyes szólamok nem is a klasszikus hangfaji felosztás szerinti felosztással készültek. Valuska például baritonként rendesen beleúszik a tenorfekvésbe, s a Posztókabátos férfi is basszus létére olykor nazális tenorfejhangon vinnyog. Énekeseinket a darab és annak felrakása a szöveg felerősítésére, helyesebben a pontos szövegmondásra késztette, ami határozottan jót tett a darab értelmezésének.

Eötvös Péter új operája nekem egyértelműen csalódás. A színpadon tényleg minden megjelenik, ami egy operában szükséges, de nekem önmagában a sprechgesang sem fáj. Az, hogy zeneileg a dráma semmilyen aspektusa nem jelenik meg, viszont már komoly hiányérzetet kelt. Igen, persze, Eötvös színpadi műveinek a többsége ilyen – illetve ilyesmi. Mégis, határozottan úgy emlékszem, például a Lilith-ben, vagy az Oratorium Balbulumban egyértelműen volt, voltak fülön keresztül ható elemek.

Kevés klasszikus értelembe vett zenei feladata van az amúgy kényes precizitást igénylő feladatával a Magyar Állami Operaház Zenekarának. Elvétve fordul elő szóló feladat, sőt valamirevaló dallam se sok van, minden a kifejezés és az effektek területén mozog. A karmester, a hibátlan munkát végző Szennai Kálmán amolyan közlekedési rendőrként felügyeli a hangfolyamot, s e minőségben kiugró minőséget teljesít (vajon miért nem találkozunk gyakrabban Szennaival a zenekari árokban?).

A szólisták közül kimagaslik Valuska alakítója, Haja Zsolt, aki szűk két hónapja a Kurtág-operában okozott revelációt. Lehet, hogy ez az Ő igazi területe? Játéka briliáns, ugyan emlékeztet Bán Jánosra A mi kis falunkban, de a figura, a fogyatékosság határát súroló postásfiú, aki tisztaságával az egész közösség fölé emelkedik, messze meghaladja Haja korábbi szólamaival elért hatást.

A Tanár úr szerepében a csendesen rezignált falusi értelmiségi alakjában Hábetler Andrást dicsérhetjük, s számos nagyszerűen megvalósított karakteralakítás teszi a darabot izgalmassá. Közülük is kimagaslik Pflaumné szerepében az eddig klasszikus szerepekben arató Miksch Adrienn, s az efféle oldaláról már jól ismert Farkasréti Mária. Nagyon tetszett Horváth István Cirkuszigazgatója is, de ez számomra keserű öröm, mert szomorúan látom, hogy a nemzedéke legtehetségesebb magyar bel canto tenorját hogyan tolja bele az Operaház a különleges képességeit szép módszeresen legyilkoló karakterszerepekbe.

A darab nagyszerű dramaturgiája tökéletesen megvalósul Varga Bence jellemzően takarékos és mégis sokat kifejező rendezésében.

Összegezve: Eötvös Péter új operája számomra leginkább Krasznahorkai történetétől és szövegével tud kiugrani a kortárs operák közül.

Nem biztos, hogy ilyenkor illendő az összehasonlítás, de Kurtág nemrég bemutatott Fin de Partie című operája számomra komplex zenei élmény volt. (Hátha emlékeznek: abban például az apa halála utáni részben komplett zenekari átvezetés, egyfajta intermezzo szólt…)

Jó, persze az is igaz, hogy Kurtágnak ez az egyetlen operája, és a szerző évtizedekig készült a megírására. A Valuska viszont Eötvösnek a tizenharmadik színpadi műve. Jut eszembe, ezek többségét – különösen a koraiakat egyáltalán nem hallottam még. Az hiszem nem hagyhatom annyiban, magamnak is tartozom annyival, hogy a minél teljesebb képhez visszahallgassam az életmű más részeit is.

Örülök, hogy ott voltam, de úgy érzem, ezzel még nincs vége!

fotó:© MÁO, Nagy Attila