Izomgörcs
Daniel Barenboim egy koncertjén ráadásképp Wagnert dirigált. Az, hogy ezzel az egyébként hétköznapinak tűnő eseménnyel egy korábbi jegyzetünk már foglalkozni volt kénytelen, csak annak köszönhető, hogy a jeles eseményre Izraelben került sor.
A következmények hallatán viszont ideje igazán gondolkodóba esni. A történteket állandó munkatársaink közül ketten is kommentálják.
Izomgörcs
Egy hír: Kulturális persona non gratának nyilvánította Daniel Barenboim világhírű karmestert a Knesszet bizottsága. Barenboim nem léphet fel Izraelben, míg bocsánatot nem kér a történtekért.
Már megint úgy kezdődött az egész, hogy valaki visszaütött.
A nagykorú Daniel B. előre megfontolt szándékkal olyan, de olyan súlyos államellenes cselekedetet hajtott végre, amelyet a legtöbb államban négyfelé vágással, ló farkához kötéssel, több rendbeli agyonlövéssel büntetnének. Egy civilizált ország parlamentje azonban megelégszik a kitoloncolással is.
"Demokráciaellenes és erőszakos tett". Mostantól ezeket a jelzőket kell használni, ha valaki Wagnert játszik Izraelben. Ott, ahol ezt törvény nem, csak hallgatólagos megállapodás tiltja. Ott, ahol egyébként a lemezboltokból és a rádióműsorokból nincs kitiltva Wagner zenéje. Ott, ahol a fél évszázados tabut még egy zsidó karmester sem tudta megszüntetni. Ott, ahol nem számít, hogy a mai neonácik már azt sem tudják, ki az a Wagner (ők a törpe-Wotan gesamtkunstwerk-je helyett Eminem művész úr kőkemény igazsággal átitatott kompozícióiban mélyednek el).
Ugyanakkor: ott, ahol nem véletlenül működik még ma is a Holokauszt-túlélők Központja és a Simon Wiesenthal Központ.
A döntést nyilván könnyű volt meghozni. Ami nehéz lett volna (mint mindig): a másik fél fejével gondolkodni. Nem is sikerült.
Áll az ember, követi az eseményeket, menet közben paralell észleli a melegsátor és a Fradi-Fotex kapcsán jelentkező idegbajt is, és eszébe jut egy régi szlogen, amely tökéletesen csavar ki és tesz nevetségessé minden "-ellenességet": RASSZISTÁK, MENJETEK HAZA! Mint a jobb viccek általában, ez is önvédelemből született, és megértése asszociatív gondolkodást igényel.
Aggályos, hogy voltak, akik szó szerint értették.