Una Furtiva Lagrima - Juan Diego Flórez szólólemeze
Una Furtiva Lagrima
Juan Diego Flórez - Donizetti és Bellini áriák
km. Nikola Mijalovic, Nicola Ulivieri, Ermonela Jaho, a Milanoi Giuseppe Verdi Kórus (karigazgató Romano Gandolfi) és a Milanoi Giuseppe Verdi Szimfonikus Zenekar
Vez.: Riccardo Frizza
Universal / Decca 473 440-2
Tulajdonképpen nagyon szép ez a CD - csak Pavarottit tudnám feledni.
Merthogy a fiatal limai tenor nem véletlenül lett a nagy operaházak ünnepelt vendége (2001 őszén a Bécsi Staatsoper Alvajáró-előadásáról én is csak a legszebbeket tudtam írni), de Pavarottit se véletlenül nevezte Karajan a XX. század legnagyobb tenorjának.
Az összehasonlítás persze igazságtalan, a két művész repertoárja csak részben fedi egymást. Nemorino románcában Pavarotti mediterrán hangja összehasonlíthatatlan, még a fiatal Björling sem ér nyomdokába, aztán bármily biztos Flórez magassága, az Ezred lánya kilenc magas C-je mégis az idősebb olasz pályatársnál szól fényesebben, ragyogóbban.
Flórez hangja más, van benne - szerencsére csak nyomokban - a Rossini, Donizetti tenorokra jellemző színből. Nevezzük ezt, de gustibus, édeskésnek, gejlnek, nyálasnak, de a voce tenore di grazia, vagy ha úgy tetszik, tenore lirico-leggero, mégpedig olyan motilitással, ami Pavarottinak se volt. (Igaz, ő tudtommal a La sonnambula Elvinóját sose énekelte.)
Flórez épp itt a legmeggyőzőbb. Talán a színpadi tapasztalat miatt könnyed, elegáns, nemes. Sehol sem izzadtságszagú, magasságai sztratoszférikusak, a hang egész tartományában kiegyenlített.
A CD ritka míves munka. Ismert és kevésbé ismert áriák, jelenetek. (Köztük egy részlet Donizetti Elisabettájából, melynek partitúráját pár éve találták meg a Covent Garden pincéjének egy szekrényében. A XXI. század első előadásában Flórez énekelte Potoski szólamát.)
Manapság, amikor világcégek elképesztő slendriánságaival találkozni (Verdi-árialemezen előbb a Trubadúr Strettája szólal meg, utána az f-moll ária, egy másik világhírűnek aposztrofált tenor meg kórus nélkül, csonkolt befejezéssel rögzítette ugyanazt), a Decca gondossága szívet melengető.
Az áriákban, jelenetekben a partitúra szerint, partnerekkel hangzik el a zenei textus (Hány szólólemez van vajh, ahol az A te, o caro Arturója mellett ott van Elvira, Valton és Giorgio is?), számomra ismeretlen, de adekvát művészek közreműködésével.
A kórus, zenekar több, mint átlagos. A hangfelvétel technikailag is kiváló, a szövegeket a kísérőfüzet négy nyelven tartalmazza (kivéve, érdekes módon, az egyetlen francia részlet olasz fordítását.)
Egyszóval, nagyon szép ez a CD, erről a rokonszenves fiatalemberről még biztosan sokat hallunk majd - csak Pavarottit tudnám feledni.