Gustav Mahler: II és III szimfónia
MAHLER: II. szimfónia
Sydney Symphony Orchestra
Florence Taylor
Vez.: Otto Klemperer
DOREMI - DHR 7759
2000
MAHLER: III. szimfónia
Bécsi Filharmonikusok
Anne Sofie von Otter
Vez.: Pierre Boulez
Universal / Deutsche Grammophon - 474 038 2
2003
\"A zene legjava nincs benne a kottában\" - mondta állítólag Mahler Bruno Walternek.
Igen ám, de akkor hol van? Nyilván lélekben, vagy valami más, amolyan imaginárius közegben. Mahler talán ezért látta el feliratokkal szimfóniáit, talán ezért volt fontos számára a szövegek megzenésítése, legkivált A fiú csodakürtje című népköltési gyűjtemény versei alapján. Nem bízott pusztán a kottafejek erejében, mivel műveiben (így a III. szimfóniában is) arra törekedett, hogy \"az egész világ ténylegesen tükröződjék bennük\".
Erre kínáltak esélyt a programot adó versek, és maguk a programokat adó feliratok, jóllehet ezeket Mahler, mint a III. szimfónia esetében is, később többnyire törölte a partitúrából. A szimfónia mint a világ lenyomata és megváltása - talán nem vakmerő a tételem, hogy Mahler egész életében voltaképpen Beethoven Kilencedikjének negyedik tételét írta meg újra és újra.
Az 1887-94 között keletkezett II. szimfónia a \"feltámadás\" melléknevet viseli (Der grosse Appell, \"A nagy sorakozó\" - állt eredetileg a kottában), mivel benne egy vers, mégpedig Friedrich Gottlieb Klopstock Feltámadás-ódájának megzenésítése zárja a darabot. (És persze itt is szerepel egy költemény a Csodakürt-gyűjteményből: Urlicht.) Mahler egy pillanatig sem kételkedett a zárótétel tökélyében; egyik levelében kertelés nélkül beszél erről: \"Szerintem vitathatatlan, hogy az emberiség szellemi leltára gazdagodott általa. Mintha minden egy másik világból hangzana. Úgy vélem, senki sem lesz elég erős, hogy kivonja magát a hatása alól. Bunkóval veri fejbe az embert, hogy aztán angyalszárnyakon a legmagasabb magasságokba repítse.\"
E két hasonló tervű és stílusú művet igencsak eltérő előadásban (és technikai szinten) hallgathatjuk most. Ami természetes, hiszen a két karmester, Otto Klemperer (1885-1973) illetve Pierre Boulez (1925-) homlokegyenest eltérő iskolát képvisel. Klemperer még a nagy romantikusok örököse, \"ő még látta Mahlert\", ha szabad ily frivolan szólni, míg a francia pályatárs a felforgató avant-garde felől indult az ötvenes években, melynek nem sok köze volt Mahlerhez, bár Berg, Webern és Schönberg közvetítőszerepe nem kizárt. És eltérő a két zenekar is, Klemperer az 1946-ban alapított Sydney Symphony Orchestrát vezényli, míg Boulez a világ egyik legrégibb (1842-től létező!) és legjobb zenekara, a Bécsi Filharmonikusok élén áll.
És aztán a technikai különbségek: Klemperer felvétele élő, 1950 szeptemberében készült Sydney-ben (nekünk különösen megrendítő ez az adat, mivel tudjuk, hogy a mester hároméves tartózkodás után 1950. VII. 18-án adta utolsó budapesti koncertjét a Margitszigeten, ahol Beethoven IX. szimfóniáját dirigálta), míg Boulez a legmodernebb digitális kondíciókkal ellátott stúdióban dolgozhatott 2002-ben.
A Klemperer-korong recseg-ropog, olykor nyiszog, a zenekar nem mindig áll feladata magaslatán, a kórus hamiskás kissé. És mégis. Valami egészen hihetetlen elszántság és áhítat jellemzi ezt az interpretációt, Klemperer valósággal megbabonázhatta a Mahler-játékban nyilván eléggé gyakorlatlan muzsikusokat. A scherzo-tételt (eredetileg egy Csodakürt-dal: Szent Antal prédikál a halaknak) ritkán hallani ilyen szédítően szellemes előadásban és tempóban: egyébként az egész felvétel igen élénk, a kísérőfüzetben a nagy Mahler-diszkográfia magyar származású főszerkesztője, Fülöp Péter kimutatja, hogy ez minden idők talán leggyorsabb II. szimfónia bejátszása, és érdekességként közli, hogy az utolsó, 1971-es Klemperer-féle II. majdnem fél órával hosszabb a most recenzeáltnál. Az altszólót éneklő hölgy (Florence Taylor) pedig a legendás Mahler-énekesnő, Kathleen Ferrier legszebb napjaira emlékezteti a hallgatót, mindamellett kissé zavaró, hogy angolul énekli szövegét.
Pierre Bouleztől persze távol áll az üvöltő extázis, ő karteziánus, ő hideg fejjel élvez. De csodálatos felvétel ez is, mely a mély elemzésekkel vívja ki bámulatunkat, az első tétel a vastag hangmassza helyett most egészen kamarazenés áttörtséggel szól, de azért a rézfúvósok sem henyélnek. És Anne Sofie von Otter hangján pedig megrendítően hangzik a Nietzsche-vers figyelmeztetése: \"O Mensch! Gib acht!\"
Igen, figyeljünk oda ezekre a fantasztikus felvételekre.
Csont András írását a Magyar Narancs engedélyével közöljük.