Kritikai kiadás - Zoltán Kocsis plays Bartók

Zoltán Kocsis plays Bartók
Universal / Philips
4756720

Ha elfogadjuk, hogy léteznek kritikai könyv- és kottakiadványok - mivel szükség van rájuk -, úgy el kell fogadnunk, hogy létezni(ük) kell(ene) kritikai lemezkiadványoknak is. (Mivel szükség lenne rájuk.)

A Universal által most megjelentetett, papírdoboza ellenére is elegáns kiadvány nyolc hanghordozón tartalmazza Bartók valamennyi, szólózongorára írt kompozícióját, természetesen beleértve a 44 Duó hat tételének zongorás átiratát, vagy a Mikrokozmosz egy-egy darabjának kétzongorás, illetve énekhangú változatát. A felvételek a Bartók-év előtt, 1980-ban kezdődtek, és csupán a 120. évfordulóra, 2001-ben fejeződtek be.

A kiadvány bookletje az egyes művek mellett nem csupán Bartók saját opusszámait tünteti fel, hanem egyrészt Szőllősy (Sz.) számozását, másrészt Somfai László 1996-ban publikált és a kompozíciókat szigorú kronológiában tárgyaló BB-számát is.
A szerkesztést illetően csak félig-meddig sikerült kielégítő magyarázatot felfedeznem. Értem, hogy az olyan, eredetileg nem szólózongorára íródott kompozíciók, mint a Tánc Szvit, vagy a Rapszódia Op.1 mindkét változata a függelékként is felfogható 8. CD-re került, s azt is természetesnek tartom, hogy a Gyermekeknek négy, illetve a Mikrokozmosz hat kötete külön \"lemezoldalakat\" kapott (3., 5-6.), de nem teljesen világos számomra a szerkesztői elv a többi, a kronológiát csak részben követő lemezt illetően. De ez legyen a legnagyobb baj. Aki egy konkrét művet keres majd, az biztosan meg is találja azt.

Egy összkiadás mindig jó alkalom arra, hogy újra felfedezzünk elfeledett, vagy nagyon is ismertnek hitt műveket. Ilyen lehet a Bagatellek (Op.6) Keringőjének már-már stravinskys, bár keménységében inkább az Op.14-es Scherzóját megidéző szellemessége, vagy a Két elégia (Op.8b) liszti romantikája. Számomra a meglepetés erejével hatott a Kilenc kis zongoradarab (BB 90) pergő Allegro vivace tétele, vagy a Vázlatok (Op.9b) visszafogott líraisága. Jól esett újra hallgatni a Három burleszket (Op.8c), és a kevéssé ismert Improvizációk egy magyar népdalra (Op.20) című nyolctételes sorozatot.

Kocsis a felvételeken a zongorahang rendkívüli változatosságát mutatja be, alkalmazkodva az egyes művek karakteréhez, hangulatához. Elcsépelt közhelyként gyakran emlegetik, hogy Bartók ütőhangszerként kezelte a zongorát. S mivel a közhelyek gyorsabban fertőznek, mint egy influenzavírus, sokan szinte kényszerítve érzik magukat, hogy ily módon közelítsenek egy-egy, önmagát talán nehezebben feltáró kompozícióhoz. Kocsis nem akar ütős lenni.

Szerencsére. \"Csak\" zongorázik. Érzékenyen, lényegre törően, kliséktől mentesen. Komolyan vesz minden hangot. A legegyszerűbb unisono tételeket épp\' olyan fontosnak tartva, mint a virtuóz, zongoristapróbáló remekeket. Így kapnak új értelmet zongoravizsgákon - s nem egyszer hangversenytermekben is - agyonjátszott kompozíciók.

Persze nincs olyan kiadás, mely hibátlan lenne. Az auditív élményt erősen rontja, hogy a Mikrokozmosz-tételek Lukin Márta által énekelt változatában az énekhang valahonnan a távolból, testetlenül, tompán szól. Ha a szándék az volt, hogy egy önmagát zongorán kísérő, önmagának éneklő leány hangképét sugallják, úgy a rendezők elérték céljukat, s elfogadom a koncepciót, bár meggyőzve továbbra sem vagyok.

Sokat piszkáljuk a magyar kiadókat a kísérőfüzetek pongyolaságaiért. Úgy látszik azonban, hogy ez a fajta felületesség nem csupán magyar sajátosság. A bookletben mind Lukin Márta, mind Mocsári Károly neve hibásan szerepel. Az előbbiben rossz helyre került az ékezet, az utóbbinál teljesen eltűnt. Ennél azonban nagyobb baj, hogy az angol nyelvű kísérőszöveg utolsó mondata valahol a felénél váratlanul véget ér. Igaz, egy lemezt nem olvasni, hanem hallgatni kell. Ezt pedig érdemes.