Mindennapi alapművünk - Verdi: Rigoletto

GIUSEPPE VERDI - Rigoletto
Fischer-Dieskau, Scotto, Bergonzi, Cossotto, Vinco
Coro e Orchestra del Teatro alla Scala
Rafael Kubelik
CD 477 560-8

Alapmű, amely megváltoztatta a világ addigi folyását. Operai szemszögből nézve mindenképpen. Leegyszerűsítve: addig volt a jó és a rossz küzdelme, innentől kezdve a kép jóval árnyaltabb.

Alapmű, hiszen ki tudná megmondani, a címszereplő akkor most jó-e vagy sem? És vajon volt-e a Rigoletto előtt mozgássérült főhős operában? Lehet, de jelentős műben addig nemigen találkoztam vele. Ne felejtsük el, 1851-et írtunk a mű bemutatásakor. A nagyvilág éppen túl a forradalmakon és egyszerre megjelenik a léha, élveteg és zsarnok uralkodó képe. Verdi (és persze Victor Hugo, a mű alapjául szolgáló dráma szerzője) ravaszul határolja el magát a talpnyaló udvaroncok Európát behálózó seregétől.

Alapmű, hiszen hol jelent meg addig ennyi markáns karakter egy darabban, mint itt? Nézzük csak, a kéjvágyó hercegről és szerencsétlen bohócáról már beszéltünk, ki van itt még? Bérgyilkos, aki pénzért bárkit eltesz láb alól, s annak húga, a (ma így mondanánk) szexmániás Maddalena. De a kisebb szerepekben is. Giovanna, Gilda szolgálója, aki (megint pénzért) kiszolgáltatja úrnőjét a hercegnek. Ceprano gróf, aki (ha muszáj) a feleségét is átengedi a fenséges úrnak, Marullo, akiben majdnem megszólal az ember Rigoletto könyörgését hallva, csak gyáva hozzá. Érdekek mentén igyekeznek jól járni. (Ma sincs ez másképp.) A népes szereplőgárdából mindössze ketten felelnek meg a klasszikus jó oldalnak. A két tiszta ember, a két áldozat. Gilda és Monterone.

Alapmű, amióta hangrögzítés létezik, mindenki lemezre akarja venni. Jelen írásunk alapja a Deutsche Grammophon 1964-ben készült felvétele, mely most CD-n újra kapható. A főszerepekben az akkori idők vezető énekesei, a karmesteri pultnál a felkészült Rafael Kubelik. És mégsem lett etalon! Mint az alapművek többségénél általában, itt sem jött, nem jöhetett össze minden.

A mantuai herceg szerepében a (hangilag) mindig fess Carlo Bergonzit hallhatjuk. Van, aki azt mondja, Bergonzi volt a tenor Gigli és Pavarotti között. Tehát 1964-ben mindenképpen. Lehet is benne valami, mert a szerepkörében mindent meg tudott oldani, Nemorinótól mondjuk Alvaróig. Elképesztően gyönyörű és homogén hang, mintaszerű frazeálással. Lehet, hogy pont itt a baj, mert ilyen tiszta és nemes hanghordozással nem lehet hihetően alakítani egy olyan férget, mint a herceg. Valószínűleg a tenorista is érezte mindezt, mert igyekszik kívül maradni az eseményeken, már amennyire lehet. Sok-sok felvételét ismerve, és fellépéseit olykor személyesen is látva-hallva nem találkoztam egyetlen alkalommal sem, amikor ennyire személytelenül énekelne. Ez a lepel mindössze egyetlen alkalommal feslik föl, épp a II. felvonásbeli áriában (\"Ella mi fu rapita\"). Igen pont ott, amikor a hercegből kibújik a szenvedélyesen szerelmes, s lehet, hogy elhagyott férfi. Utána gyorsan visszabújik a kottafejek mögé, korrektül adva tovább a szólamot.

Gildát Renata Scotto énekli. A felvételt régről (fekete lemezről) ismerve döbbenten fedeztem most fel, mennyit avult előadásmódja az elmúlt bő négy évtized alatt. Persze hibátlan virtuozitással, technikailag makulátlanul énekel, mégis, mára ez kevés. Talán a figura is túl sápadt és egysíkú, egy Adinához, Norinához vagy egy Toscához viszonyítva mindenképpen. Mégis, teljesítménye mai szemmel akkor is kevés, ha ez korábban nem tűnt föl. Régi idők nagyjait mosolyogva hallgatjuk olykor, mondván: ez lett volna a híres aranykor? Nincs ez meg mindenkinél, de gyakran előfordul. A néha nevetségesnek tűnő egykori frázisokat csak akkor érthetjük meg igazán, ha belegondolunk az adott korba is. Renata Scotto példája figyelmeztet, az idő halad, néha már félemberöltőnyi is elég ahhoz, hogy szándékunk ellenére elavuljunk.

A címszerepet Dietrich Fischer-Dieskau személyesíti meg. Nehéz eset. Egyrészt fantasztikus, hiszen kifejezőerőben kevesen közelítik meg az alakítását. Ehhez párosul az a tökéletes zenei perfekció, amit a mű egyik felvételével sem találkozhatunk. Mégis, ez a Rigoletto nem Rigoletto, nem az legalábbis, amit mi erről a szerepről eddig képzeltünk. Az Opernwelt múlt havi száma terjedelmes interjúban köszöntötte a napokban 80 éves művészt, (akinek ezúton kívánunk mi is jó egészséget). Itt az ünnepelt is szükségét érezte, hogy egy keveset magyarázkodjék a \"németes\" Rigoletto kapcsán, nyilván érezve, hogy a produkciót minden fantasztikuma ellenére nem fogadta be a szakma. Nehezen megfogalmazható, mi a probléma. Azzal kezdeném, hogy egy olasz nem énekel ennyire perfektül, abban mindig van valami kiszámíthatatlanság, valami pillanatnyi esetlegesség. Szükséges kiszámíthatatlanság, szükséges esetlegesség. Szövegmondása olyan tökéletes, hogy ilyen tökéletes szövegű olasz nincs is. Hangja minden igyekezet ellenére németesen cseng, ami persze érthető. Magasságai kicsit világosabbak a kelleténél, érzeteink a hangindításainál néhány tizedmásodpercig minduntalan Schumann (Schubert, Brahms, stb.) dalaira asszociálnak. Mégis csodálatos dolog, hogy rögzítették vele a Rigolettót, mert biztos, hogy az utókor címszereplői nem fogják tudni figyelmen kívül hagyni zenei megoldásait. Fischer-Dieskau ugyanis a szövegből és az adott színpadi helyzetből indul ki minden alkalommal. Erre csak egy példa a számtalanból: az a lágyság, az a pianotechnika, ahogy meggyalázott lányához fordul a második felvonásban (\"Piangi! piangi, fanciulla, fanciulla, piangi…\"), új utakat nyitott a szerepértelmezésben. Bizony, kevesebbek lennénk e felvétel Rigolettója nélkül!

Maddalenát Fiorenza Cosotto, Sparafucilét férje, Ivo Vinco énekli. Pontosan úgy, ahogy ezt a szerepük addigi hagyományai megkívánták, annál nem adtak se többet, se kevesebbet.

A Milánói Scala Ének- és Zenekarát (karigazgató: Roberto Benaglio) Rafael Kubelik vezényli - pontosan és a mű drámai vonalait rendkívül expresszíven felvázolva. A nyitány sejtelmesen óvatos, mondhatni, kicsit lassú indításától a harmadik felvonás tomboló viharzenéjéig és a fináléig vezető utat egy bajor aprólékosságával tervezte meg, és egy szicíliai szenvedélyével vezette végig.