Moszkvai Mercedesek (Anne Gray: Komolyzenei kalauz)

ANNE GRAY: Komolyzenei kalauz
464 oldal
3170 Ft
Tericum Könyvkiadó
2005

Az egyik szemem sír, a másik meg üveg - járt körbe a gimiben a szlogen, amikor Kölcseyt vettük magyarból. Na, ez jutott eszembe, amikor olvastam ezt a könyvet.
Ez egy olyan kiadvány, amit elvileg azok vehetnek meg nyugodtan, akik outsidernek érzik magukat a komolyzenével kapcsolatban, de szeretnének változtatni ezen a helyzeten. Nem blöfföl olyasmivel, hogy \"laikusok és szakmabeliek egyaránt forgathatják\", nem próbálkozik \"szemléltető példákkal\" és kottaillusztrációkkal. Körülbelül olyan, mintha egy hótt amatőr fogná a gondosan őrzött iskolás ének-zene könyveit, és az azokban olvasottakat saját szavaival adná tovább, többé-kevésbé jól.

Nem véletlenül írtam, hogy elvileg nyugodtan megvehetik.
Tény, hogy minden benne van, ami kiindulási lap lehet komolyabb ismeretek megszerzéséhez: korszakok, zeneszerzők, műfajok, hangszerek, előadók, szakkifejezések - plusz a mesélő stílus.

Amit viszont mindenképpen nehezményezhetünk, az egy jó olvasószerkesztő és egy szakmai lektor totális hiánya, minek következtében helyenként irgalmatlan szakmai butaságokat olvashatunk a könyvben.

Meséljek példákat?
A könyvben Mendelssohn I. szimfóniája viseli az Olasz melléknevet; a norvég és a finn zeneszerzők között Skandinávia jeles komponistái is helyet kaptak, a hangfajokról olvasva pedig megtudjuk, hogy a basszus hang terjedelme \"kétoktávnyi felfelé az E-től, egy oktáv és egy hatoddal a középső C alatt\".
A karmesterekről szóló fejezetben kiderül, hogy Mackerras \"…J. S. Bach barokk operáit is vezényelte\", Sinopoli még él, viszont hiányzik a listáról például Furtwängler, Toscanini, Karajan, Bernstein és (mindkét) Kleiber. A listák egyébként is érdekesek: a maestrók születési dátumuk szerint sorakoznak, az \"Európa legkiválóbb zenekarai (abc-rendben)\" felsorolást pedig a Bécsi Filharmonikus Zenekar (sic!) zárja - a régi jó W-probléma, ugye…
A Zenei kifejezések jegyzékében meglepve olvashatjuk, hogy a \"felütés: amikor a karmester felemeli a kezét, hogy beintse a zenekart\", a \"klimax: egy zenemű legmagasabb hangja, illetve érzelmi középpontja\", a metronómot Jacob Maezel találta fel, a \"középső C: a zongora billentyűzetén körülbelül középen elhelyezkedő hang\", a \"tárgy:\" pedig \"a fúga témája\".
Soroljam még?

Az arányokkal is van egy kis probléma, de ez nem feltétlenül baj. Számos olyan művész kapott helyet ugyanis a könyvben, akikről valószínűleg eddig nagyon kevesen hallottak (igaz, talán nem véletlenül). Mindenesetre elég erős az angolszász vonal - meglepően sok amerikai zeneszerzőről olvashatunk, és az angolok közül is közel harminc komponista képviselteti magát a könyvben. Ezen kívül a megemlített karmesterek között is van jó néhány, akiknek lemezeit valószínűleg hiába keresnénk a boltokban.
Két külön (terjedelmes) fejezet foglalkozik a női zeneszerzőkkel, illetve karmesterekkel is - előbbiek közül hatvanhetet említ meg a szerző, utóbbiak listáján pedig csaknem harminc név sorakozik. Akár harcos feministáról, akár a PC-t szem előtt tartó hölgyről van szó, e mintegy 60 oldalnyi feminin blokk (és az előbb említett, jobbára ismeretlen művészek valós szerepüknél nagyobb arányú említése) ellensúlyozza némiképp a könyv hibáit.

És, hogy még ambivalensebb érzéseink legyenek, a fülszövegben azt olvashatjuk, hogy a szerző, dr. Anne Grey zenetörténész, aki számos tanulmányt írt a billentyűs hangszerekről és a kóruszenéről. (Mely könyveket ezek után félnék elolvasni, mert a végén még kiderülne, hogy a fekete billentyűk halkabbak, a méhecske pedig azért zümmög, mert nem tudja a szöveget.)

Egy szó, mint száz: furcsa könyv. A \"profi laikusok\" és a szakmabeliek számára valószínűleg annyira rossz, hogy az már jó. A bevezető mondatokhoz kanyarodnék vissza: outsiderek, érdeklődők, kezdők számára lehet hasznos a könyv (elsősorban amiatt, hogy benne van minden, ami zene, és mégsem száraz, lexikális stílusban). Ám számukra is csak úgy, ha a benne foglalt bármilyen információnak utánanéznek egyéb kiadványban is. Hiszen ma már tudjuk: ha azt olvassuk, hogy Moszkvában Mercedeseket osztogatnak, akkor azért utánanézünk az ügynek más hírforrásban is.