120 millió: egy sztárügyvéd élete munkája. 120 millió: 15-20 új CD és néhány megjelenő kotta. Ennyit ér ma a pénz.

Nézegetem az áprilisi koncert kalendáriumot és már csak nem is morgolódok. Tökéletesen fölösleges ugyanis azért morogni, hogy mindig ugyanazt a néhány 10-20 művet játssza mindenki.

Hogy mi köze a High Fidelitynek a zenéhez? Csak akkor kezdtem sejteni, amikor 1979-ben megjelent a HiFi Magazin, vagy ahogy előszeretettel hirdette magát: Az audiokultúra fóruma!

Nemrégiben ünnepi hangversenyt néztem a televízióban, ahol is a konferanszié köszöntötte hazánk legfőbb jogi és politikai méltóságait, valamint a diplomatákat, akik megtöltötték aznap este a széksorokat.

Valóban nem foglalkozunk minden műfajjal egyenlő arányban. Érezzük a hiányt, de okaink és a szándékaink nem minden esetben ugyanazok.

Ál-zenekar koncertezett Kínában. A magukat Moszkvai Filharmonikusoknak kiadó együttes hatalmas tömeg előtt adott sikeres hangversenyt.

Akkor most mi van? Nem lesz nagyon jó császári és királyi zenekarunk, csak kicsit jó? Vagy - hiszen azt nyilatkozták, hogy az alkalmatlan muzsikusok közül sem lesz mindenki eltávolítva - közepesen jó?

Ha valaki nem tudná, június 21-én volt a Zene Ünnepe. Ezt onnan lehetett észrevenni, hogy a Duna TV este tízkor leadott egy Mozart-zongoraversenyt.

Új és legfőképpen saját címre költöztünk. Hurcolkodásunk csupán virtuális, hiszen továbbra is a Budapest Music Center ad nekünk helyet, illendő ezúton is megköszönnünk a lehetőséget.

Tudják, hogy decemberben Budapesten járt Misztyiszlav Rosztropovics, a cselló élő klasszikusa, januárban pedig - hogy ugyanennél a hangszernél maradjunk - a néhány évvel korábban a Zeneakadémián forró sikerrel bemutatkozott Steven Isserlis?

A mindenkire általánosan érvényes kötelező zeneiskolai szolfézs bevezetése annyit jelent, hogy az oktatásügy felelős vezetőinek igényük sincs az általános zeneoktatás színvonalának felvirágoztatására.

Hogy egy ilyen vagy akármilyen más verseny mennyire tiszta? Amennyire a közélet. Ne felejtsük el: itt részben karrierről, de sokkal inkább pénzről van szó.

A Gramophone közönségszavazatok alapján megválasztotta a \"Top Ten\"-t, a század tíz legjobb, legnagyszerűbb hangfelvételét. A lista bizony nagyon érdekes, tanulságos.

Közeli ismerősünk, lemezkritikai rovatunkat kritizálva megjegyezte, hogy az vagy amatőr előadókkal, vagy meglehetősen periferikus lemezekkel foglalkozik.

A mikroszkopikus formák és motívumok végtelen ismételgetésére koncentrálni a tudat beszűküléséhez, egyfajta révülethez vezet. Ez alkalmanként jól is eshet, de most már én ennyivel be nem érem.

Ezek a kritikák szigorúan csak a mi véleményünket tükrözik. Nem kívánunk az abszolút mérce csalhatatlan szerepében tetszelegni.

Az a jó a nyári szünetben, hogy a némi eufémizmussal pihenésnek becézett lustaságot és semmittevést úgy meg tudja unni az ember, hogy már a gálya padjára is visszavágyik.

Tenni, Adni, Jelet Hagyni

Paul Sacher - svájci karmester, műgyűjtő és alapítványtevő - a XX. század legjelentősebb zenei mecénása, ez év májusában elhunyt.

A Café Momus április elsején lett fél éves. Nem valami nagy idő, én is irigykedem a 75 éves Gramophone és a 150-nél is több Musical Times láttán.

Mennyit keresnek a tücskök?

A kívülállók legendákat mesélnek, a zenészek többnyire sírnak. Az tény: minden pénznél létezik még több. S az egyes szakmák kereseteit ugyan össze lehet hasonlítani, de nem érdemes. De pontosan mennyi is az annyi?