Bejelentkezés Regisztráció

Szimfonikus művek

Schumann: Symphony No. 1, Piano Concerto

2003-04-23 08:18:00 -té.pé-

\"Schumann: Schumann:
Symphony No. 1, Piano Concerto

Martha Argerich
Chamber Orchestra of Europe
Nikolaus Harnoncourt
Warner Classics - Elatus
0927495682

Ha másért nem, ezért a sorozatért érdemes volt létrehozni az Európai Kamarazenekart. Harnoncourt Beethoven felvételei után most két fantasztikus Schumann előadásra csodálkozhat rá az ember.
Az Első szimfónia (B-dúr Op. 38) vázlatos formában alig négy nap alatt készült el. Schumann ez idő tájt főleg a dalművészetben mélyedt el, így nem csoda, ha ebben a műben egyszerre találkozhatunk a naiv dalköltővel és a romantikus lelkű, de klasszikán edzett szimfonikus gondolkodású, kiváló formaérzékkel rendelkező szerzővel.

A már-már monotematikusnak is nevezhető szimfonikus alkotás élettől duzzadó, szinte a harsányságig kicsattanó előadásban hallható ezen a 1995-ös, Grazban rögzített lemezen. Harnoncourt megmutatja, hogy Schumann épp olyan biztos érzékkel kezeli a zenekart, mint a zongorát. Az óriásira duzzadt \"hangszer\" épp\' oly kiváló kifejezési eszköz a kezében, mint hétoktávos, kalapácsos párja. Harnoncourt itt is, akár a Beethoven szimfóniákban a kiélezett és nagyon precízen kivitelezett ritmusokra és a \"ritmushangszerekre\" (trombiták, kürtök, ütők stb.) helyezi a hangsúlyt. Előadásukban szó sincs a nyúlós-málós csöpögős romantikáról. Letisztult, átgondolt, és egyszerűen szép zenét kapunk.

Ugyanilyen sallangmentes kristálytiszta előadásban csendül fel az egykori zenekari kíséretes zongorafantáziából kinőtt a-moll zongoraverseny is. A kamara hangzású versenymű tudatos döntés volt Schumann részéről. Nem akarta a nagy virtuózok részére komponált látványos concertók számát szaporítani. Sokkal inkább a szólóhangszer és a zenekar (vagy annak egy csoportja), dialógusára helyezte a hangsúlyt. A végeredmény egy hihetetlenül nehéz magánszólamot tartalmazó kamaraverseny lett.

Martha Argerich minden zongorázni tanuló ifjú hölgy bálványa. Nem is érdemtelenül. Technika tudása káprázatos, formaérzéke, ízlése megbízható. S hogy mindehhez még önmagát és életstílusát vállaló vonzó nő is?! Tudom, politikailag nem korrekt egy kritikában ilyesmit írni, de nem lehet lemezhallgatás közben nem magunk elé képzelni, amint lobogó hajkoronája árnyékában életre kelnek a hangok a keze alatt azon a bizonyos 1992-es grazi hangversenyen, ahol ez a felvétel is készült.

Az a-moll zongoraverseny hangulatában talán női versenymű (annyira, mint a Bartók harmadik), de csak míg valaki meg nem próbálja lejátszani. Masszív akkordok, hármasfogások és egyszerűnek látszó, bonyolult ritmusok nehezítik az előadó életét. Argerich úgy játszik, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna. A ritmusok pregnánsak, a dallamrajzok szépen felépítettek, s még arra is van ideje, hogy az egymásnak adogatott dallamoknál figyeljen az oboistára, klarinétosra. Az első tétel a könnyedségével, a második az egyszerűségével, a harmadik a megállíthatatlanságával fogott meg.
Ez a lemez szól valamiről. A zenei élet két kiemelkedő alakja megmutatja mit gondol Schumann zenéjéről. Ezért érdemes lemezt hallgatni.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.