Dupla Falstaff Stabilével
Verdi: Falstaff - vez. de Sabata, Milanoi Scala, 1952. május 26.
Verdi: Falstaff - közel teljes előadás, vez. Serafin, Római Opera, 1941. április 28.
Verdi: Aida és Otello részletek, vez. de Sabata, Firenzei Teatro Communale Emanuele II., 1938. május 14., ill. Milanoi Scala, 1938. február 1.
Music & Arts CD-1104 (4 CD)
\"Mondo ladro, mondo rubaldo, egyfolytában, tíztől fél kettőig ismételtem ezeket a szavakat. A Maestro azt kívánta, hogy a kövér, részeges, nagyevő ember öklendezését fejezzem ki a mondo ladroval. Valahogy így: ladroooaaa. Nem azokat a hangjegyeket kellett énekelnem, amelyek le voltak írva, hanem amit a Maestro kitalált.\"
Így emlékezett a XX. század legnagyobb Falstaffjának tartott Mariano Stabile az Olasz Rádió és Televízió \"Szereti Toscaninit?\" című 1979-es műsorában.
A Music & Arts két CD áráért kínált 4 CDs kiadványa az egyik legizgalmasabb archív kiadvány, mellyel az utóbbi időkben találkoztam. Egy teljes, és egy majdnem teljes Falstaffot kínál Stabilével. Majd 1200-szor (!) énekelte a szerepet, de, paradox módon, stúdióban csak részleteket vett lemezre.
A teljes változat, Victor de Sabata vezényletével készült a Milanói Scala előadásáról. LP-n, majd CD-n gyűjtők féltett kincse, számos helyen és alkalommal dicsért produkció. Ám első alkalommal jelent meg az est pontos dátumával (1952. május 26.), és lényegesen jobb hangminőségben, mint korábban (én Cetra LP-met cseréltem le a Memories CD-jére, direkt összehasonlításban az új kiadvány sokkal jobban szól, s mentes a helyenkénti zavaró \"lebegésektől\" is.)
Az igazi ritkaság, a csemege azonban a másik felvétel. Először férhető hozzá egy csaknem teljes Falstaff 1941 április 28-áról, a Római Opera előadásában. Serafin dirigál (ővele sem készült stúdióváltozat, csak két \"élő\" előadása maradt fenn). Stabile itt is a potrohos lovag (érdekes, hogy a bő tíz év alatt alig változott, alig romlott valamit a voce. Az alakítás gyakorlatilag mindkét változaton ugyanaz). A későbbi legendás Falstaff, a fiatal Tito Gobbi itt még Fordot énekel, Ferruccio Tagliavini pedig az egyik legszebb hangú Fenton (sajnos, áriája a kevés hiányzó szám egyike).
Hogy mi a különbség de Sabata és Serafin interpretációja között? Az előbbi kirobbanóbb, sziporkázóbb, utóbbi kicsit komolyabb - hasonló a differencia, mint Bernstein és Giulini között.
Ezzel még nincs vége! Bonusként de Sabata vezényletével néhány részletet hallhatunk az Aidából (Aida és Radames duettje - Caniglia és Gigli, füstöl az előadás), és az Otellóból (az elfeledett Merli - micsoda sötét, súlyos tenor volt az övé!, ismét Caniglia mint Desdemona, s a számomra korábban ismeretlen, jó mesterember Piero Biasini).
Az elmúlt század hangrögzítésének egyik legnagyobb bűne, hogy de Sabatával oly kevés lemez készült - igaz, ha tíz gyűjtőt megkérünk, nevezzék meg minden idők legnagyobb operafelvételét, úgy nyolc de Sabata Toscajára fog szavazni...
Hogy ne legyen makulátlan az örömünk: Alan Blyth kiváló kísérőírását a füzetecske hihetetlenül slendrián szerkesztése zavarja. Csak néhány baki mutatóba: Amnerisként pár szó erejéig Ebe Stignanit hallhatjuk, de ez a szereposztásból nem, csak Blyth jegyzetéből derül ki, (amiben fél mondat kétszer szerepel, az egyik értelmetlen kontextusban). Nem tudni, ki Amonasro, illetve kicsoda az 1941-es Falstaffon Pistol. Egyébként ez utóbbi szereplő nevét Pistola-ként is látni időnként, de az itteni \"Pistole\" valami fura mutáns. Italo Tajo-t pedig Taio-ra keresztelték. A CD címlapján az 1941-es előadás mint \"major fragments\" szerepel, a füzetecskében pedig \"in complete\" (incomplete helyett).
Ezek az apró szépséghibák ne vegyék el senki kedvét. Ha valaki nem HiFi-őrült, s csak kicsit érdekli a múlt század néhány legendás énekese, két nagy olasz dirigense, nagyon, nagyon sok örömöt fog találni ezekben a korongocskákban.