Az igazi Mahler?!

JONATHAN CARR: Az igazi Mahler
Fordította: Borbás Mária
312 oldal
3200 Ft
Európa Könyvkiadó - 2005

Gustav Mahler korszakos jelentőségű karmester és ellentmondásos zeneszerző - talán így lehetne összegezni az 1860-ban született komponista és dirigens kortársainak véleményét. Vagy, ahogy egy korabeli újságíró fogalmazott: \"Mindig szívesen látjuk Mahlert a pódiumon, feltéve, ha nem a saját szerzeményeit vezényli\".

A Mahler-kultusz csak jóval \"névadójának\" halála után kezdődött, viszont mindmáig tart. Magára valamit is adó karmester nem lehet meg saját Mahler-szimfóniaciklus nélkül, a Nemzetközi Mahler Társaság, bár manapság pénzügyi nehézségekkel küzd, azért él és virágzik, Gilbert Kaplan Mahler-kutató multimilliomos és műkedvelő dirigens a szerző eredeti kéziratából rekonstruálta a Feltámadás-szimfónia általa eredetinek vélt, kottahű változatát, és adta elő az általa erre az alkalomra kibérelt Bécsi Filharmonikusokkal. Egyszóval: Mahler zenéje ma népszerűbb, mint valaha. Jonathan Carr közelmúltban megjelent Az igazi Mahler című könyvéből az is kiderül, hogy nem volt ez mindig így.

Carr könyve nem tekinthető zenetörténeti munkának, inkább csak jól megírt életrajzként érdemes és szabad olvasni. Hiányoznak belőle a forrásmegjelölések és a hivatkozások, és - a Mahler művei iránt rajongók nagy bánatára - magukról a művekről, a kilenc befejezett és egy befejezetlen szimfóniáról, a dalciklusokról, és egyéb munkákról igen kevés igazán érdemi szó esik.

A művek jellemzésénél Carr olyan banális és nem egyszer vitatható jelzőkre szorítkozik, amelyek legalábbis hozzá nem értésről tesznek tanúbizonyságot. A bonyolult és igencsak heterogén zenei textúrájú Harmadik szimfónia nyitó tételét például dörgéshez, horkanáshoz, a fafúvósok hangzását a ledöfött disznó visításához hasonlítja (89. oldal). Nem kell Mahler-imádónak lenni ahhoz, hogy kikérjük a fenti állításokat.

Az összképhez hozzátartozik az is, hogy a munka, mint színes, élvezetes stílusban megírt életrajz (lásd a magyar kiadás reklámízű fülszövegét), megállja a helyét. Carr érdeklődésének homlokterében Mahler, mint ember áll, és ez a megfogalmazás, bármennyire közhelyes és semmitmondó is, mégis végigkíséri a művet. Mahler karrierizmusa és Almától való érzelmi függése egyaránt meghatározó szerepet játszik a szerző életében, és Carr is kiemelt teret szentel az ezekre vonatkozó részletek taglalásának. Ennek köszönhető, hogy a zeneszerző egyszerűnek és könnyűnek épp nem nevezhető pályafutásából számos tanulságos momentum kerül új megvilágításba.

A szerző javára írható továbbá, hogy oly sok más életrajzíróval ellentétben ő valamennyire szereti is könyvének alanyát, ami nem mondható például el a nemrégiben magyarul is megjelent Richard Strauss-biográfia szerzőjéről, Matthew Boydenről. Bár Carr egynémely állításával Mahler megítélésénél vitatkozni kell, hiszen a 77. oldalon például azt írja, hogy Mahler 1. szimfóniájánál nagyobb hatású Vaughan Williams azonos sorszámú műve. Lehet, hogy Nagy-Britanniában ezt így értékelik, ám az egyetemes zenetörténetre feltehetően Mahler munkája gyakorolta a nagyobb hatást.

Végül essék néhány szó a magyar fordításról, amely minden kétséget kizáróan a könyv leggyengébb pontja. Borbás Mária magyarítása valószínűleg rohammunkában készült, mással nem magyarázható, hogy a tapasztalt fordító egyebek mellett olyan slendriánságokat és megoldatlanságokat hagyott benne, mint például a hajszálhasogató, vagy a kúrázni (ez utóbbi többször is előfordul), amelyek egész egyszerűen csinálmányok, nem is szólva arról, hogy hogyan sikerült a nem túl bonyolult definitive recording szerkezetet elhatározó felvételnek fordítani (276. oldal). A CD-lemez (275. oldal) és az olcsó ár (278. oldal) kifejezések esetében pedig többről van szó, mint szimpla fordítási hibáról…

Jonathan Carr munkája egyenetlenségei ellenére bátran ajánlható minden zeneszeretőnek és Mahler-hívőnek, azonban kéretik fenntartásokkal kezelni a műben leírtakat. Csodákra egyébként se nagyon számítsunk, vagy ha mégis, akkor rakjunk fel inkább egy jó Mahler CD-t. Nagy a választék…