Opera
Alapmű, amely megváltoztatta a világ addigi folyását. Operai szemszögből nézve mindenképpen. Leegyszerűsítve: addig volt a jó és a rossz küzdelme, innentől kezdve a kép jóval árnyaltabb.
Egyéb
Egy német klasszikus zenét játszó zenekar és egy török klasszikus zenét játszó együttes közös lemeze, az európai és a török zene közötti kapcsolatok, az oda-vissza érvényes hatások bemutatása.
Opera
Ghiaurov, Pavarotti, Freni, Caballé - hallhatjuk, láthatjuk, sőt, beláthatjuk, hogy ez a hangfelvétel egyértelműen, kizárólag és csakis az akkori kor legnagyobb énekes hatalmasságairól szól.
Hangszeres művek
Liszt két zongoraversenye és a Totentanz. Három, unalomig ismert zenei közhely. Valahogy mégis másképp. Hogy mi a trükkje, nem tudom. Hallgassák meg, hátha Önök rájönnek a titokra.
Filmek
18. századi Sevilla, 19. századi zene, 20. századi előadás, egy 21. századi nézőnek. Ez Jean-Pierre Ponnelle 1972-ben filmre álmodott A sevillai borbély-operafilmje. A rendezés inkább tévéfilm, mint operaelőadás - gátlástalanul a \"kamera szemébe\" nézve, csak nekünk énekelnek a hetvenes évek Rossini-sztárjai.
Opera
A Rodelinda azzal dicsekedhet, hogy az első Händel-opera, amelyet a huszadik században bemutattak (Göttingen, 1920). Több felvétel is létezik belőle, de ez az első teljes verzió.
Vokális művek
Vajon be lehet-e csapni a hívőket egy közepesnél is közepesebb mai karmester felvételével, ha zsírban sülő krumpli sercegését keverjük hozzá?
Hangszeres művek
A kanadai-amerikai hegedűművész olyan műsort választott, mely (legalábbis részben) túlmutat a klasszikus - unalomig szajkózott, éppen ezért jól ismert és nagy sikerű - hegedűsrepertoáron.
Szimfonikus művek
Minkowski összeválogatott néhány (egészen pontosan tizenhét) zenekari részletet Rameau operáiból, balettjeiből, és azokat saját maga által kigondolt sorrendbe állítva eljátssza zenekarával.
Hangszeres művek
A Universal által most megjelentetett, papírdoboza ellenére is elegáns kiadvány nyolc hanghordozón tartalmazza Bartók valamennyi, szólózongorára írt kompozícióját.
Vokális művek
Bátran lehet mássalhangzókon énekelni, feltolni a gégét, vagy éppen nyitott torokkal üvölteni. A lényeg csak az, hogy az ember kiénekelje magából összes fájdalmát.
Hangszeres művek
A hatvanas évek végének, hetvenes éveknek volt nagy kürtvirtuóza Barry Tuckwell, a Londonban élő, ausztrál származású művész. Több korabeli lemezének anyaga került most két CD-re.
Könyvek
Jonathan Carr Mahler-könyve csak jóindulattal nevezhető elmélyült zenetörténeti munkának, mert pont Mahler zenéje az, amelyből igen keveset kapunk benne. Carr újságíró, és ebbéli minőségében nem is hazudtolja meg önmagát. A könyvet inkább csak jól megírt életrajzként érdemes és szabad olvasni.
Opera
McCreesh jóval meggyőzőbb Gluck-karmesternek mutatkozik, mint Bach-teoretikusnak. Az, hogy ez a mű a régebbi idők operajátékát idéző szellemben szólal meg, az - Kozenáé mellett - alapvetően az ő érdeme.
Vokális művek
Elsőre feltűnő, másodikra szép, aztán nagyon hamar hamar eltereli a figyelmem valami, és akárhányszor hallgatom végig a lemezt, a harmadik dalt holnap már nem ismerném fel egy \"kinyerma\" vetélkedőn.
Szimfonikus művek
Dupla lemezen jelentette meg az EMI Ottorini Respighi nyolc szimfonikus zenekari művét, köztük néhány nagyon ismertet és néhány, általam eddig sosem hallottat.
Filmek
Harry Kupfer német rendező 1978-as bayreuthi Bolygó hollandija mérföldkő az operajátszásban, színházi analógiát keresve talán Peter Brook Szentivánéji álom-rendezéséhez hasonlíthatnánk. A nagyszerű hangzóanyaghoz olyan színpadi produkció társul, amelyet valamennyi operakedvelőnek látnia kell.
Vokális művek
Januárban már szóba került itt e név és e mű. Akkor Paul McCreesh előadása került terítékre, a most meghallgatott felvételt pedig Harnoncourt neve fémjelzi.
Könyvek
Műfajilag nehezen besorolható, igen vaskos könyvet jelentetett meg az Európa Kiadó. Brigitte Hamann történész műve egyszerre életrajz, dokumentumgyűjtemény, kor- és kórtörténet. Története a legnagyobb (nem zenei) hatású zeneszerzőnek, Richard Wagnernek, leszármazottainak, csodálóinak és ezek testvérharcának.
Szimfonikus művek
Tetszetős, kellemes zene valamennyi. Brahms és Dvorak keveredik Fauréval és a román népzenével. Az eredmény szimpatikus. De nagyjából ez a legtöbb, ami elmondható.
