Stéphane Grappelli és Yehudi Menuhin egy tévéshowban került össze 1971-ben. A közös improvizáció annyira jól sikerült, hogy az EMI rövidesen történetének egyik legnagyobb kasszasikerét adhatta ki lemez formájában. S ha egy üzlet egyszer beindul...

Az 1812 nyitánynak ezúttal a kórussal előadott változata hallható, melynek érdekessége, hogy a magyar karmester japán kórust vezényel, akik oroszul éneklik a szöveget - mi ez, ha nem a globalizáció jótékony hatása?!

Az első pillantás, és különösen az első meghallgatás után nyilvánvaló, hogy miért volt érdemes kiadni, és miért érdemes birtokolni. Informatív ez a lemez, sok kérdésünkre ad választ.

Flórez produkciója - talán a színpadi tapasztalat miatt - könnyed, elegáns, nemes. Sehol sem izzadtságszagú, magasságai sztratoszférikusak, a hang egész tartományában kiegyenlített.

Olyan ez a lemez, mint egy lexikon. Azt sem olvasgatjuk elalvás előtt, de előkapjuk, ha valami számunkra fontos adatnak, eseménynek, kifejezésnek akarunk utánanézni.

Perahia úgy élt emlékezetemben, mint a finom billentés, a csillogó hangzás, az áradó romantikus líra mestere. Most pedig egy ideges, látomásoktól gyötört Schubertet állít elénk, akinél a mániás és depresszív szakaszok szép rendben modulálgatnak egymásba.

Tudja valaki kapásból, hogy mekkora Prokofjev életműve?
Persze: nagy.
A most megjelent emlékkiadás 23 CD-n kínál 23 órányi zenét a zeneszerző életművéből.

Abbado vezényletével a mi Soltink alatt naggyá lett chicagóiak hihetetlen teljesítményt nyújtanak ezen az 1984-es felvételen, minden szólam virtuóz és az utolsó hangig kidolgozott.

Tapasztalataim szerint a szólista zeneszerzők meglehetősen ügyetlenül bánnak az egyéb hangszerekkel. Gyorsan le kell szögezni, hogy Sperger kürtre írt opuszai nem ez utóbbi - igen terjedelmes - listát gyarapítják.

Manapság igazán nem divat Weber műveket kiadni. A szerző persze nagyon jó, azt nem tagadja senki. Korai romantikus stílusa egyéni és zamatos, csak talán \"nem durran akkorát\", mint a későbbi pályatársaké.

Igyekszem jóindulatú lenni, de még így is kénytelen vagyok leírni: ez a frissen rögzített 57\' 27\'\' maga a tömény unalom. Ennek okát semmiképpen sem a zenészek felkészültségében, a felvétel minőségében vagy effélékben kell keresnünk. Hanem miben?

Korai avantgárd opuszai után keletkezett műveit sajátos tonalitás jellemzi. A hallgató a végén már azt sem tudja, hogy most az idézetet, az idézetre való utalást vagy annak visszavonását kell(ene) komolyan vennie.

Michelangeli képes volt egy koncertet a legeslegutolsó pillanatban lemondani, de ha már leült, azt is megengedte magának, hogy félbeszakítsa a játékát, mondván, nem érzi jól magát. De ezt a hangversenyt rendesen végigjátszotta, hála az égnek! Mert nagy élménnyel lennénk szegényebbek.

Liszt VI. Magyar Rapszódiájának néhány üteme után teljesen érdektelen, hogy ezeddig mit gondoltunk Vásáry Tamásról a zongoraművészről vagy mi a véleményünk Vásáry Tamásról a sztárkarmesterről.

Gyakran tolul elő az az érzet, hogy a mester az egyszerűség kedvéért csak a dramaturgiailag fontos helyeken rejtette el zenei remekeit, a többi részt eredeti gondolatok hiányában megszokott, unalomig hallott fordulatokkal töltötte meg.

Barenboim, aki ma a világ zenei életének két csúcs-állását is magáénak mondhatja, 2001-ben rögzítette Wagner remekét. Az azóta Grammy-díjassá lett felvételhez sztárok sokasága adta nevét és - ami ennél sokkal fontosabb - a hangját.

A kórus concerto, mint műfaj sem a háromkötetes zenei lexikonban, sem a húszkötetes Grove-ban nem szerepel. Lehet, hogy nem is létezik? Pedig ahhoz képest elég jó.

Ha másért nem, ezért a sorozatért érdemes volt létrehozni az Európai Kamarazenekart. Harnoncourt Beethoven felvételei után most két fantasztikus Schumann előadásra csodálkozhat rá az ember.

Klemperertől a második, \'50-ből, Bouleztől a harmadik, 2002-ből. Klemperer elszántan rohan át a darabon, Boulez hideg fejjel élvez. De mindkettőjüktől megkapjuk azt a többletet, ami nincs benne a kottában.

Minden tekintetben meggyőző, roppant áttetsző, csodálatosan tiszta hangzású felvétel született, melyben nyoma sincs sem a romantikus gőznek, sem a \"régizenés\" arroganciának.