Ez a felvétel a maga idejében valószínűleg a létező legjobbak közé tartozott, hiszen korának legnagyobbjait vonultatja fel. Az egyetlen azonban, aki maradandót alkotott, az Callas.

Jól érzékelhető, hogy a zenekar és az egész apparátus élvezte a \"játékot\". Talán annak idején, a hercegérsek udvari előadásán sem volt szokásban, hogy az előadók fogcsikorgatva törekedjenek arra, hogy profinak látsszanak. A szombathelyiek sem teszik, és ettől lesz minden fölényes és pergő.

1986-ban, pont négy esztendővel e lemez felvételét követően Domingo és Obraztsova ellátogatott hozzánk, bearanyozni egy pillanatra egyre szürkülő operaéletünket. Õk e lemezen is tündökölnek.

Már a bemutató is csak langyos közönségsikert hozott, s a további előadások sem igazolták az alkotás tökéletességét. Mindennek ellenére folyton azon kaptam magam, hogy szívesen hallgatom ezt a lemezt.

Furcsa állat az ember. Elkezdi nézni a filmet és megjegyez minden apró - számára nem tetsző - dolgot. Aztán ahogy múlik az idő, azt veszi észre, hogy már régen nem érdekli a díszlet, a jelmez vagy az énekes hangja. Csak az aggódás marad Desdemonáért, meg a remény, hogy Emilia ez egyszer előbb jön be a szobába.

Réti József, Palcsó Sándor, az akkori Melis György és a fiatal Gregor József. Egyszerűen páratlan. Évtizedek oratórium- és operafelvételein végigtekintve is ki merem jelenteni, hogy világszám.

A CD Sass Sylvia 1978 és 1986 között rögzített hangfelvételeiből tartalmaz illusztris válogatást, egyben kitűnő \"kórképet\" rajzolva az énekesnő ellentmondásoktól sem mentes művészi pályájáról.

Két promenádkoncert műsora egy CD-n. Egy bámulatos együttes Walesből, és a kiváló BBC Zenekar. Egy repertoárdarab és egy kuriózum. Itt is, ott is meglepetés.

Amikor Vishnevskaya elhagyta hazáját, a Nyugat két izgalmas lemezfelvétellel várta őt. A Kisvárosi Lady Macbeth elsöprő siker volt - a Tosca viszont azóta is megosztja a hallgatóságot.

Nem értem sem az apropót, sem a koncepciót. Bár tulajdonképpen egyikre sem volna szükség, ha meggyőző lenne, ami a lemezen hallható. De nem az. Ráadásul a felvétel zavarba ejtően hullámzó színvonalú.

Pierre-Laurent Aimard előadásában Elliott Carter vérlázítóan nehéz zongoradarabjai épp úgy a zenei akrobatizmus áldozatai lesznek, mint Ravel nagylélegzetű kompozíciója.

Fél évszázaddal ezelőtt mások voltak az igények. A XIX. század alkotóművészeinek romantikus életérzése - élő legendák, kirívó egyéniségek formájában - ott ragadt az előadói gyakorlatban.

A Hungaroton gregorián sorozatában most megjelent tematikus zenei anyag szépsége, az előadás kitűnő minősége és a feltűnően jó felvétel újabb kiváló darabbal gyarapítja a Schola Hungarica rögzített repertoárját.

A hazai színpadokon is rendre felbukkanó operát többnyire biztonsági hangszerelés, aránylag egyszerű játszanivaló jellemzi. A Philips lemezén sztárok kaptak jutalomjáték-lehetőséget.

Ponnelle 1976-os Figaro-filmjét nézve egyre erősebb bennünk a gyanú, hogy a néhány évvel korábbi A sevillai borbély csupán előtanulmány volt a nagy műhöz. Ami ott még csupán kísérleti stádiumban lévő ötlet, az ebben az adaptációban már kicsiszolt megoldás - a közel harmincéves felvétel pedig még ma is etalon.

Tudták, hogy Mendelssohn I. szimfóniája viseli az Olasz melléknevet, Mackerras Bach barokk operáit is vezényelte, a középső C pedig a zongora billentyűzetén körülbelül középen elhelyezkedő hang? Úgy tűnik, van még mit tanulni - vagy nekünk, vagy a szerzőnek.

Mit várhatunk egy film-adaptációtól, ahol a narrátor japán nyelven szól, a latin nyelven éneklő - szintén japán - kórust pedig helybeli zenekar kíséri? Elsősorban súlyos megrázkódtatást - pozitív értelemben! A színpadi látvány igazán hatásos, a rendezés egészen különleges és újszerű. A jó énekeseket ráadásba kapjuk.

Bízom benne, hogy rengeteg feltáratlan kincs rejtőzik még ebben a műfajban. És hiszem, hogy közepes művet még a legjobb előadásban sem érdemes lemezre venni.

A felvételek 40-42 évvel ezelőtt készültek - mondhatni, Vásáry abszolút fénykorának hangi dokumentációi. Vásáry ugyanis az elmúlt évek hiedelmei ellenére nagyon is tudott zongorázni.

A két rendíthetetlen királynő történetét Schiller drámája nyomán Donizetti is feldolgozta: operája zenei anyagát tekintve semmivel sem marad el a szerző legnépszerűbb darabjai, így például a Lammermoori Lucia mögött. Az ENO Stuart Máriája pedig kötelező darabja a belcanto-rajongók DVD-gyűjteményének.