Laci szeme kék - avagy a második Bach-rekonstrukció
Olvasom, hogy Németországban másodszor próbálják rekonstruálni Johann Sebastian Bach arcvonásait. Az első próbálkozás 1894-ben történt, amikor megtalálták a komponista földi maradványait. Most az eisenachi Bach múzeum indított akciót ez ügyben, az alvállalkozó egy híres skót antropológus, aki korábban már bebizonyította egyebek mellett azt is, hogy a közismert Mikulás-ábrázolásokkal ellentétben Szent Miklós kemény arcvonásokkal és törött orral rendelkezett.
Mint a hirado.hu írta, segédanyagként - a korábbi projekt eredményei és a technikai eszközpark mellett - mindössze két hitelesnek tekintett portré áll a kutatók rendelkezésére. Azonban Bachot az egyiken barna, a másikon meg kék szemmel ábrázolják, s a helyes verzió megállapítására semmi esély. Így tehát bármi is legyen a vizsgálatok eredménye, az már bizonyos, hogy Bach szemének színe továbbra is titok marad.
Kérdés: változna-e bármi is, ha birtokunkba kerülne ez az információ?
Vannak persze olyan helyzetek, amikor ez a kérdés fontos.
Én például egyszer felkérést kaptam, ugyan retusálnék már egy címlapfotót, melyen egy polgármester éppen ünnepibeszél. Az eseményről ez az egyetlen felvétel készült, és a fotós alulmaradt a pirosszem-effektussal folytatott küzdelemben, így aztán a város első embere drakulatívan izzó, vörös szempárral meredt rám. A feladat elvégzéséhez a következő instrukciót kaptam: \"Laci szeme kék\".
Hát nyomban magasztos pillantású kék szemeket varázsoltam neki, de ettől még a címlapra ugyanolyan semmitmondó szövegű protokollanyag került, mintha Laci zöld, vagy barna szemmel állna a pódiumon, netán eleve maradt volna C kategóriás horrornyúl.
Ez utóbbi esetekben persze lett volna haddelhadd.
De lenne-e Bach esetében is?
Mi van, ha egzakt módon bebizonyítják, hogy kék?
Előállna Harnoncourt, Gardiner, meg a többiek, hogy akkor ők most felvennék lemezre új olvasataikat, mert eddig őzikebarnában gondolkodtak?
Nem valószínű. (Bár tény, hogy ezzel adhatnának egy újabb lökést a döglődő lemezpiacnak.)
Készülnének újabb monográfiák és tanulmányok, melyek a friss információ tükrében elemeznék Bach életét és műveit, kitérve arra az újabb problémára is, hogy egész pontosan milyen kék?
Ez már elképzelhetőbb, hiszen a zenetörténészek és a köldöknézők halmaza némiképp fedi egymást.
Máshogy hallgatnánk-e Bach műveit?
Aligha.
Megismerni a legbarokkabb szempár színét valószínűleg ugyanolyan fölösleges dolog, mint a villanyírógép.
(Látott már valaki szőrös villát?)
Nekem Bach kékkel, meg barnával, netán zölddel, sőt, fekete-fehérben is jó.
És azért sem fogom pusztán a történelmi hűség kedvéért orrba verni a Mikulást.