Halló, itt Richard!

Azzal, hogy a mobiltelefon korszakalkotó találmány, tisztában vagyunk. Technikailag is elég jelentős változást hozott, a kommunikáció újabb formáiról és az emberi viselkedésnormákról nem is beszélve. De, hogy létezése mennyire döntő lehet kultúrpolitikai, etnikai, vallási, kegyeleti kérdésekben, azzal csak most szembesülhettünk.

Történt ugyanis, hogy 2001. július 7.-én Jeruzsálemben a berlini Staatskapelle Daniel Barenboim vezényletével a hivatalos műsor után megszólaltatott egy részletet a Trisztán-ból. Ez általában nem lenne több egy rövid hírnél, mi ebben a különös, mondhatnánk, világszerte előfordul az ilyesmi. De talán nem kell részletezni, hogy a helyszín miért tette vezető hírré az eseményt.

A közvélemény értelemszerűen megosztódott. Volt, aki elhagyta a koncerttermet, volt, aki ottmaradt. A dirigens utólag úgy nyilatkozott, hogy tettével győzelmet aratott a fasizmus felett, hiszen Hitler forogna a sírjában, ha megtudná, hogy Izraelben Wagnert játszottak.

És, hogy mi köze mindennek a mobiltelefonhoz?

Csak annyi, hogy a hangverseny előtti sajtótájékoztatón valakinek a mobiltelefonja csörgésként egy Wagner-melódiát játszott, és Barenboim ennek hatására döntött úgy, hogy szerez némi meglepetést a hallgatóságnak. \"Ha szólhat a telefonon, akkor miért ne szólhatna a koncertteremben?\" - tette fel a kérdést magában a maestro.

És két nap múlva megadta választ. Az egyiket a sok közül.