Kürtversenyek / Barry Tuckwell

Horn Concertos
Telemann, Cherubini, Förster, Weber, L. Mozart, M. Haydn, Punto, F. J. Haydn
Barry Tuckwell
Academy of St Martin in the Fields
English Chamber Orchestra
Neville Marriner
EMI - 7243 5 86558 2 7

A hatvanas évek végének, hetvenes éveknek volt nagy kürtvirtuóza Barry Tuckwell, a Londonban élő, ausztrál származású művész. Több korabeli lemezének (1974-81) anyaga került most két CD-re. Mint az itt szereplő szerzők felsorolásából is kitűnik, nem feltétlenül elsőrangú anyagból kénytelen dolgozni az sem, aki a két legnépszerűbb rézfúvós hangszer egyikének elkötelezett szólistája. De, mint már egy másik lemezcég ismeretlen szerzőket felvonultató lemezeiből megtudtuk, e korszak jelentéktelennek tűnő szerzői is - a mindent nagyon erősen meghatározó zenei köznyelvet elsajátítva - nagyon is élvezetes, gyakran gyönyörű művek, vagy legalábbis részletek komponálására voltak képesek. Mint amilyet itt például először a Förster-koncert lassú tételeként hallhatunk.

Más megítélés alá esik Weber, aki nem csak érdekes, nagyszabású, és a figyelmet azonnal magára vonó, hanem egészen különleges szépségű művel jelentkezik itt. E-moll concertinójában valóban kezdhetjük megcsodálni Tuckwell hajlékony hangképzését, virtuóz futamait, nagyívű dallamépítkezéseit, sőt a kadenciában kétszólamú játékát.

A St Martin in the Fields Kamarazenekar is kezd Marrinerrel együtt magára találni itt. Érthetetlen, hogy a hetvenes évek legvégén hogyan lehetett a barokk, koraklasszikus művekben még ilyen merev ritmuskezeléssel, kifejezéstelen dallamformálással játszani, sőt ezzel hírnévre szert tenni. Miközben tudták, hogy zenélni valójában úgy kell, ahogy azt a Weber-műben teszik. Érzékenyen, hajlékonyan, szellemesen.

A két lemez fő szerzője Punto, alias Johann W. Stich (Jan Václav Stich, vagyis Giovanni Punto), akinek zenetörténeti érdemei mint előadóé elévülhetetlenek elsősorban. Mozart egyik sinfonia concertantéja (K.Anh.9 = 297b) kürtszólamát, Beethoven az F-dúr szonátát (Op.17) írta neki. Tizennégy versenyt és néhány kamaraművet komponált hangszerére, amelyek közöl négy concerto hangzik el itt.

Ezek szerint egészen kiváló előadója lehetett hangszerének, és művei, ha zenei tartalom terén nem is lépnek túl kora kismestereinek világán, felvonultatják mindazt, amit a korabeli natúrkürtökön meg lehetett mutatni. (Valójában ez volna érdekes ma is.) Természetesen azért nem könnyű elzenélni ezeket ventiles, mai hangszeren sem. Ugyanolyan szépen kell megszólaltatni a hangokat, szélsebesen futkározni a teljes hangterjedelem szélsőségei között - a legmagasabb és a legmélyebb hangok ma sem szólalnak meg sokkal könnyebben tisztábban -, hozni a szélsőséges dinamikát. A lecke fel van adva.

Tuckwell jelesre megoldja, itt-ott a zenekartól és a karmestertől várnánk többet, hogy a művek ne csak afféle virtuóz mutatványul szolgáló kürtszólamoknak tűnjenek kísérettel, hanem teljes értékű alkotásoknak. A végére még egy Joseph Haydn-versenymű, amelyben a technika és a zene is a helyére kerül, így áttekintést kaphatunk a Mozart nélküli kürtversenyek világáról, egy kiváló művész előadásában.