Vérfrissítés (Boris Berezovsky lemeze)

LISZT: Piano Concertos 1&2
Totentanz
Boris Berezovsky
Philharmonia Orchestra
Hugh Wolff
Warner 2564620442

Megvallom férfiasan, minden prekoncepcióm dugába dőlt. Arra gondoltam ugyanis, hogy jön majd ez a nagytenyerű orosz fenegyerek, és Liszt! felkiáltással szétszaggatja a húrokat. Kemény lesz, harcias, évszázados düh vezeti majd ujjait, attól kezdve, hogy az Esz-dúr versenymű első, szűkített akkordját megmarkolja, egészen a zongoraversenyt záró kromatikus oktávmenetig. A kettő közt levő 17 percben pedig hol az elviselhetetlen szláv melankólia, hol a csöpögős romantika boldogít majd.

Nos, ezúton is megkövetem az orosz zongoristát. Boris Berezovsky ugyanis minden, csak nem a fent vázolt kalapácsos gyilkos. Sőt. Liszt zongoraversenyeit tartalmazó lemeze nem csupán meglepően jó, hanem nagyon is az. Zongorahangja mindvégig kontrollált, a kantilénák szépek, a forték határozottak, de nem durvák, a futamok minden hangja a megfelelő időben, a megfelelő hangmagasságon szólal meg.

Berezovsky szabadon bánik a tempóváltásokkal, rugalmasan a zenei idővel. Nála a cadenza tényleg rögtönzésszerű szabad improvizációnak hat, a grandioso pompázatos, a recitativo pedig zenés elbeszélés. Technikája tökéletes. A presto kiírást komolyan veszi és képes arra, hogy ezek után még gyorsítson, ha a kottában erre talál utasítást. Tudja, hogy mi a különbség a zenekari kíséretes, és a tényleges szólók között. Képes a sokszínűségre egy - lényegét tekintve - nem is olyan nagyon változatos stílusban.

Egyetlen negatívumként a nyújtott ritmusok elpuhítását említhetem, mely nemcsak az Esz-dúr, de az A-dúr concertóban és a Totentanzban is zavaró.

A három \"versenymű\" közül a Haláltánc áll a legmesszebb tőlem. Berezovsky és a Philharmonia Orchestra előadásában még ezt is elhiszem. Mert ne feledjük, ebben a műfajban hiába a szólista a sztár, nélkülözhetetlen a zenekar, mely ez esetben Hugh Wolff pálcáját követve kiváló unterman. Pedig nem valami hálás szerep a kísérőké. Nem nagyon lehet megcsillantani a zenekar tudását, cserébe kényelmetlen helyeken, kényelmetlen állásokat kell abszolválni.

A Philharmonia Orchestra teljesítménye (különösen a sötét hangzású dús vonóskar) magasan az átlag fölé emelkedik. Virtuózak a fafúvósok, színesen szólnak a rezek, egyedül az Esz-dúr versenymű híres triangulum-szólójával vagyok elégedetlen.

Nos, ha eddig bárki is abban reménykedett volna, hogy a Liszt-versenyművek \"védettek\", hogy a kialakult (magyar) előadói hagyományok kikezdhetetlenek, az tévedett. Néha nem árt egy-egy agyonjátszott, közhellyé redukált művet megnézni más oldalról, más tükörből is. Érhetnek még minket kellemes meglepetések is.