Rameau: Une Symphonie Imaginaire

RAMEAU: Une Symphonie Imaginaire
Les Musiciens du Louvre
Marc Minkowski
Universal / DG Archiv Produktion
00289 474 5142

A kissé kacifántos cím (Elképzelt szimfónia) némi magyarázatra szorul. Nincs szó ugyanis többről, mint hogy Minkowski összeválogatott néhány (egészen pontosan tizenhét) zenekari részletet Rameau operáiból, balettjeiből, és azokat saját maga által kigondolt sorrendbe állítva eljátssza zenekarával a lemezen.

Így tehát klasszikus értelemben vett szimfóniát sem hallunk, a sokszor egyszerűen csak zene értelemben használt szó akkoriban a franciáknál tisztán zenekaron megszólaló, nem színpadi művekben alkalmazott művekre utalt. A képzeletbeli jelző csak azt jelezné, hogy mivel Rameau minden zenekari tétele opera balett-betétek, vagy önálló balettek zenéje, ez az összeállítás ebben a formában nem szerepelhetne valóságos alkotásaként. Viszont, mivel nem írt színpadhoz nem kapcsolható zenekari darabokat, el kellett helyette képzelni egyet. És szerencsére valóságosan megszólaltatni, mert nagyon jók és szépek a tételek.

Rameau zenekari zenéinek eddigi legnagyobb propagátora talán Frans Brüggen, aki már több lemezzel jelentkezett, amelyeken az operák balettbetéteinek zenéi, vagy önálló, színházi táncos előadásokhoz szánt táncszvitek szerepelnek, amennyire lehet, eredeti sorrendben és formájukban.

Minkowski viszont válogat, és így valóságos Rameau-slágereket hallunk, amit az is jelez, hogy egy olyan kakukktojás is szerepel, amit eredeti formájában valóban mindenki ismer, mégpedig a csembalóra írt \"A tyúk\" zenekari átirata is. De ismert és itt elhangzó formájában stílusidegen egy kicsit a Castor et Pollux temetési jelenete és a Les Boréades utolsó felvonásának indító muzsikája, amelyek az énekszólamaiktól megfosztva szerepelnek, bár így is nagyon meggyőzően.

A Zais - hősi pásztorjáték - nyitányával indul a darabok sora, amely önmagában is különleges, hiszen alcíme szerint az elemek születését ábrázolja, ahogy a Káoszból kiválnak.
Rameau, mint az első összhangzattan-teoretikus, aki felismerte, hogy nem a dallam, nem is az ellenpontozás az, ami a zenét igazából strukturálja, hanem az akkordkapcsolatok rendszere, természetesen elméletének megfelelően próbálja ábrázolni a rendetlenséget. A nagy dobütések között - ami az elemek megszületésük fölött érzett megrázkódtatását ábrázolja - akkordkapcsolat-töredékek szólalnak meg, amelyek végül értelmes rendbe állnak össze.

De vannak itt egyszerűbb zenék is, mint az elbájoló Gavottes - piccolóra és zenekarra - szintén a Les Boréades-ból, a már említett A tyúk, vagy a Danse des Sauvages a Les Indes Galantes-ból. És a Tamburin a Les Fétes d’Hébé-ből. Mind - a Minkowski szerint - a Berlioz előtti legnagyobb francia zenekari szerző valóban megragadó melodikai érzékét és a korabeli hangszerek által kifejezhető koloritok gazdag tárházának felmutatására képes zsenialitását dicséri.

Biztos nem írtam volna ilyen hosszadalmasan Minkowski kísérletéről, ha a megszólaltatás azt érdektelenné tenné. De nem. A korabeli viszonyokhoz képest hatalmas - de azért autentikus méretű - zenekart hallunk, tíz első és nyolc második hegedűvel, ami tömör hangzást eredményez, halványan sem emlékeztetve arra nyiszorgásra, amely kevésbé kiváló zenészekből álló zenekarokat barokkzene-játék címszó alatt oly sokszor jellemez.

És ebből következőleg valódi különbség van forte és piano között, de a karmester arról is gondoskodik, hogy a különböző tempók, karakterek között is jól érzékelhető legyen a differencia. Amely utóbbit szintén jól segíti a nagyobb létszám, hiszen a hangszínek árnyalatteli festése - a különféle hangszerek használata mellett - azok hangerőbéli egymáshoz illesztésével is segíthető.

Mindez - a valóban a legszebbek közül válogatott darabokban alkalmazva - az utóbbi idők egyik legélvezetesebb hangszeres barokk zenei lemezévé teszik a szerencsére nagyon is nem képzeletbeli symphoniát.