Bejelentkezés Regisztráció

Magazin

Esszék és tanulmányok

2007-10-22
-Balázs Miklós-

Ezúttal megkísérlem belátni azt is, Walter, Klemperer, Busch, Böhm és más múltbéli ikonok sokat hallott Mozart-interpretációi hol és hogyan folytathatóak a 21. században.

Főtéma

2007-10-16
-Kerékgyártó György - Marosi Bálint - Szűcs József-

Bár Fischer Ádám többnapos happeningnek álmodta meg, végül csak három koncert lett belőle. Ám reméljük, ezúttal a \"minden kezdet nehéz\" kitételből a \"kezdet\" a hangsúlyos.

Interjúk

2007-10-12
-- zéta --

Ma este, az évad első operapremierjeként Smetana Az eladott menyasszony című operája kerül színre Debrecenben. A főpróba előtt beszélgettünk az előadás dirigensével, Blázy Lajossal.

Főtéma

2007-10-10
-Varga Péter-

A hétvégén Hangfoglalás címmel rendeztek zenei kiállítást a Syma-csarnokban. A seregszemlén a Magyar Hangszermíves Céhnek köszönhetően magyar mesterhangszer-készítők is megjelentek.

Főtéma

2007-10-01
-- dni --

A Zene Világnapját nem egyformán ünnepeljük. A Rádió például mától küldi száműzetésbe a Játék és muzsikát. Nálunk viszont indul „élesben” a Kimernya?, és átadjuk a Momus-díjakat is.

Főtéma

2007-09-21
-- zéta --

Az egyik topicon élénk vita alakult ki az énekes kedvencekről. A beérkezett 346 javaslat meglepően nagy szórást mutat, hiszen összesen 139 név gyűlt össze, Theo Adamtól Giorgio Zancanaróig.

Esszék és tanulmányok

2007-09-18
-Balázs Miklós-

Nincs módomban mindahány terméket fellelni, de a kiadók Bruckner-kínálata még így is olyan beláthatatlanul gazdagnak tűnik, hogy válogatni benne bizonyosan nem lesz haszon nélkül való.

Főtéma

2007-09-17
-Varga Péter-

A nagy magyar hegedűiskola két emblematikus alakjáról elnevezett hegedűversenyen hatan jutottak a döntőbe, ahol saját maguk által választott versenyművet adhattak elő zenekari kísérettel.

Interjúk

2007-09-11
-Varga Péter-

Percre pontosan a megbeszélt időben érkezik a hotel halljába, barátságos, közvetlen, a riporter vállát ütögeti interjú közben. Láthatólag olyan ember, aki pontosan tudja, mi a szerepe, hol a helye a világban.

Főtéma

2007-09-06
-- zéta -, Szilgyo-

Elneveztek róla makarónit, reklámozott függőágyat, de a zenerajongó milliók emlékezetében mégis úgy fog megmaradni, mint „a magas C királya”. Mától már az égi társulatot erősíti.

Főtéma

2007-09-06
-Heiner Lajos-

Alant nem lehetett nem szeretni. Tudása, precizitása, objektivitása példamutató volt. Kritikáin nemzedékek nőttek fel, véleménye lemezvásárlások százezreit döntötte el.

Főtéma

2007-09-03
-Szerk.-

Ma délben új játékot indítunk útjára honlapunkon - nem titkoljuk, az ötletet azok a korábbi híresztelések adták, melyek szerint megszűnik a Magyar Rádió népszerű vetélkedője, a Ki nyer ma?.

Főtéma

2007-09-01
-Szerk.-

Idén is megteremtjük a lehetőségét annak, hogy szervezetek, testületek, intézmények helyett Önök döntsék el, mely események és kiadványok számítottak jelentősnek az elmúlt szezonban.

Esszék és tanulmányok

2007-08-31
-Balázs Miklós-

Feltérképezve a jelen pillanatot, a következő hónapokban terveim szerint cikksorozatban veszem számba, mivel szolgálhatnak a lemezgyűjtőknek, zeneszeretőknek a kis kiadók lemezei.

Főtéma

2007-08-24
--krl--

A hatalmas felhajtás érthető: nincs fontosabb most az intézmény háza táján, mint az arculati megújulás, továbbá köztudott, hogy egy rádió esetében különösen kiemelt tényező a látvány.

Interjúk

2007-08-21
-SzJ, -zéta--

A Művészetek Palotája vezérigazgatójával beszélgetve egyebek mellett szóba kerültek az eddigi tapasztalatok, a létesítmény működtetésének koncepciója, a Wagner Napok, és az SI-faktor is.

Főtéma

2007-08-14
-- dni --

Tíz éve ünneplik a zongorát Keleten. A főszervező és ötletgazda Hauser Adrienne érezhetően szívesebben mesél a fesztivál jövőjéről, mint múltjáról. Bizakodó, és én kénytelen vagyok hinni neki.

Főtéma

2007-08-09
--krl--

\"Á, nem árulok itt drogot, mert szól a Kilencedik szimfónia. Akkor inkább eloldalgok.\" Valami ilyesmi járhat majd a jövőben a seattle-i drogdílerek fejében. Legalábbis a városvezetők tervei szerint.

Főtéma

2007-08-08
-SzJ-

Hagyományteremtő szándékkal rendezték meg a hétvégén a Várban a Filmzenei Fesztivált. Ennek nagyon örülök, mert a „hagyományteremtő szándék” folytatást ígér, ebből pedig az következik, hogy a szervezőknek lesz alkalmuk levonni a szükséges következtetéseket, és kijavítani mindazokat a hibákat, amelyeket most elkövettek.

Főtéma

2007-08-03
-- zéta --

Főúri vacsora kontra házi elemózsia, Aktien kontra Krušovice, Knappertsbusch kontra Knappertsbusch. Előtted Tannhäuser, mögötted Wotan és Parsifal, a büfében Brünnhilde, színpadon A Rajna kincse.





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.