Kelemen és Vásáry előadásában az a megkapó, hogy semmi különleges nincs benne. A sallangoktól mentes játékkal észrevétlenül lopják be a zenét a szívünkbe.

A kíséretes zongoraszonátákon már túlmutat a hangszerelés, a szólamvezetés, de szinte mindvégig azt érezzük, hogy egy redukált vonóskíséretes zongoraversennyel állunk szemben.

A sangam hindi kifejezés, összejövetelt, együttlétet, találkozási pontot jelent. A cím tökéletesen jellemzi a lemez anyagát, hiszen a négytételes művet a vonósokból, fúvósokból és zongorából építkező Michael Nyman Band mellett az indiai zene legismertebb művészei adják elő.

A siker titka nyilván a koromfekete szemű, mesés keblű, táncos seggű szabadoslány, aki még a halottat is leugratja a ravatalról egy numerára. Nem kérdés, hogy az előadás is elsősorban az ő szerepét éneklő hölgyön áll vagy bukik. Nos, Angela Gheorghiu győzi hanggal és erotikával. (Kettős kritika a Carmen-ről.)

Kocsis érzékenyen és hihetetlen zenekarismerettel nyúl Debussy és Ravel műveihez. Köztük olyanokhoz is, melyekből már egy-egy (vagy akár több) tételt maga Ravel is meghangszerelt.

Kevés olyan szerző van, aki 104 szimfónia alatt ekkora utat járna be, mint Haydn. De olyan is kevés, akinek korai művei (a tojáshéj ellenére is) ennyire élvezhetőek lennének.

Ezek a szonáták szomorúak, de nem melankolikusak, sötétek, de nem depresszívek. Shlomo Mintz hegedűhangja bársonyos, s ugyanez a humánus, emberközeli meleg tónus folytatódik egy kvinttel mélyebben, amikor brácsát vesz a kezébe.

Holst halálakor már, ha vázlatosan is, de készen állt a mű. Csaknem hetven év után Simon Rattle vette magához a kezdeményezést és talált szponzorokat az eddig soha el nem hangzott darab véglegesítéséhez.

Az EMI kiadványának eredeti felvétele 1959-ben, a mű ősbemutatójának századik évfordulóján jelent meg. Legendás énekesek egy legendás felvételen. Öt felvonás, majdnem három óra!

Első pillantásra különösnek tetsző programot állított össze a francia pianista: 2001 december 3-án elhangzott New York-i koncertjén a huszadik század klasszikusai mellé Liszt és Beethoven műveit társította.

Minden hang a helyén, minden előadói utasítás betartva. Korrekt. Aki tudni szeretné, hogy milyen a Csajkovszkij hegedűverseny, az nyugodtan vegye meg ezt a lemezt.

Még most, a hatodik lemezük megjelenésekor is szükségesnek tartják hangsúlyozni, hogy egy nagy ember, egy nagy név megsimogatta a buksijukat. Mintha nem hinnék el, hogy jók. Pedig azok.

Vannak olyan lemezek, amelyek meghallgatásához valami felfokozott, várakozásteli izgalomra van szükség. Ilyen a második bécsi iskola három prominensének zenekari műveit tartalmazó CD is.

Nehéz lenne pontosan megfogalmazni, hogy a Heinrich Schiffel kiegészült Alban Berg Quartett 1983-as előadása miben különleges, és miben tér el egy átlagosan jó produkciótól.

A nagy orosztól ezúttal az 1972. február 16-án, Szegeden rögzített koncertet (vol. 6), illetve Szergej Prokofjev különféle időkben és helyeken felvett műveit (vol. 5) hallgathatjuk.

Az EMI új kiadványa nem tartalmaz új felvételeket. Korábban megjelent lemezekből készült kompilációt kapunk kézhez, de ez az az eset, amikor eszünkbe sem jutna hiányolni az új művet, az új előadást, az új felvételt!

A Music & Arts két CD áráért kínált 4 CDs kiadványa az egyik legizgalmasabb archív kiadvány, mellyel az utóbbi időkben találkoztam. Egy teljes, és egy majdnem teljes Falstaffot kínál Stabilével.

A régizene felkent papjai szerint az átiratok tökéletesen autentikusak, és egyenértékűek az eredeti művekkel. Ezt a nyilvánvaló tévedésüket arra alapozzák, hogy Beethoven maga követte el a miskárolást.

A magára valamit adó zenebarát a 20. tracknél kezdi a hallgatást: A halál dalai és táncai. E dalciklus előadása bizonyára az egyik csúcs Boris Christoff pályáján.

Hogy Johann Michael Haydn \"használati\" zenét írt, melyet gyorsan felejt a hálátlan utókor? Igen. De ettől még szerethető, tisztességes szaktudással megírt életművet hagyott hátra.