Bejelentkezés Regisztráció

Főtéma

Monarchia-operatúra

2008-03-27 09:06:00 Heiner Lajos

\"Monarchia-operatúra\" Bálint Sándor Szeged jeles embere volt, híres néprajzos, sokat forgattam könyveit (persze, hogy egy gyerek memóriájában az olyasmi ragad meg leginkább, mint például egy tápai mondás: \"Nem sz@rtunk a kútba, csak a kávájára, oszt\' belelöktük\").
Sándor bácsi a mindennapi életben hihetetlenül naiv habitussal bírt. Nászéjszakájának reggelén elhagyta a felesége (\"Nem értem, nem értem, a legféltettebb kincsemet mutattam meg neki, a Máté-passiót\"), és az 1950-es évek elején nyíltan hangoztatta, mennyire hiányzik Magyarországnak a Monarchia.
Az akkori szegedi rendőrfőkapitány, becsületére legyen mondva, behívatta az öreget, és minden retorzió nélkül csak azt kérte: \"Sándor bácsi, ezt ne hangoztassa\".
A Pozsony-Prága-Bécs útvonalat végigjárva az ő emlékének adóztam.

Pozsony - s persze egész Szlovákia - hihetetlen dinamikusan fejlődik. A fővárosban építkezés építkezés hátán, a belváros teljesen felújítva, és néhány hónapja vendégeket fogad az új Szlovák Nemzeti Színház - sok-sok évi vajúdás után született meg.
\"Szlovák Gyönyörűséges.
Tengelyes szimmetriával tükrözve a ház egyik fele a prózáé, a másikat az opera és a balett birtokolja. Minden a legnemesebb anyagokból, persze a márvány dominál, az előcsarnok uralkodó színe a fehér, de semmi nem tűnik ridegnek, a nézőtér is modern persze, széles és mély színpaddal, az enteriőrt elnézve a Frankfurti Opera jutott az eszembe, az akusztika kiváló.

Puccini Bohéméletét játszották (március 13.), egy fővárostól elvárható repertoár-előadás színvonalán - ilyesmi Pesten, Bécsben, Prágában egy \"átlag\" La Boheme.
Tradicionális rendezés és díszletek, érdekes hangképzésű tenorista (a magasságokban nyílik, az alacsonyabb lágéban fojtott), szép hangú Mimi, de mezzoforte fölött a voce kezd élessé válni, a többi énekes nem rossz, de felejthető. Az előadás rákfenéje a precíz, de hihetetlenül érdektelen dirigens - nevét fedje a jótékony homály.

Pozsonyba el kell menni (DNI, évek óta tervezünk egy prágai operalátogatást, nem kéne közelebbről kezdeni?), ízlés szerint lehet választani a juhtúrós avagy a pirított káposztás sztrapacska között, mellé egy korsó Fácán, utána egy Pozsonyi kocka.
S a következő infó csak uraknak: noha Máltán, Izlandon, Norvégiában, Andorrában és Portugáliában még nem jártam, meg merem kockáztatni a kijelentést: Európában a pozsonyi lányok a legszebbek.

\"100 Prága.
A régi szép idők, az egységes Csehszlovákia, az ember este beült az Amicusba Pesten, vett a kalauztól két üveg Pragovart, a határon az útlevélkezelés, aztán nyugodt alvás reggel hatig, amikor a vonat befutott a Főpályaudvarra (akarom mondani, Wilsonová Nádráži).
Útlevél-ellenőrzés immáron nincs, a sztráda pozsonyi elkerülő alagútja is elkészült - végre -, Brünn után a Kilenc kereszt (hic et nunc csak annyit, hogy persze hogy magyar vonatkozású a névadás), sertésmáj szósszal és rizzsel, az eső szakad, de Prágába érvén megkönyörül, késő délutánra a napocska is kibújik.

Este (március 14.) a Nemzeti Színházban Martinů Görög passiója.
Különös hangulatú darab, különös hangulatú előadás.
A díszlet Daniel Dvořák munkája, puritán s mégis festői, Jiři Nekvasil rendezése gyomrot öklöző, hatásosak a tömegjelenetek, brutális Manolios meggyilkolása, de gyönyörűségesen megoldottak a lírai részek is.

Maga a zene (a darab cseh fordításban ment) meglehetősen eklektikus, érzésem szerint 80%-ban Janácek-utánérzés (ez persze egyáltalán nem baj!), akad benne némi Richard Strauss-reminiszcencia is, talán valamennyi Puccinit is érezni. Az előadás igen erős, kötekedve se találni gyenge énekest, egyetlen alakítást szeretnék kiemelni, Manoliosként Valentin Prolatét. Ez a nagyon szép hangú tenor pár éve vokális krízisbe sodródott, egyértelműnek tűnt, vagy vége a karriernek, vagy súlyosabb szólamok felé indul, szerencsére, úgy tűnik, az utóbbi \"jött be\".
Amúgy telt ház, pótszékekkel.

A szünetben az Emmy Destinn életét, karrierjét bemutató fényképkiállításon lehetett elmélázni - de szívesen beülnék Wells időgépébe, hogy ott lehessek A Nyugat lánya világpremierjén...

Telt ház volt másnap (március 15.) az Állami Operaház Aida-előadásán is.
A rendezésről nem írok, merthogy ami nincs, arról nem lehet.
A szereposztás viszont kikezdhetetlen.

A Főpapnőt az a Dagmar Vaňkátová énekli, aki máskor például az Éj Királynője. Adekvát Ramfis és Király, Amonasróként inkább lírai, semmint hősbariton. Figyelemre méltó Galla Ibragimova Amnerisként - fél év kihagyás után lépett ismét színpadra, a magas hangoktól még láthatóan-hallhatóan tartva, de a matéria jelentős. Radamesként Igor Jant hirdették meg (ő az Opera ügyeletes spintója, hőstenorja), de végül egy Mario Zhang nevű kollégája énekelte a hadvezért, muzikálisan. Tenorja kicsit fojtott, baritonális, pechje, hogy Aida szerepében Anda-Louise Bogza lépett fel - az övéhez hasonló volumenű vocét az ember ritkán hall megszólalni, ugyan hiányzik belőle a morbidezza, de viszcerálisan ingerlő. Az \"O patria mia\" magas C-je épp csak kijött (de hát ezzel még a nagy Milanov is kínlódott, nem beszélve Callasról, Boninsegna három felvételének egyike sem tökéletes, hát igen, ismét Destinn nevét kell megemlítenem ebben a tudósításban...)

Ha jól emlékszem, 1992 magasságában, Bécsben tapasztaltam azt, hogy a Staatsoper Ruszalka-előadásának végén megjelent a tenorista, az akkor kiváló Leon Marion Vodicka, nagy tapsot kapott, aztán kijött a Vodnikot alakító Nyeszterenko, még nagyobb volt a tapsvihar, aztán Benácková, a tetszésnyilvánítás tovább fokozódott, s végül megjelent a dirigens, akkora volt, mint a palotapincsi guggolva - és a publikum eksztázisba ment át.
Václav Neumann vezényelt.
Bő másfél évtizednek kellett eltelnie, hogy hasonlónak legyek tanúja.

Ezen az Aidán is a karmester, Richard Hein kapta a legnagyobb tapsot. Tavaly Dohnanyi prágai Aida-vezénylését magasztaltam egekig, egyszerűen lehetetlen kettejük közt prioritást felállítani, talán azt mondhatom, hogy ha Muti Macbeth-felvétele hihetetlen lendületével, dinamizmusával ragad meg, akkor Abbadóé első hallásra talán nem oly izgalmas, de felépítettebb, megkonstruáltabb. Talán ez a differencia Dohnanyi és Hein között, utóbbié egy egészen kivételesen átgondolt vezénylés, számomra, azon túl, hogy turgora volt, hogy dinamikus volt, hogy izgalmas volt, leginkább flexibilitása tetszett, az énekesekre történő maximális odafigyelés, az interpretáció agogikája.

Tessenek még egy világvárost megnevezni, ahol egy éven belül az ember két ilyen Aida-előadást élhet át. S jut eszembe, Budapesten most hol is játsszák a darabot? Az Erkelben? Vagy a Tháliában? Vagy másutt? Azt persze, mint szenvedélyes operarajongó tudom, a címszerepet Oláh Ibolya alakítja.

Prága Húsvét előtti hangulata csodás, az embert még az Óváros tér bódéi sem zavarják, s persze az Öregurak zenélnek, az Óváros téri Dixieland, tízpercenként ihletet merítve a hangszertokok mögé rejtett sörökből. A Klásterny Pivovar húsvéti alkalmi söre külön cikket érdemelne, az Andelnál a hétvégi kínálat szokás szerint: vadak; baconba göngyölt szarvast ettem. S persze, hogy a környéken lakó házinénim volt az, aki előbb észrevett az utcán, mint én őt (de hát csak 88 éves, ezért naponta olvas el egy könyvet, kirakja - hiba nélkül - a kártyát, csütörtökönként tornázni jár, és most épp Angliába készül).

Utam többi része inkább művészeti és kulináris élményekről szólt, semmint zenéről.
Cesky Krumlovában renoválják kedvenc halvendéglőmet - legalább nem okozott gondot, hogy a hétféleképpen elkészített pisztráng melyikét válasszam -, de felfedeztem a főtér mellett a Krcmát, szabadtűzön a sertéssaslik, szervíroztak bálnányi Pstruhot is, vegásoknak ajánlott a grillezett Hermelin.

Bécsben a Siebensternbräuban Osterbock, benéztem persze az 1516-ba is, s naná, hogy a Carusóhoz, itteni zsákmányomat talán a Momus-be is megírom (régi Haydn-felvételek).
A STOP Bájitalára, avagy a Theater an der Wien Medeájára már nem volt erőm, majd kiugrok úgyis júliusban, Domingo fellépésére.

S tényleg jó dolog volt ez a Monarchia-fíling.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.