Régi és új - Respighi zenekari művei

Respighi zenekari művei
London Symphony Orchestra
Lamberto Gardelli
Academy of St Martin in the Fields
Sir Neville Marriner
EMI 2435865492

Dupla lemezen jelentette meg az EMI Ottorini Respighi nyolc szimfonikus zenekari művét, köztük néhány nagyon ismertet és néhány, általam eddig sosem hallottat. A bolognai születésű, Bartók-, Kodály-, Stravinsky-kortárs olasz neve hallatán az ember a Róma trilógiára asszociál. Nem is véletlenül. A Róma fenyői, a Róma kútjai és a Római ünnepek Respighi legtöbbet játszott és legnépszerűbb művei. Pedig ezeken kívül még nyolc operát is írt (a La fiamma - A láng - nálunk is ment a kilencvenes évek legelején) és aktívan foglalkozott régi olasz zeneszerzők munkáinak kiadásával is.

Két zenekar, két karmester, két hangzásideál. A lemez első felét a Londoniak játsszák, Gardelli vezényletével. A Belfagor - nyitány (1925) erőteljes, drámai hangzásra törekvő, hatásos kompozíció. Megtalálható benne minden, ami Respighi stílusára oly jellemző; melódia, mixtúra, a középkori zenék hatása és a kirobbanó hangszerelés. Ez a lenyűgöző változatosságú zenekari hangzás teszi Respighi valamennyi szimfonikus kompozícióját egyedivé. Néha persze az az érzésünk, hogy ha lefejtenénk a csillogó ruhát, bizony kiderülne, hogy a király meztelen, de mint tudjuk, egy uralkodót éppen attribútumai tesznek azzá, aki.

A Róma fenyői és a Róma kútjai pedig valóságos versengést folytatnak a legfifikásabb, leginkább szem- és fülkápráztató megszólalás nagydíjáért. A hangzást többek között hárfák, cseleszta és zongora, valamint harangjáték teszi lebegővé, de a Katakombák fenyői tételben az is kiderül, hogy Respighi csilingelő instrumentumok nélkül is képes egyedi hangszíneket, soha nem hallott hatásokat létrehozni.

Az előadás viszont kissé pongyola. Nagystílűen megfestett impresszionista munka, mely adós a részletek gazdagságával, az árnyalatok bemutatásával. Véleményem szerint ennél a végeredménynél sokkal több lapul a kottasorok között.

A további művek közül a Botticelli triptichon tekinthető egyedül eredeti Respighi-alkotásnak. A három ismert Botticelli-festmény ihlette kompozíció az előbb említettekkel egyívású. Neville Marriner és a St. Martin in the Fields kamarazenekar előadása mégis nagyságrendekkel áttekinthetőbb, világosabb. Igaz, ebben szerepe lehet a lényegesen kisebb apparátust foglalkoztató zenekari partitúrának is.

Respighi, míg a XX. század első éveiben brácsásként kereste kenyerét a Szentpétervári Opera Zenekarában, zeneszerzés-leckéket vett Rimszkij-Korszakovtól. A csillogó, ötletgazdag hangszerelés tudománya tehát így került orosz földről Európa melegebb tájaira.
De az sem lehet véletlen, hogy a Respighi-növendék Farkas Ferenc is oly szívesen foglalkozott hazája középkori zenei kultúrájának feltárásával.

Nem kell különösebb zenetudományi tanulmányokat végeznünk, hogy felismerjük a hasonlóságokat a Gli uccelli vagy az Antiche arie ed danze vagy a Régi magyar táncok között. A többnyire olasz (és két francia) szerző műveit egyszerű, de hatásos zenekari köntösbe öltöztette. Újraértelmezéséből azonban hiányzik a kortárs Stravinsky teremtő eredetisége, így az eredeti lantzenék, áriák és táncok megmaradnak Pasquini-, Gallot-, Rameau-, Molinaro-, Galilei-, Caroso- stb. muzsikának. Amilyen jó zenék, ez sem csekélység.