Bejelentkezés Regisztráció

Főtéma

Opera Európa fővárosában (Brüsszel, Wozzeck és a többi)

2008-03-11 08:27:00 kobzos55

\"Opera Brüsszel ad otthont az Európai Unió legtöbb intézményének. Ennek megfelelően immár 27 ország képviselői, tisztviselői tanácskoznak rendszeresen a belga fővárosban. 2004 óta a magyar részvétel is megnőtt, sőt a 2010-ben esedékes társelnökség, majd a 2011. első félévi magyar EU-elnökség idején várhatóan megsokszorozódnak a honfitársaink utazásai. Bár a tárgyalások a legtöbb szakmai csoportban többnyire egynaposak, s ennek megfelelően a Brüsszelben tartózkodások is nagyon rövidek, azért olykor akadnak üresen maradó esték, félnapok, amelyeket nem kizárólag az egyébként igazán kiváló belga sörök fogyasztásával lehet eltölteni - különösen, ha zenebarát az ember.

Brüsszelben található a világ legnagyobb hangszermúzeuma, rendszeresen tartanak koncerteket a zeneakadémián (Conservatoire Royal de Bruxelles, illetve Koninklijk Conservatorium, mert Belgiumban mindennek két neve van: egy francia és egy flamand), és a csodálatos akusztikájú hangversenyteremben, a Palais des Beaux-Arts (ó, mennyivel egyszerűbb a flamand írásmóddal: Bozar) épületében.

És ott van - alig néhány méternyire a csodálatos főtértől - Európa egyik híres operaháza: a La Monnaie (De Munt). Az első épületet több mint 300 évvel ezelőtt kezdték el építeni az egykori pénzverde helyén (erre utal a név, magyarul: érmék), s a kész teátrumra akkortájt azt mondták, hogy a legszebb Itálián kívüli színház.

Száz évvel később, 1800-ban Napóleon határozta el új színház építését, amelyet 1819-ben avattak fel. Két évvel később egy tűzvészben elpusztult a teljes belső tér, a Joseph Poelaert tervei alapján felépített, immár harmadik operát 1856-ban avatták fel. A legutóbbi restaurálás 1985/86-ban zajlott.

A mostani épület kívülről nem különösebben attraktív, oszlopsora és a timpanon inkább múzeumra emlékeztető, belső dekoráltságát leginkább úgy jellemezném, hogy \"operaház-stílusú\". Az első emeleti erkélysor falán - keretben - négy nagy operaszerző neve: Mozart, Rossini és Verdi mellett - azt hiszem, kevesen találnák ki - a negyedik: Janáček.

\"La
Az operaház épülete

A Monnaie programja rendkívül változatos, csak ízelítőül: ebben a szezonban előadták a Dido és Aeneast és a Giulio Cesarét, a júniusi első bemutató A végzet hatalma lesz. Április elsősorban a kortárs művészeké, előbb az 1937-ben született Pierre Bartholomée La Lumiere Antigone című kamaraoperájának ősbemutatójára kerül sor, néhány nappal később Mauro Lanza kísérleti projektjét (Descrizione del diluvio) mutatják be, amely - az előzetes ismertetés szerint - multimédia-alkotás énekhangokra, ütőkre (közreműködnek az egykor Budapesten is óriási sikerrel szerepelt Strasbourgi Ütősök), elektronikus, akusztikus és videoeszközökkel, Leonardo da Vinci szövegeire.

A Monnaie operában izgalmas koncerteket is tartanak, ősszel dalestet adott Anne Sophie von Otter, bemutatták Schönberg monumentális opusát, a Gurreliedert, májusban két estén vendégük lesz a Londoni Szimfonikus Zenekar, Pierre Boulez vezetésével (a második este műsorán szerepel A kékszakállú herceg vára - Fried Péterrel).

\"A
A Wozzeck plakátja
Ottjártamkor nagy szerencsém volt, egyik kedvenc operámat Alban Berg Wozzeckjét tekinthettem meg. A bemutató február 26-án zajlott, én március 4-én az összesen tíz előadásból álló sorozat ötödik estjét láttam.

Az első meglepetés akkor ért, amikor átvettem a kétkötetes műsorfüzetet (inkább könyveket!), az egyikben a librettó, németül, franciául és flamandul, a másikban rengeteg információ - természetesen két nyelven, sőt a szinopszis még angolul is. Az opera kezdete előtt az előtérben ismertető előadás - természetesen az egyik emeleten franciául, a másikon flamandul. A szereplők felsorolása után a zenekari tagok teljes névsora (négy zenész félreérthetetlen magyar névvel), a kórustagok, és - három oldalon - a teljes technikai személyzet! A megoldás két szempontból is tanulságos: egyrészt méltó elismerést kap a máskor névtelen közreműködök sora (a gépkezelőktől a ruhatároson át a cipőkészítőkig), másrészt az operaházi belső viszonyokban nem kellően járatos nézőt ráébreszti, hogy egy-egy sikeres produkció hátterében milyen sok közreműködő összehangolt munkája áll.

Mivel alig két hete néztem \"kopottra\" szeretett Wozzeck-előadásom DVD-felvételét, óhatatlanul azzal hasonlítottam össze e brüsszeli produkciót.
Az alapvető különbség az egész mű hangulati megjelenítésében mutatkozik. A Chéreau-Barenboim-előadás nagy erőssége a drámai és groteszk elemek pazarul elegyített egymásnak feszülő ellentéte.
A brüsszeli előadás a lírai és a kilátástalanul sötét részeket hangsúlyozza. Amúgy David Freeman rendezése is lényegre törő, díszletet úgyszólván alig alkalmaz, a szereplők megvilágítása éles és sokatmondó.

Egyetlen ponton éreztem úgy, hogy a rendezői megoldás csökkenti a dráma hatását: az 5. jelenetben elmarad a Tamburmajor és Marie közti harc, a közeledés-visszautasítás-közeledés konfliktusa, a férfi már az első pillanatban Marie-n fekszik (jellemző, hogy a műsorfüzetben, a szinopszisban minden más jelenetről két-három mondat olvasható, itt csak egy rövid közlés: \"Marie has sex with the Drum-Major.\").

Nagyon jó ötletnek tartottam, hogy a gyilkosság után Marie holtteste mindvégig a színpad sarkában marad, vizuálisan is emlékeztetve, hogy milyen szörnyű cselekedet után táncol Wozzeck a kocsmában, beszélget a Kapitány és a Doktor, játszanak a gyerekek.

\"A
A gyerekek a zárójelenetben

A zárójelenetben Marie gyermeke nem szalad a többiek után, hanem a fokozatosan sötétülő színpadon helyben járva \"lovacskázik\" a seprűnyélen. Hogy ezzel a Berg instrukciójától eltérő megoldással mit kívánt jelezni a rendező, azt nem sikerült megfejtenem, de kétségtelen, hogy a zene után az elsötétülő térben egyre halkuló gyerek-lábdobogás érdekes akusztikai lezárást adott az előadásnak.

Wozzeck, Marie és a Doktor szerepét ketten-ketten felváltva énekelték. A címszerepben Werner Van Mechelent láttam (a bemutatón a világhírű bariton, Dietrich Henschel énekelt). Emlékezetes alakítást nyújtott, elsősorban Wozzeck félelmét, szorongásait érzékeltette. A Doktorral folytatott első párbeszédében tetőtől talpig reszketett. Hangja szép, s nagyon jól bánik vele, jól érzi a bergi zene hangsúlyait.

Marie - a bemutatón is szereplő - Claudia Barainsky volt. Tőle egy kicsit többet vártam, az ismertetőfüzet szerint járatos a XX. századi zenében (például a Salzburgi Ünnepi Játékokon ő mutatta be Kurtág Truszova-dalciklusát, 2004-ben), igaz, Marie szerepét most énekelte először. Nagyon szép megoldásai voltak a lírai részekben, de hangereje olykor kevésnek tűnt az operaszínpadra.

\"Marie
Marie és Wozzeck

Friedman Röhling a Kapitány szerepében az előadás leggyengébb pontja volt, sem énekesi adottságai, sem játéka nem teszi igazán alkalmassá ennek a hatalmas igényű szerepnek a megformálására. Annál ragyogóbb alakítást nyújtott Douglas Nasrawi, a Doktor. Nagyon szép orgánuma van, hihetetlen méltósággal játszotta a nagyképű, lelketlen orvost.

Kivétel nélkül jól teljesítettek a \"kisebb szerepet\" éneklő művészek, a Második mesterlegény alig néhány mondatos szerepét tette emlékezetessé a nagyon szép baritonhanggal megáldott Paul McNamara. A férfikórus hangja tömören, szépen szólt, a gyerekkórus az elvárhatónál kicsit gyengébben énekelt.

Az előadás nagy erőssége a zenekar volt. A rézfúvósok gikszer nélkül játszották végig nehéz szólamaikat (ezúttal is szünet nélkül adták elő a három felvonást), az első trombita szép hangja még ebből a kitűnő együttesből is kiemelkedett. A vonósok a lírai részekben olyan bársonyosan szóltak, mint akik egy bel canto operában játszanak. Ez az alapvetően lírai-szomorú koncepció egyetlen ponton hagyott bennem hiányérzetet: a Marie halálát követő hatalmas, megrázó közzene után kissé félénken kezdtek rá a kocsmai zenére - ez az előadás nem a tragédia és a groteszk kontrasztjáról szólt. A karmester Mark Wigglesworth kiválóan irányította az előadást, ragyogóan fogta össze a hatalmas zenekart és az énekeseket. A következő évadtól ő lesz a Monnaie zenei igazgatója - azt hiszem, nagyon jó választás.

Mint már írtam, az ötödik előadást láttam. Telt ház volt, s a mindvégig néma csendben figyelő közönség a végén lelkesen ünnepelte az egészében nagyon hatásos előadás közreműködőit.

(Előadásfotók: Maarten Vanden Abeele)






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.