\"...és bocsásd meg a mi vétkeinket...\" (Verdi: Stiffelio)

VERDI: Stiffelio
Stiffelio: José Carreras
Lina: Sylvia Sass
Stankar: Matteo Manuguerra
Josg: Wladimiro Ganzaroli
ORF Symphony Orchestra and Chorus - Lamberto Gardelli
Universal / Philips
475 6775

Tudom, tudom, tisztelt Hölgyeim és Uraim, ez az opera nem tartozik Verdi legjobb alkotásai közé. Már az 1850-es trieszti bemutató is csak langyos közönségsikert hozott, s a további előadások sem igazolták a szerzőpáros munkájának tökéletességét.

Mindennek ellenére folyton azon kaptam magam, hogy szívesen hallgatom ezt a lemezt. Hát igen - gondolhatják Önök -, Verdi - az mégiscsak Verdi. És ez így is van. Kétségtelen, hogy ebben az operában nincsenek olyan, egyszeri hallásra is fülbemászó dallamok, amelyeket már a premier másnapján a fél város fütyül az utcán. Verdi zsenialitása most egy kicsit másképp nyilvánult meg. Piave ugyanis egy nem egészen szokványos, sőt, véleményem szerint az olasz opera - és ezzel együtt Verdi - világától is egy kissé távoli történettel állt elő.

Az addigi, sok vérrel, indulattal fűszerezett cselekmények összetett és erős karakterű hősei helyett egy félig-meddig elvont személyiségű, de mindenképpen földöntúlian szelíd és okos protestáns lelkészt tesz meg címszereplőnek. A helyszín sem valamelyik fülledt délies ország, hanem a hideg, inkább a teleiről elhíresült Ausztria. De ami a legelképesztőbb az egészben, hogy a címszereplő minden további nélkül megbocsát házasságtörő feleségének, ráadásul mindezt mint lelkész teszi, az evangélium szavai alapján. Ezt azért a korabeli olasz közönségnek valószínűleg nem volt olyan egyszerű mindenféle aggályoskodás nélkül befogadni. Az újszerűség azonban nemcsak a publikumnak okozhatott \"emésztési\" problémákat, hanem a zeneszerzőnek is.

Éppen ez az egyik oka annak, hogy a zene középszerűsége ellenére is figyelmükbe ajánljam ezt a lemezt. Verdi itt új utakra lép, valamiféle kísérletező hang érződik a muzsikáján, hiszen olyan jellemeket rajzol, amilyeneket eddig még sohasem, egy olyan környezetben, olyan erkölcsi normákkal a háttérben, amely számára talán idegen. Azt hiszem, jól sikerült megjelenítenie szereplőit, de ebben az idegen légkörben saját hangja kissé eltompult, zsenialitása nem tudott igazán áttörni az ábrázolás keretein.

Természetesen tiltakozott a cenzúra is, és a mű mielőbbi átírására \"buzdította\" a szerzőpárost. Ehhez hozzájárult a mű langyos fogadtatása is, így Aroldo címmel hamarosan elkészült a második verzió, melyet 1857-ben mutattak be. A történet immár Itáliában játszódik, olasz hősökkel. A gyilkossá vált após, a csalfa feleség és a vele sorsközösséget vállaló férj hosszú magányos zarándokúttal vezekel a bűnökért. S hogy az isteni megbocsátás egyértelmű kinyilatkoztatássá váljék, egy vad vihar hozza ismét össze a házaspárt. Helyreállt hát a világbéke Verdi, a közönség és a cenzúra lelkében is.

E most piacra került kiadványon hallható, 1979-ben rögzített előadás egészen egyszerűen lenyűgöző.
Carreras Stiffeliója telitalálat. Minden allűr nélkül, pontosan azzal a nemes, magasrendű szellemiséggel énekel, ami elvárható a szereptől. Erasmus békéjével szemléli a világot, ha apósa (Stankar) nem végez a gaz csábítóval, akkor az felőle máig vígan élhetné világát.
Az olasz opera meseszövésének és a német reformáció elveinek ellentéte talán ezen a ponton ütközik ki legjobban.

Stankar szerepében egy remek baritont hallhatunk, Matteo Manuguerra személyében, aki éppúgy képes lírai hangok eregetésére, mint indulatok elementáris megjelenítésére. Sokarcú szerep, mely megtalálta sokarcú előadóját.

Sass Sylvia hangterjedelme, mint mindig, most is lenyűgözően hat. Szoprán létére bármelyik alt énekesnő megirigyelhetné mélységeinek színét, erejét. Gyönyörű, hajszálvékony és kristálytiszta pianókat énekel a háromvonalas C közelében is. Néha a felső regiszter vehemensebb részeinél kicsit elkapja a hév, s egy kis nyomás rondít bele a levegőn ülő hangok természetes áradatába. Lina nem egészen makulátlan jelleme azonban bőségesen elbírja ezeket az effekteket.

A zenekar Lamberto Gardelli vezetésével pedig mindent megtett azért, hogy ezek a méltán világhírű énekesek a legjobbat nyújthassák közönségüknek.

Új arcát ismerhetjük meg Verdinek. Talán nem olyan lenyűgöző, nem olyan látványos, mint az eddigiek, de annál tanulságosabb. S ahol hiányt érzünk a zenében, ott némileg kárpótol a pazar előadás.