Majdnem-beszámoló egy szegedi vizsgaelőadásról, avagy: cui prodest?
Június 8-án a rekkenő nyári hőségben a kritikus öltönyt ölt, kravátlit csomóz hozzá, s elbandukol a Szegedi Nemzeti Színházba, a "Szegedi Tudományegyetem konzervatóriumának magánének szakos hallgatóinak vizsgaelőadására", legalábbis a helyi napilap, a Délmagyarország így harangozta be az eseményt, hozzátéve: "az előadásra a belépés ingyenes".
Kritikus - előző napi érdeklődésére, hol vehet belépőjegyet - hasonló választ kapott.
Kritikus megütközéssel tapasztalja, hogy mindezek dacára obulust szednek a kezdés előtt megjelent pártucat érdeklődőtől. Sajtóigazolványát nem hozta el (nota bene: a Színház művészeti titkárságával kapcsolata időtlen idők óta felhőtlen, lásd a Momus-ben megjelent számos kritikát, dehát miért is kellett volna sajtójegyre gondolnia az előzmények alapján...), hezitál egy darabig - aztán sarkon fordul.
Merthogy nagyon szerette volna meghallgatni a fellépőket, azokat is, akiknek hangmatériáját, egyéniségét már valamennyire ismeri - a végzős Érdi Gabrielláét, aki már megkapta a Falstaff Annuskáját, igaz, második szereposztásban, vagy a sugárzóan tehetséges Rácz Ritáét, aki ugyan még csak első évét fejezte be, de szerepek és sikerek sorozatát tudhatja maga mögött - vagy épp azokat, akiket még nem hallott, csak róluk sok jót....
Ám Kritikus konzekvens - tudósította Olvasóinkat Domingo vagy Gyaurov bécsi fellépéseiről, írt a Brüsszeli Opera Toscajáról, a Flamand Opera előadásairól, vagy épp az USA-ból, Denverből, a Coloradoi Szimfonikusok koncertjéről. Mindezt sajtójeggyel, az érintettek lapunk iránti tiszteletéből, érdeklődéséből megkapva.
Kritikus tehát úgy dönt: nem vesz jegyet. Elvi, nem anyagi okokból. Tudósítani jött el (übrigens: vajh' hány beszámoló jelent meg a koncertről az Interneten, vagy nyomtatott lapokban?).
Kritikusban felmerül az ősi latin kérdés: cui prodest? ez a szervezés? átszervezés? kinek használ? A pártucat néző által fizetett, bocsánat, fizettetett jegyár hivatott hozzájárulni az évek óta deficites színház anyagi egyensúlyának helyreállításához? Hiszen - Kritikus információi szerint - a Színház gratis bocsátotta rendelkezésre a termet, a zenekar, műszak szolgálatban látta el feladatát.
Tudomásom szerint mindössze néhány tucatnyian ültek a nézőtéren. Valószínű, hogy elsősorban talán a megfelelő "marketing" (de csúnya szó ez, de most erről van szó) hiányában.
Kritikus szeretett volna nemcsak a színpadon, hanem a nézőtéren is körülkémlelni. Ki van ott, ki tud, akar ott lenni zeneigazgatók, színidirektorok, recenzesek közült (ha egyáltalán tudomást szerezhettek az estéről). Hiszen mindenekelőtt Itáliában, de több más országban is a nagy operaházak súlyos pénzeket fizetnek azoknak, akik fiatal tehetségeket fedeznek fel. S Szegeden most, mutatis mutandis, hasonló lehetett a szituáció, hisz e művészpalánták közül többen talán először álltak színpadon, először vállalták a megmérettetést rivaldafényben, először volt alkalmuk széles (?) publikum előtt vokális, színészi kvalitásaikról valamelyes információt nyújtani.
Kritikus nem tehet mást, csak azt, hogy ismeretlenül is tisztelve a növendékeket, a helyi napilap névsora alapján listát nyújt Önöknek: Börcsök Bálint, Avvakumovits Györgyi, Szabó Gyöngyvér, Érdi Gabriella, Lang Ottília, Károlyfalvi Krisztina, Cseh Antal, Rácz Rita, Szerb Zsuzsa, Hernyes Virág, Kátai Natasa, Kónya Krisztina, Tóth Orsika énekeltek a diákok közül, közreműködött pár "felnőtt" vendég, a színház zenekarát Oberfrank Péter dirigálta.
Kritikus tehát sarkon fordult, hazaballagott, levette öltönyét és kibogozta kravátliját, majd a helyi sörfesztiválon egy-két korsó habzó nedűvel próbálta szomját - és bosszankodását - csillapítani.
Az előbbit sikeresebben.
