Media Markt 2 fia visszatér New Yorkba a predátorok ellen

Én igazán nem akartam őket megint bántani, kapnak épp eleget a \"hülyés\" reklámszlogenjük miatt. Pedig arról nem is tehetnek szegények, mert azt a cég központjában, Németországban találták ki, és mivel multiról van szó, minden országban egyszerre csóválódnak a farkak.
Megértem, hogy ezzel a szlogennel viccesek akartak lenni a nagyfőnökök, de hát, mint tudjuk, a \"német humor\" ugyanolyan oximoron, mint a \"spanyol hidegvér\", vagy a \"holland bőkezűség\".

Szóval, nem akartam őket másodszor is bántani, ám mit csináljak, ha megint ők kezdték - akárcsak egy évvel korábban, az ünnepek előtt ismét bedobtak a postaládámba egy reklámkiadványt, melyben a klasszikus CD-ket ajánló oldalakon ezúttal is rengeteg sületlenséget fedezhetünk fel.
Jelzem: a kiadvány címében (Ritmustra) rejlő szójáték - csakúgy, mint a \"hülyés\" szlogen ünneplős változata - remek példája a szervilizmusnak, már ami a humorérzéket illeti.

Némi optimizmusra adhat okot, hogy a PR-osztály (kreatív, dinamikus, csapatban és önállóan is dolgozni tudó stb.) munkatársai javuló tendenciát mutatnak a klaviatúra-használat terén, vagyis ezúttal már kevesebb a félregépelés.
Ugyanakkor számos tünet utal egyéb problémákra.
Nézzük elsőként azt a példát, amely - ha csupán a szöveget vesszük alapul - igencsak meglepő, hiszen ki a fene számít arra, hogy a Media Markt reklámfüzetéből szerzünk tudomást neves művészeink rejtett képességeiről, és a bolthálózat mindeddig ismeretlen kiadványokat, Ferencsik János Requiemjének, valamint Kocsis Zoltán összes keringőjének felvételeit rakja polcaira, ráadásul akciós áron (1990 Ft/db).

Persze, ha a teljes képet vizsgáljuk, rögtön kiderül, hogy miről is van szó - természetesen Mozart halotti miséjéről, illetve Chopin műveiről:

Ez esetben tehát szimplán dekoncentráltságról, illetve a vizuális megfigyelőképesség átmeneti gyengüléséről beszélhetünk, melyet könnyedén lehet orvosolni, elég hozzá egy kis alvás, pihenés, kávé, vagy egy szemüveg.
De a füzetben találhatunk olyan részeket is, ahol súlyosabb tévedésekkel találkozunk, a problémák halmozódnak, és például a pontatlan írásmód egyeztetési gondokkal párosul.

Ezt szemlélteti a mellékelt részlet is, melyen egymás mellett kapott helyet Bartók operájának két különböző felvétele.
Az még hagyján, hogy a cím névelő nélkül olvasható, és a közreműködők felsorolásánál némi előny tapasztalható az Eötvös vezényelte anyag javára.
De nem biztos, hogy Cornelia Kallisch vezetéknevéből helyhiány miatt spóroltak le egy betűt, ráadásul arról sem vagyok meggyőződve, hogy a zenekar definiálása minden részletében megfelel az eredeti írásmódnak...
(A teljességhez hozzátartozik, hogy a másik felvételen Székely Mihály és Palánkay Klára énekel.)

S most lássunk példát arra a sziszifuszi küzdelemre, amikor hőseink minden kreativitásukat bevetve újra és újra nekigyürkőznek a feladatnak, véget nem érő meetingeken és álmatlan éjszakákon át töprengenek a helyes megoldáson, de sehogy sem sikerül nekik helyesen írniuk a karmester nevét.
Az igyekezet mindenesetre elismerésre méltó, és szívem szerint adnék nekik még egy esélyt, hátha harmadszorra összejön a dolog. Jó szándékomat indokolja, hogy volt, mi összezavarja derék PR-osainkat: a Don Giovanni esetében például csak jelképesen, illusztrációképp tettek be egy borítót, melyen a mű címe ugyan stimmel, de a dirigenst Bonynge-nak hívják. Emellett az is nehezítette a csapat dolgát, hogy a szimfónia-lemez borítóján valóban így szerepel a maestro neve, tehát, ha úgy vesszük, még kalapot is emelhetünk a betűhív közlés tökéletes végrehajtásáért. (Az idegen nyelvek ismerete pedig, mint tudjuk, manapság már eleve csak adatrögzítők, telefonos ügyintéző munkatársak, esetleg takarítónők felvételekor alapkövetelmény.)

Ami most jön, arra talán már szavak sincsenek: 2990 Ft-ért miénk lehet Vivaldi népszerű műve, a 4 évszak, méghozzá nem is akármilyen minőségben: a felvétel színvonalára ezúttal a méltán közismert Rubin Mehta neve a garancia.
Senkit ne tévesszen meg a borító - a spontán pillanatfelvételen a művész nyilván azért álcázza magát Anne-Sophie Mutternak, hogy jobban fogyjon a lemez. (És végül is, gondoljunk bele: jobb lenne, ha helyesen írnák a maestro nevét, cserébe viszont őt látnánk a fotón ilyen szerkóban és pozitúrában?)

A hibák listájának ezzel még nincs vége (ha egy üzlet beindul...).
Csak hát az ember, ha egy-két efféle kapitális baromságot lát, még elnevetgél, vagy gúnyolódik egy kicsit, de amikor már mindezt ömlesztve kapja, az némileg aggasztó.
És bosszankodhat miattuk, vagy gúnyolódhat rajtuk, de nyilvánvaló, hogy az otromba hibák elsősorban nem a műveletlenség, a lustaság vagy figyelmetlenség, hanem a nagy ívben történő leszarás jelei.

Mit számít nekik, hogy Kovács Jánost megfosztják egy ékezettől, \"világhírű zenekarunk\" nevét szó szerint fordítják vissza angolból, Beethovent w-vel írják, a tenort meg egy plusz h-val, és úgy általában fogalmuk sincs, ki kicsoda, vagy mi micsoda, netán ha kiszera méra, akkor bávatag-e.

Ne nagyon reménykedjünk abban, hogy majd a következő esetben biztos jobban odafigyelnek - pontosan tudják, hogy nincs jelentősége. Mert ha valaki járatos a komolyzenében, még a legirritálóbb szöveghiba ellenére is be tudja azonosítani, hogy milyen lemezről van szó, s ha az kell neki, ráadásul olcsóbban kapja meg, mint máshol, tőlük fogja megvenni.

Azt hiszem, mégiscsak jól van kitalálva az a reklámszlogen...