Bejelentkezés Regisztráció

Opera

Végtelen opera - véges történet (Galuppi: I. Gusztáv, Svédország királya)

2003-05-07 06:59:00 KK

\"Galuppi: Ernesto: Károly Edit
Ergilda: González Mónika
Learco: Merio Cecchetti
Dorisbe: Létai Kiss Gabriella
Argeno: Filippo Pina Castiglioni
Savaria Barokk Zenekar
Vezényel: Fabio Pirona
Hungaroton Classic
HCD 32103-04

Baldassare Galuppi méltatlanul feledett, mellőzött alakja az operatörténelemnek. Mi sem mutatja ezt jobban, minthogy a jelen írás tárgyát képező kiadvány az I. Gusztáv, Svédország királya című opera első felvétele.

Galuppi már 16 évesen operát komponált, ami ugyan csúfosan megbukott, de ez mégsem szegte kedvét. Velencében Lottinál tanult, hogy aztán több száz művével korának egyik legismertebb és legkedveltebb operaszerzőjévé váljon. Velencében hozta össze a sors Carlo Goldonival is (tőle, ha más nem, hát a Pinokkió ismerős lehet mindenkinek). Közös munkájuk eredményeként több mint 100 operát hagytak az utókorra, melyek egész Európában az olasz opera, főleg az opera buffa hírnevét öregbítették. Az I. Gusztáv, a svédek királya című ópuszt Michele Grimani, velencei szenátor felkérése készítették el Krisztián szász herceg 1740-es látogatására.

A történet régi, már-már Shakespeare-szerű szerelmi háromszög, történelmi köntösbe bújtatva: adva van két nő és egy férfi. Ergilda és Dorisbe is szereti Learcot, s ő mindkettőjüket egyformán szereti, nem tud választani köztük. Persze van itt ármány és könny jócskán (bújtatva egy kis vérfertőzés is lebeg). Mindeközben, a történelem viharában Ernesto, a vazallusok vezérének irányításával (aki egyúttal Ergilda atyja is) megpróbálnak ellenállni a túlerőben lévő ellenségnek. Egyetlen reményük, hogy a már tíz éve eltűnt Gusztáv, az utolsó királyi sarj felbukkan és megmenti őket. Ehhez képest a vitéz Learco vezetésével győz seregük, az ellenség vezére meghal - szabad a pálya, lehet tisztázni a szerelmesek dolgait. Kiderül, hogy Dorisbe tulajdonképpen Clotilde, az eltűnt Gusztáv húga, s hogy Learco voltaképpen maga Gusztáv, csak jól álcázta magát. Minden szép és jó, hepiend, ahogy azt az opera buffa (egyik) ősatyjától és a librettista, vígjátékíró Goldonitól elvárhatjuk.

A mű igen egyszerű szerkezetű, színváltozás is csak elvétve van, a recitativók és az áriák kiegyensúlyozottan váltják egymást. Galluppi dallamformálása természetesen teljes mértékben a barokk jegyeit viseli magán, de vannak olyan melodikai, vagy a zenekari kíséretben előforduló megoldásai, melyek később Mozart operáiban ismerősen csengenek vissza. Mindazonáltal nagyon gyakran tolul elő az az érzet, hogy a mester az egyszerűség kedvéért csak a dramaturgiailag fontos helyeken rejtette el zenei remekeit, a többi részt eredeti gondolatok hiányában megszokott, unalomig hallott fordulatokkal töltötte meg.

A főszereplők mindegyike remek választás: Cecchetti meggyőző hősszerelmes, González Mónika és Létai Kiss Gabriella egyaránt kiválót produkál hangban és játékban, szopránjuk telten csengő, tartalmas, méltó ellenfelek és partnerek. Argeno nem éppen kiemelkedő szerepében a szintén olasz Castiglioni nem vette komolyan sem a szerepet, sem a leírt hangokat: puszta hakninál nem nyújt többet. Az idős vezér és atya, Ernesto szerepében Károly Edit feladata a barokk operákat tekintve szinte mindennapi - nadrágba kell bújnia. Ő azonban nem teszi, marad a pöttyös szoknyánál, hacsak nem az a cél, hogy a nadrágszerep groteszkjét még kislányos hanggal tetézzék.

A Savaria Barokk Zenekar Fabio Pirona szakavatott, a barokk és a klasszika korszakát értő kezei alatt minden instrumentális igénynek megfelel: egységesen, kiváló technikával játszanak. És itt a játszani szón van a lényeg: könnyed előadásmódjuk hozzásegít ahhoz, hogy a helyenként leülni látszó cselekmény és muzsika új erőre kapjon, bár az utolsó öröm-kvintett, azaz a zárókórus tartalmatlan, rövid, hiányzik a katarzis: még nincs vége a dalnak.

Galuppi mesterségbeli tudása vitathatatlan, ugyanakkor az elvétve elejtett melodikai csemegék mellett túlsúlyban vannak a meglehetősen szokványos fordulatok.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.