Senta álma - A bolygó hollandi DVD-n

WAGNER: A bolygó hollandi
Simon Estes, Matti Salminen, Lisbeth Balslev, Robert Schunk, Anny Schlemm
A Bayreuthi Ünnepi Játékok Zenekara
Vez.: Woldemar Nelsson
Universal / DG DVD
073 404-1

Harry Kupfer német színházi fenegyerek 1978-ban rendezett először Bayreuthban, mégpedig Wagner első érett opusát, A bolygó hollandit. Az egész történetet egyfajta vízióként értelmezte: Senta álmodja meg magának a hosszú idők óta a tengereken bolyongó hajós legendáját.

Ami húsz év után is lenyűgöző, az - a következetesen végigvitt koncepción túl - az a technikai felkészültség és magabiztosság, amellyel a rendező a színpadi akciókat megkomponálja, és a hihetetlenül bonyolult színpadtechnikát kezeli. Szomorúan rögzíthetjük azt a tényt, hogy a magyar rendezőket - egy-két kivételtől eltekintve - még csak meg sem érintette mindez, ami Európa (dal)színházaiban már jó két évtizede kis túlzással evidensnek számított.

Kupfer rendezése nem bántó módon írja át a történetet, a koncepciónak végiggondolt íve van, ami a Regietheater műfajában cseppet sem szokványos. Mindehhez persze nem pusztán operaénekesekre, hanem igazi énekes-színészekre volt szüksége.

Ha a színpadi teljesítmények felől közelítjük a dolgot, akkor mindenképpen kiemelkedik a címszerepet éneklő fekete bőrű amerikai, Simon Estes. Az énekes megjelenése és testfelépítése már az első pillanatban determinálja az alakítást, magvas basszbariton hangja pedig csak hozzátesz mindehhez: Hollandija kérlelhetetlen, ellágyulásra alkalmatlan sorsüldözött. Kupfer az opera csúcsjelenetét, a 2. felvonásbeli dialógust is ennek szellemében rendezi meg: a Hollandi végig kiláncolva, szinte mozdulatlanságra kárhoztatott.

Sentát a dán szoprán, Lisbeth Balslev énekli, igen meggyőzően: hangja a magas regiszterben néha kicsit zavaró ugyan, ám elég erőteljes ehhez a nagy vokális igényeket támasztó szerephez. Mindehhez egy, a koncepcióba és Kupfer későbbi rendezéseibe (például a szintén bayreuthi, Barenboim vezényelte Ring-ciklusba) igen jól illeszkedő szerepformálás társul: a szinte az őrület határát súroló megszállottság Senta cselekedeteinek legfőbb mozgatórugója.

Daland szerepét az egészen kiváló Matti Salminen énekli, keresve sem találhatnánk nála jobbat erre a szerepre. Egyébként is, a norvég hajóskapitányt mindig is a finn basszusénekesek tudták a legjobban megformálni (talán éppen a földrajzi közelség miatt?), gondoljunk csak a legendás Klemperer-felvételen éneklő Matti Talvelára, vagy az elmúlt években Bayreuthban, a rádiós közvetítésekben hallott Jakko Ryhannenre.

Robert Schunk Erikje szintén igen nívós alakítás, a figura azonban nem tesz lehetővé mélyebb értelmezést. Megvallom, az első színpadra lépésekor nem nagyon tudtam mit kezdeni NDK-s pártfunkcionáriusra emlékeztető jelmezével, ám később szerencsére helyreállt a rend. Anny Schlemm Mary-je azonban jókora tévedés: a hang bántó és megkopott, mind a figura, mind pedig a jelmez leginkább az Óz gonosz nyugati boszorkányára (alias Miss Gulch) emlékeztet.

A zenekar remekül szól a hazánkban kevéssé ismert Woldemar Nelsson pálcája alatt. Zeneileg tehát minden rendben van, ám a nagyszerű hangzóanyaghoz most olyan színpadi produkció társul, amelyet valamennyi operakedvelőnek, és a műkedvelő vagy magát profinak mondó zenés színházi rendezőnek egyaránt látnia kell.