Az út erre vezet (Az Aida 1982-es felvétele)

VERDI: Aida
Ricciarelli, Domingo, Obraztsova, Nucci, Ghiaurov, Raimondi, de Palma
Coro e Orchestra del Teatro alla Scala
Claudio Abbado
Universal / Deutsche Grammophon
477 560-5

A Universal újra kiadta a Deutsche Grammophon 1982-es nagysikerű lemezét. Nem kellett sok rizikót vállalni, a felvétel magáért beszél. Nekünk, magyaroknak különösen kedves lehet, mert Verdi operája ebben a felállásban kicsit emlékeztet az Erkel Színház egyik 1986-os legendás előadására. Az egyik legutolsó legenda. Az ilyen szép emlékekre jó visszatekinteni.

Akkor, 1986-ban, pont négy esztendővel e lemez felvételét követően Radames és Amneris ellátogatott hozzánk, bearanyozni egy pillanatra egyre szürkülő operaéletünket. Domingo és Obraztsova még a csúcson mutathatta meg az egyiptomi hadvezér és a szerelmében oly szerencsétlen fáraólány figuráját. Õk e lemezen is tündökölnek.

Placido Domingo egyik legjelentősebb szerepében. Radames alakja nála nem egyszerű katona, nem is egyszerű szerelmes. Abody Béla szép mondatával: nagy hang és - ami még fontosabb - nagy lélek. Egy festő érzékenységével keveri a színeket a románcban (Celeste Aida), a hangszín egyszerre hősi és lírai. Előadásában ez az összetettség szövi át az opera minden ütemét. A híres, Nílus-parti jelenetet önhibáján kívül magányosan vészeli ugyan át (okokról később), de átalakulása Amonasro megjelenésekor így is megrázó. Egy nagy államférfi, aki egy tizedmásodperc alatt kényszerül ráébredni addigi sikerei és örömei elmúltára.

Elena Obraztsova egyetlen vonal mentén építi föl a fáraó lányának grandiózus alakját. Ez a vonal a szerelem. Amiért mindent odaadna. Fokozatosan leveti büszkeségét, elhagyja a királynői attitűdöt, a hatalmat, a sikert, a gazdagságot. A végén már mindent odaadna, ha Radames mellett lehetne a sziklasírban, ha vele halhatna. Tragédiája, hogy a világon mindent megszerezhet, csak a hős katona szerelmét nem. Összeomlásának ábrázolásával Obraztsova a szerep minden eddigi gazdáját felülmúlja. Eddig nem értettük Verdit, mit akart ezzel az elképesztő drámai erővel alátámasztott frázissal (Empia razza! Anatema su voi!...), egész életműve legmegrázóbb átkával. Nos, a Mester tudta, hogy egyszer majd, akár bő évszázad múltán lesz valaki, aki így fogja azt megszólaltatni.

Az etióp oldal már jóval gyengébb. A rabszolgaként sínylődő valamikori királylány szerepében Katia Ricciarelli. (A 90-es évek elején volt egy hallhatatlan negyed-Aidája a Népstadionban, de szívesebben emlékszünk a régebbi pesti vendégjátékaira.) E felvételen egy színtelen hangú bravúrénekesnőt hallunk, aki nem sokat tud a szerepről, a szenvedélyről, a szerelemről. Híresen nehéz, III. felvonásbeli áriájában (Qui Radames verra) hazáról és szerelméről énekelne szenvtelen és jéghideg hangon. Kezdjük érteni Karajant, aki vele énekeltette Turandot szólamát. Most is egy világbajnok magasugró elképesztő technikai biztonságával viszi át e legnehezebb frázisokat, de sajnos, sejtelme sincs, miről énekel. Pianobajnok, csak kár, hogy ez nem sportesemény, s értelme sincs sok.

Apja, a fogságba esett etióp király szólamát Leo Nucci énekli. Eddig sem tartoztam a rajongói közé, hát, most sem győzött meg. Hiányzik alakításából a nagy formátumú hang, a király figurája, helyette afféle simlis csibészt hallunk, aki amolyan Figaro-hangon dalolja el szólamát. Magasságai f felett súlytalanná válnak. Kicsit érthetetlen, hogy is került ebbe a csapatba, de hát ez a többi felvételénél is felmerül.

Ramfis, a főpap szólamát a rendíthetetlen Nikolai Ghiaurov kelti életre. A dalmű elején még szinte kedves, jóindulatú figura, aki Radames bukását követően válik azzá a könyörtelen despotává, aki még a fáraólány ellenében is elsöpri a rendszer ellenségeit. Alakítását hatalmas hang, sziklaszilárd dallamívek jellemzik.

A Király kicsit jelentéktelen figuráját nagynevű szólistára bízták, Ruggiero Raimondi üzembiztos formálással ad súlyt a szerepnek.

Ha egy vetélkedőn feltennénk a kérdést, ki az a tenorista, aki a legtöbb komplett operafelvétellel büszkélkedhet, kevesen tudnák a választ. Persze, mert mindenki a nagy tenorsztárok körében keresné azt. Pedig - tudtommal - még egy szimpla árialemeze sincs. Piero de Palma, a comprimariók koronázatlan királya e felvételen a Hírhozót énekli, ezúttal is hibátlan szólamvezetéssel és tökéletes stílusismerettel.

A Milánói Scala Zenekarát és Énekkarát az a Claudio Abbado vezényli, aki ebben az időben a színház és egyáltalán az olasz opera elsőszámú dirigense volt. Zenei szempontból a felvétel legragyogóbb ékessége a darab monumentális második felvonásbeli zárójelenete. Verdi itt valamennyi főhősét a színre teremti, a nagyszámú szólistagárdán kívül rendkívül összetett a kórus is (karigazgató: Romano Gandolfi). Papság, udvari nép, rabszolgák, hadifoglyok és katonák mind-mind más érdekek és más érzések mentén. Ez a szűk félórányi zene a belcanto összegzése és egyben a helyes irány meghatározása. Az út erre vezet.