Élő szerzők, halott előadók, tetszhalott zeneműkiadás

20-20 millió forintos támogatást nyújt saját, minisztériumi szabad keretéből két lemezkiadónak, a Rockenbauer Zoltán vezetése alatt álló Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma. A támogatás nem titkolt célja, hogy megismertessék a világgal azokat a magyar zenei értékeket, melyek nemzeti hovatartozásáról az átlag európai és amerikai művészetbarát vásárlók nem sokat tudnak. George Szell vagy Eugen Ormandy, Antal Dorati vagy George Cziffra csak nagyon kevesek számára hozható kapcsolatba a magyar zenei kultúrával. Az évi 130-150 lemezt megjelentető Hungaroton számára legfeljebb csepp a tengerben lehet ez a támogatás, mely arra mindenesetre elég, hogy belevágjanak egy nagy magyar előadóművészeket felvonultató sorozatba. A felvételek részben a Hungaroton archívumából, részben a különböző rádióadók archívumából származnak, de van közöttüki ötven évnél régebbi muzeális érték is, mely erős restaurálás után kerülhet a műanyag korongra.

Az első három lemez megjelenése májusra várható.
Az elsőn Cziffra György CD-n eddig Magyarországon meg nem jelent eredeti műveket illetve saját átiratait tartalmazó felvételei lesznek hallhatóak.
A másodikon a háború után külföldre menekült egykori Dohnányi növendék Földes Andor magyar szerzők műveiből zongorázik. A felvétel forrásai ezúttal svájci, német és holland rádióadóktól megvásárolt szalagok.
A harmadik kiadvány sem ígérkezik kevésbé érdekesnek. Szigeti József és Bartók Béla 1940-es Wasinghton-i Kongresszusi Könyvtárbeli hangversenyén Beethoven, Debussy és Bartók művei hangzottak el.

Az 1996-ban alapított Budapest Music Center a kezdet kezdetétől szívén viseli a kortárs zene megjelentetését. Rövid fennállásuk alatt 33 lemezt jelentettek meg melyen az élő magyar zeneszerzők igen széles kínálata megtalálható. Petrovics Emiltől Faragó Béláig, Eötvös Pétertől Melis Lászlóig, Kurtág Györgytől Sáry Lászlóig tart a stiláris választék. A húsz milliós támogatás a BMC-nek - saját archívum hiányában - nyilván még kevesebbre lesz elég, de biztosítani látszik a folyamatos megjelenést.

1993-ban a szakma egységes tiltakozása ellenére sem lehetett megakadályozni az Editio Musica Budapest Zeneműkiadó elkótyavetyélését. Mint ahogy az várható volt a céget felvásárló nyugat-európai óriás nem kívánt továbbra is a kis piaciot jelentő magyar szerzőkkel foglalkozni. Az a néhány név akit így fillérekért megvásárolt bőven megtérítette a befektetést. S mint köztudott egy pénzember nem dobálja ki a profitot az ablakon. Hogy az a sok tucat zeneszerző, aki nemhogy egy életre, de még halála után 70 évre is eladta az aranytojást tojó tyúkot az EMB-nek, ezeknek a műveknek még csak új kiadót sem kereshet, senkit nem érdekelt. Csepi Lajos egykori ÁPV Rt. Vezérigazgató ugyan ígért 75 millió forintot egy majdani kottakiadást segítő alapítvány számára, de ahogy ez lenni szokott: emberek jönnek, milliók mennek, s utódja Lascsik Attila már azt is vitatta, hogy elődjének joga volt-e ilyen kijelentéseket tenni, vagy sem. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma most 80 millió forinttal létrehozott egy olyan pénzalapot, melynek kamataiból pályázat útján támogatható lesz a magyar szerzők műveinek megjelentetése. Az összeg fölött a Magyar Zeneszerzők Egyesülete fog diszponálni és 2002-től az ő illetve az NKÖM képviselőjéből álló kuratórium ítéli meg a támogatásokat.

Hogy ez az összeg mire lesz elég, nem nehéz megjósolni. Mindenesetre értékelendő a Minisztérium szándéka, hogy hathatósan is tegyen valamit a magyar zenekultúra ügyéért.

120 millió: egy sztárügyvéd élete munkája. 120 millió: 15-20 új CD és néhány megjelenő kotta. Ennyit ér ma a pénz. És hogy meddig tart ez a milliókkal folyó Kánaán? Rockenbauer Zoltán miniszterségének végéig vállalt személyes garanciát. A többit majd meglátjuk.