Bejelentkezés Regisztráció

Bemutatjuk

Vokális művek

2020-12-27
-- zéta --

A jubileumi Beethoven-dallemez csúcsa számomra a szinte ismeretlen népdalfeldolgozások. Könnyű lenne az ír-skót-walesi nyelvre fogni a siker titkát, bár biztos benne van az is. Azt hiszem, ennél nagyobb szerepe van annak, hogy Ian Bostridge előadói karizmája nem a XIX. század német dalkultúrájához áll közel, hanem sokkal inkább a középkori brit dalnokokéhoz.

Hangszeres művek

2020-11-01
-Heiner Lajos-

Ismert, hogy Sokolov már nem készít stúdiófelvételeket. Mintegy negyedszázadnyi kihagyás után most igen szigorú kondíciókkal vállalta, hogy hangversenyei részben publikálásra kerülhetnek. A művész gyakorlatilag nem enged vágni, még a közönség esetleges köhögését sem hagyja retusálni.

Könyvek

2020-09-22
-Heiner Lajos-

A szerzőnek minden bizonnyal ez a kötet eddigi zenei írói munkásságának, legszívesebben a koronája kifejezést használnám, ha ennek a szónak napjainkban nem lenne negatív csengése, tehát csúcsa.

Szimfonikus művek

2020-07-02
-Heiner Lajos-

Az évszakok változása, sokszínűsége számos zeneszerzőt megihletett, Haydnt, Csajkovszkijt vagy épp Piazzolát, és persze a korongon szereplő két mestert is. Helyesebb cím lenne a Kétszer négy évszak, hiszen Vivaldi és Verdi műveit bő százhúsz év választja el egymástól.
Nem tudom, kinek a fejében fogant meg a gondolat, hogy ezt a két kompozíciót egy CD-n rögzítse - a barokk mester műve számtalan változaton megjelent lemezen, de tudtommal először ez alkalommal párosították a Verdi-zenével.

Hangszeres művek

2020-06-20
-Heiner Lajos-

Rákerestem az Interneten Csajkovszkij zongoraversenyének komplett felvételeire. A „B” betű végén már a 62. változatnál jártam, engedelmükkel, nem néztem tovább a listát – ahol az első név bizonyos Behzod Abduraimov, az utolsó pedig Igor Zhukov...

Vokális művek

2020-05-27
-Heiner Lajos-

Az első kérdés, ami az emberben felmerül, még mielőtt a két korong valamelyikét beteszi gépébe: nem redundáns ugyanazt az előadást egyszerre kínálni CD-n és DVD-n egyaránt?
Úgy gondolom, nem. Egy CD-t könnyű elindítani, egy DVD esetében viszont pl. át kell programozni a TV-csatornákat. Egy CD-t „fél füllel” is lehet élvezni, egy DVD-t fél szemmel nem (küklopszok kivételt képeznek). - Úgy érzem, ennél a kiadványnál a két formátum kiegészíti egymást.

Szimfonikus művek

2020-04-27
-- dni --

Valójában mindannyiunknak vannak kedvenceink sőt, vannak élethelyzetek, amelyek akár hosszabb távon is meghatározzák – legalábbis befolyásolják – ízlésünket.
Húsz éves koromig szinte kizárólag Bach és a kísérletezős kortársak töltötték ki teljes zenei világomat, amihez viszonylag hamar hozzájöttek még a Richard Strauss művek, majd az operák, de például Mahlerre még tíz évet kellett várnom, Bruckner szimfóniáival kapcsolatban pedig szinte csak akkor esett le a tantusz, amikor már majdnem lemondtam róluk.

Szimfonikus művek

2020-04-07
-Heiner Lajos-

Az elmúlt hetekben a Philharmonia Zürich jelentette meg a mű legújabb lemezfelvételét. A Zürichi Operaházban 2019 februárjában adott hangverseny felvételéről van szó.
Szívesen ott lettem volna. Egy élvezhető, tempós előadást hallhatott a publikum. A CD magán hordozza a Philharmonia Zürich lemezeinek szokásos jellemzőit, néhány felvételükről már beszámoltunk.
Csakhogy...

Könyvek

2019-12-09
-- zéta --

Az Operaház főemléktárosa, Karczag Márton pazar kiállítású és lenyűgözően aprólékos könyvet írt az intézmény kiadásában a néhai igazgatóról, Tóth Aladárról. Az alcímben még ott van a direktor neve után az „és kora” kitétel is, ami jelentősen kitágította Szerző lehetőségeit. Persze, ahogy lenni szokott, amit nyertünk a réven, elvesztettük a vámon…

Kamara

2019-11-17
-Heiner Lajos-

Rendszerint operaelőadásokról, - felvételekről írok.
Eredetileg úgy gondoltam, átengedem e CD-t valamelyik, kamarazenekarban nálam sokkal jártasabb Szerkesztőtársamnak.
De meghallgattam – és győzött az irigységem.

Nem adom!

Vokális művek

2019-11-10
-Heiner Lajos-

A jelen CD-n szereplő karakterek zömét Ildar Abdrazakov már színpadon is megformálta. A meglehetősen szűkszavú kísérőfüzet szerint „Verdi korai és középső korszakából választott áriákat”. A CD-szereplő legkésőbbi Verdi-opera a Don Carlos – az ezt követő művekből nem is választhatott volna áriát, merthogy az Aidában, az Otellóban és a Falstaffban, legjobb tudomásom szerint, nincs önálló basszus-ária.

Könyvek

2019-10-20
-- zéta --

Különös könyv jelent meg Berczelly Istvánról, az Operaház örökös tagjáról, a kollégák és a közönség által egyaránt szeretett és kedvelt basszbaritonról. Arról a művészről, aki szinte már remetei magányba húzódva töltötte operai évtizedeit (azt a majd fél évszázadot), melyben a rivaldafényt egyedül az operaszínpad deszkáin fogadta el (ott is kelletlenül).

Szimfonikus művek

2019-09-22
-- dni --

A németek visszakapták a berlini rádió oroszoknál parkoló archívumát, így a Berlini Filharmonikusok közreadhatták az 1939 és 45 között valamennyi rádión közvetített koncertjük hangfelvételét.
Digitalizálva, feljavítva, SACD technikával. Huszonkettő CD! Szinte nyomasztóan nagy hangtár, amihez – szinte mellékesen – jár egy 180 oldalas keménykötésű könyv, rengeteg adattal és fotóval.

Szimfonikus művek

2019-04-23
-Heiner Lajos-

A 2015-ben alapított cégnek ez a kilencedik CD-je. Az orkeszter a Zürichi Opera zenekara, felvételeiket ezzel a névvel jegyzik. Luisi pedig az opera főzeneigazgatója.

Könyvek

2019-04-08
-- zéta --

A szóló zongorakoncertek rajongói izgalmas kötettel gazdagodhattak a Rózsavölgyi és Társa Kiadó jóvoltából. A neves skót pianista és muzikológus, Kenneth Hamilton mintegy évtizeddel ezelőtti munkája, Az aranykor után immár magyar nyelven is olvasható. A téma – egyben a könyv alcíme is erre utal – a romantikus zongorajáték és a modern előadás viszonya.

Vokális művek

2018-12-23
-- zéta --

Wunderlich 1966-ban a pályája csúcsán volt, technikailag mindent tudott, s bár rengeteg fellépést teljesített, ügyesen megóvta magát az idő előtti elhasználódástól. Csak életkorának és hangi állapotának megfelelő feladatokat vállalt el. Elég sok dalesten közreműködött, s elsajátította a lied műfajának minden fogását.

Szimfonikus művek

2018-11-11
-Heiner Lajos-

A sorozat legnépszerűbb (bár egyes vélemények szerint leggyengébb) opusa a Moldva. A múlt század szinte valamennyi nagy karmestere lemezre vette, (a két kivétel Mengelberg és Klemperer), többen nem is egyszer...

Hangszeres művek

2018-06-24
-- zéta --

Vinyllemezen jelent meg újra Bartók II. hegedűversenye. Renaud Capuçon és a Londoni Szimfonikusokat dirigáló François-Xavier Roth ideje határozottan lassúnak tekinthető. Capuçonék egyébként az első két tételben maradnak el feltűnően Bartóktól, a harmadik, az Allegro molto szinte másodpercre egyezik a szerzői óhajjal. Viszont az övék a messze-messze leglassúbb második tétel.

Opera

2017-12-27
-- zéta --

Lovro von Matačić bejárta a világot, Bayreuth-tól Londonig, Bécstől Buenos Airesig, Milánótól Berlinig mindenütt ünnepelték, de mégis mindvégig megmaradt horvát művésznek, aki gondosan ápolta zágrábi kapcsolatait, s rengeteg időt töltött hazájában. Számos honfitársát juttatta el a nagyvilág zenei pódiumaira, s nagyszámú világsztárt csábított horvátországi koncertjeire.

Opera

2017-12-20
-Heiner Lajos-

Az embernek olyan érzése van, hogy Verdi operáinak címeit beledobták egy nagy kalapba, majd randomszerűen kihuzigálták, a számok így kerültek a két ezüstkorongra...





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.