Kire is van valójában szüksége Erkel Zeneakadémiájának?

Nem lehetséges, hogy közel 150 év elteltével mi igazából ismét Erkel Ferencet keressük? Persze, jöjjön-jöjjenek az intézmény rangját emelő nemzetközi megbecsülésnek örvendő virtuózok is, azonban tőlük aligha remélhető, hogy egész évben itthon írnak majd mindenféle tanterveket meg beadványokat…

„Nem voltam nagyravágyóbb, mint amit a lehetőségeim engedtek” – interjú a 90 éves Barlay Zsuzsával

Ma 90 éves Barlay Zsuzsa, a Magyar Állami Operaház örökös tagja. Derűs, vidám beszélgetésünkben idéztük fel a gyermekszínháztól kezdődő szép hosszú pályáját. Megosztotta, milyen Carmen lett volna, ha megkapja, de azt is, hogy miért nem vágyott soha Amneris vagy Eboli szerepére. A sorok közt pedig találhatunk egy biztos receptet a kiegyensúlyozott nyugdíjasléthez is.

Az én operaigazgatóim VIII. – Szinetár Miklós, az egyensúlyozóművész másodszor

Rendhagyó direktori pályaképek nagyon szubjektíven megfogalmazva: ahogyan én láttam őket, a nézőtérről. Rendhagyó abban az értelemben is, hogy időben visszafelé haladunk. Egyfajta időutazás, aminek a végére érve az Olvasó egy folyamaton tekinthet végig. Egy folyamaton, ami nemcsak a rendszerváltás előre kiszámíthatatlan operai útvesztőin vezeti végig, hanem a műfaj strukturális és művészeti változásain is. Látni fogjuk, mi változott meg visszavonhatatlanul és mi csak átmenetileg. A mai írás hőse újra Szinetár Miklós.

Sebeők Sári tünékeny emlékezete

A színházi emlékezet egyik legszebb példája az örökös tagság intézménye. Szükség is van rá, mert Jászai Mari klasszikus idézete szerint „egy színész, ha lemegy a színpadról, olyan, mint a tavalyi felhő”. Ennek ellenére itt van Sebeők Sári esete, akit az operaházi örökös tagság sem igen tudott megmenteni az elfeledéstől. Pedig Ő volt az első magyar Chrysothemis, Tábornagyné, Ariadné, Rezia, Marina és még sorolhatnám. Ez önmagában elég kellene legyen a halhatatlansághoz.

„Csupán vágyjuk a békét…” – Gondolatok a lezárult operaházi vezetői pályázatról tisztánlátás céljából

Lezárult a Magyar Állami Operaház megismételt vezetői pályáztatása, Csák János miniszter bő hónapja eredményt (más nézőpontból: ítéletet) hirdetett. Mivel az események az eltelt egy hónap után sem csitulnak és mivel a főigazgatónak szinte minden megnyilvánulása újabb adag olaj a lassan hamvadni készülő parázsra, érdemes górcső alá venni ezt a bizonyos főigazgatói pályáztatást.

Puccini Luccája

Sok mindent megragad ez a múzeum Puccini lényéből, például lenyűgöző eleganciáját. A kis öltözőszobában kiállított szőrmegalléros fekete kasmírkabát a hozzá illő selyemsállal azt idézi fel, hogy milyen jólöltözött is volt a Maestro.

A kalózkirálynő – Emlékezés dr. Szabó Zsuzsannára

Legyünk tisztában vele: Zsuzsa volt az az operarajongó, aki életben tartja a műfajt. Hiába mondja az egyszeri direktor, hogy az idei évben 300 ezren felkeresték az operaházát. Az lehet, hogy csak ötezer ember, aki eljött egy évadban akár hatvanszor is. Akit nem érdekel, mennyibe kerül egy jegy, Ő OTT AKAR LENNI. A műfaj, melyet sokat temettek, akkor fog meghalni, ha ez a réteg végleg eltűnik.

Sinkó György 100 - Emlékkiállítás a művész születésének századik évfordulójára

A néhány tabló, vitrin pár perc alatt végig járható, megnézhető. Kedves emlékezés a szegedi operajátszás jelentős alakjára, bizonyítva, fellépései még sokunk emlékében ott élnek...

A Volksoper évkönyve a 2023/2024-es évadra

Négy éven át éltem a császárvárosban. Ha munkám megengedte, esténként valamilyen komolyzenei rendezvényen voltam. Legtöbbször a Staatsoperben, meg persze a két nagy hangversenyterem egyikében.
A Volksoperbe sajnos ritkábban jutottam el...

„Ez a három év zsákban táncolás volt…”– Interjú Dinyés Dániellel, a Szegedi Nemzeti Színház leköszönő zeneigazgatójával a közelgő Kalóz-bemutató apropóján

Április 14-én adja elő a Szegedi Nemzeti Színház színpadon Magyarországon elsőként Verdi 175 évvel ezelőtt bemutatott operáját, A kalózt. A zeneigazgatót, Dinyés Dánielt kérdeztük az új produkcióról, s szó esett arról is, hogy az évad végével elköszön Szegedtől.

Az én operaigazgatóim IX. – Hegyi Árpád Jutocsa, a konfliktuskereső blöffmester

Rendhagyó direktori pályaképek nagyon szubjektíven megfogalmazva: ahogyan én láttam őket, a nézőtérről. Rendhagyó abban az értelemben is, hogy időben visszafelé haladunk. Egyfajta időutazás, aminek a végére érve az Olvasó egy folyamaton tekinthet végig. Egy folyamaton, ami nemcsak a rendszerváltás előre kiszámíthatatlan operai útvesztőin vezeti végig, hanem a műfaj strukturális és művészeti változásain is. Látni fogjuk, mi változott meg visszavonhatatlanul és mi csak átmenetileg. A mai írás hőse Hegyi Árpád Jutocsa.

Az én operaigazgatóim X. – Vass Lajos, aki jobb híján volt

Rendhagyó direktori pályaképek nagyon szubjektíven megfogalmazva: ahogyan én láttam őket, a nézőtérről. Rendhagyó abban az értelemben is, hogy időben visszafelé haladunk. Egyfajta időutazás, aminek a végére érve majd az Olvasó egy folyamaton tekinthet végig. Egy folyamaton, ami nemcsak a rendszerváltás előre kiszámíthatatlan operai útvesztőin vezeti végig, hanem a műfaj strukturális és művészeti változásain is. Látni fogjuk, mi változott meg visszavonhatatlanul és mi csak átmenetileg. A mai írás hőse Vass Lajos.

„Akkor jöttem rá, hogy már lett belőlem valaki, amikor észrevettem, hogy engem is utánoznak” – interjú a 75 esztendős Kováts Kolossal

18 évesen már zeneakadémista, 22, amikor az Operaház magánénekese, s szinte egyből főszerepekkel kezdett. Itthon és külföldön is egyaránt nagy sikerrel alakította az operairodalom legnagyobb basszus szerepeit. A ma 75 esztendős Kováts Kolossal időutazásnak is beillő formában beszélgettünk.

Az én operaigazgatóim XI. – Horváth Ádám, a kérészéletű

Rendhagyó direktori pályaképek nagyon szubjektíven megfogalmazva: ahogyan én láttam őket, a nézőtérről. Rendhagyó abban az értelemben is, hogy időben visszafelé haladunk. Egyfajta időutazás lesz, aminek a végére érve majd az Olvasó egy folyamaton tekinthet végig. Egy folyamaton, ami nemcsak a rendszerváltás előre kiszámíthatatlan operai útvesztőin vezeti végig, hanem a műfaj strukturális és művészeti változásain is. Látni fogjuk, mi változott meg visszavonhatatlanul és mi csak átmenetileg. A mai írás hőse Horváth Ádám.

Az én operaigazgatóim XII. – Ókovács Szilveszter, a narcisztikus

Rendhagyó direktori pályaképek nagyon szubjektíven megfogalmazva: ahogyan én láttam őket, a nézőtérről. Rendhagyó abban az értelemben is, hogy időben visszafelé haladunk. Egyfajta időutazás lesz, aminek a végére érve majd az Olvasó egy folyamaton tekinthet végig. Egy folyamaton, ami nemcsak a rendszerváltás előre kiszámíthatatlan operai útvesztőin vezeti végig, hanem a műfaj strukturális és művészeti változásain is. Látni fogjuk, mi változott meg visszavonhatatlanul és mi csak átmenetileg. A mai írás hőse Ókovács Szilveszter.

A mi napunk – Huszonakárhány éves a Café Momus

Egy kívülálló talán el sem hinné, de a mostani legnagyobb gondunk egy olyan technikai probléma, amit elég régóta tologatunk magunk előtt. A mi magazinunk tényleg egyike volt a legkorábbi internetes újságoknak, de éppen ezért, legalábbis műszakilag, már többedszer avult el – de nagyon.

Pályák, szerepek VIII. – Egy igazán indulatos portéka: Faragó András

Faragó András rendkívüli életpályája tanulságait nehéz utólag megfogalmazni, talán nem is feltétlenül szükséges, hiszen maga a művész is az örök megújulást, az elérhetetlen hajszolását tűzte ki célul. Ahogy ötvenévesen megfogalmazta: „Mert olyan útra lépett az ember, ha ezt a hivatást választotta, amelynek sosem lehet a végére érni. Egy alakítás sosem lehet tökéletes, csak a vágy él bennünk…”

Nagyon fiatal lélek - Pál Tamás 85 éves

Azóta is ez a fő élményem vele: ahogy eredetien és izgalmasan mutatja föl az ismert műveket. No, és persze ahogy a frakkja ujjából előhúz egy-egy teljesen ismeretlent. Mondjuk Verdi Alziráját, Marco Tuttino legújabb operáját vagy épp a Sosztakovicstól a Styenka Razint. A Macbethnek vagy a Bánk bánnak eredeti verzióját veszi elő, és nem rettenti, hogy a címszereplőnek ezt kell énekelnie: „Miként vándor, ki tévedez viharzó éjjelen”...

Kocsis 70 – A zenei világmindenség szeletei

Úgy húszévesen robbant be zenei köztudatunkba és sovány négy és fél évtized jutott neki azt követően. Volt zongoravirtuóz, komponista, utóbb karmester is, zenekarvezető, esszéista, zenetudós és közéleti megmondóember. De minden egyszerre. Megkerülhetetlen vátesszé lett hamarosan. Elképesztő biztonsággal látta a világot, találta meg benne az üdvözítő utat. Ma lenne 70 esztendős Kocsis Zoltán.

Egy fájóan eltűnt magyar világsztár nyomában – Böhm Endre

Böhm Endrével egyetlenegy stúdiófelvétel készült mindössze, a halála előtti évben Rudolf Kempe vette fel a Lohengrint. Ha meghallgatjuk a fachtársaktól elütő módon sokszínű előadását, Telramund egészen más alakban jelenik meg. Halljuk a diadalittasat és durvát, de sokkal inkább az esendőt, a kétségbeesettet, a szánnivaló kisembert. Komplex pszichológiai jellemzést kapunk erről a másoknál kicsit egysíkúan ábrázolt figuráról.